Két igazán nagyágyú, régen várt film kerül bemutatásra húsvét havában a tengerentúlon. Az egyik a olümposzi 3D-s háborús isteni csapat, a másik pedig a képesség nélküli szuperhősök színes ruhákba öltözött gittegylete. Persze Perszeuszékon és Kick-Asséken kívül egyébként lesz még temérdek vígjáték is, meg akció és horror. Megfigyelhető, hogy mikor jobbra fordul az idő, egyre több és több vígjáték bújik ki a rezgő csipkebokorból, felkeltvén a téli depresszióba zuhant mozibuzikat. Ettől függetlenül vélhetően mindenki az Isteni háromdés színjátékra gyúr, ahol megmutathatják a készítők a Percy Jackson alkotóinak, hogy miként is kell ezt a mondakört felépíteni.
Márciusi bemutatók
2010.03.01. 10:10 |Az év harmadik hónapja meglepően sok vígjátékot hoz, de természetesen a nagy durranás Tim Burton 3D-s Alice-e lesz. Persze ezek mellett láthatjuk majd Matt Damont tömegpusztító fegyvereket keresni, három brooklyni rendőrt is nyomon követhetünk, Jude Lawnak pedig a szerveit követelik. Az aktuális havi animációt az Így neveld a sárkányod adja a kis félrefésülthajú vikinggyerkőcökkel. Vígjátékból pedig természetesen a tavasz beköszöntésének köszönhetően is a romantikus fajtából kapunk az arcunkba durva dózisban. Lapozás után heti lebontás olvasható, hogy a tengerentúl mit és mikor mutatnak be.
Címkék: premier
Februári premierek
2010.02.01. 11:40 |Az év eleje általában csendesen telik a filmpremierek kapcsán, így az év második, azaz legrövidebb hónapjában sem számíthatunk óriási tüzijátékra, de mindenképpen ígéretesnek tűnő alkotások kerülnek bemutatásra a tengerentúl. Jön a kiszőrösödött Benicio del Toro, Chris Colombus neomitológus filmje, mely megpróbálkozik felvenni a harcot, de legalább fele olyan sikeressé válni, mint a Harry Potter nehezen véget érő sagája, Di Caprio elmegyógyintézeti nyomozása, vagy akár Odgen Marsh kisváros hnagulatos elpszichopatásodása. Szóval lesznek régen és kevésbé régen várt dolgok, sőt lesznek abszolút nem vártak is, mindenesetre a tovább után heti lebontásban megmutatjuk mire is lehet számítani.
Címkék: premier
Januári bemutatók
2010.01.03. 12:06 |Az ünnepek után az új év megszokott módon csendesebben indul az Egyesült Államokban is, csak egy-két jelentősebb alkotást mutatnak be. 2010 első hónapjában megérkezik viszont végre a várt Book of Eli és az angyalok háborúja, a Legion. Ethan Hawke vámpírokkal harcol, Michael Cera tudathasad, Amy Adams szerelmes lesz Írországba(n), Brendan Fraser és Harrison Ford gyógymódot keresnek egy srácnak, Mel Gibson pedig saját lányának gyilkossági ügyében nyomoz. Unatkozni azért nem kell, meg különben is, a január mindig szép havas...
Címkék: premier
Decemberi premierek
2009.12.04. 16:40 |Ha ennek a rovatnak lenne alcíme, bizonyosan azt adtam volna, hogy "Az Avatar árnyékában" . Nos igen, elérkeztünk az év utolsó hónapjába, melyben végre bemutatják James Cameron legújabb, forradalmian új 3D-s technikával készült filmjét. Meglepő, vagy sem, ez a poszt nem az Avatarról fog szólni, ugyanis több, más, jónak ígérkező film is bemutatásra kerül. Pédának okáért jön Antal Nimród új thrillere, George Clooney sokadszor, Disney-rajzfilm, Mandela élete, A Lovely Bones, Sherlock Holmes, dr. Parnassus, szóval kifejezetten erős, érdekes, és jó hónapnak nézünk elébe. Ugrás után tengerentúli havi bemutatók összefoglalója.
Címkék: premier
Novemberi bemutatók
2009.11.01. 14:55 |George "Jedi" Clooney, Roland "pusztító" Emmerich, Robert "érzékien nézek" Pattison a havi kiemelt felhozatal, sok egyéb más kiváló színész és film mellett. Félreértés ne essék, Pattison nem kiváló színész, se nem szerepel jó filmben, egyszerűen csak azért került kiemelésre, mert húzónév, és a nedvesbugyis kislányok jobban kattintanak majd a neve miatt. De levetkezve bulvárkurválkodásunk, komolyra fordítva a szót, temérdek jónak ígérkező filmet mutatnak be a csípős, deres, szürke tizenegyedik hónapban, melyet népi nyelven csak George Clooney havának hívnak. S, hogy melyek ezek, azokata továbbiakból megtudhatjátok...
Címkék: premier
Októberi premierek
2009.10.01. 12:23 |Izgalmas hónap elé nézhetünk, hiszen elindul az igazi őszi dömping, és tucatszámra mutatják be a jobbnál jobbnak ígérkező filmeket. Ebben a hónapban jön Spike Jonze Where The Wild Things Are-ja, a vicces Zombieland a mégviccesebb Woody Harrelson, A Cirque de Freak bemutatkozó darabja, és még megannyi vígjáték, történelmi film, sőt animáció is. Heti bontás alant.
Címkék: premier cirque du freak
Szeptemberi bemutatók
2009.09.03. 11:56 |Az év kilencedik hónapjában meglehetősen sok filmet mutatnak be, amiről írtunk már, úgyhogy nyugodtan lehet szaladni mozikba, akár egynehány matekóra helyett is. Unalom az nem lesz, viszont sok jónak ígérkező film érkezik. A legjobban várt természetesen Shane Acker animációja, a 9, de több más mű is a premier sorsára jut. Ízelítőnek: Pandorum, Extract, The informant, Jennifer's body, Sorority Row, Surrogates. Részletesebben a továbbiakban.
Címkék: premier
Augusztusi bemutatók
2009.08.04. 15:20 |Az augusztusi forróságban mindig jól esik egy hűs moziba betérni, és végigélvezni egy jó filmet. A legmelegebb nyári hónapban ismét tobzódni fogunk a nagyobb és látványosabb produkciókban egyaránt, hiszen jönnek a Brigantyk, a G.I. Joe-k, a menekült földönkívüliek, sőt Michael Myers is visszatér több másik pszichopata gyilkossal karöltve. Nos hát akkor elő a jégkásával, és előre a vásznak elé! Oh, yes, yes, yes, yes, yes...
Címkék: premier g.i. joe inglourious basterds
Júliusi premierek
2009.06.30. 13:21 |Nyári uborkaszezon helyett júliusban meglehetősen nagy filmes csinnadratta várható, ugyanis olyan régóta várt alkotások kerülnek a mozikba, mint a Hollywood két legjobban foglalkoztatott férfiszínészével készült Public Enemies, az osztrák Steiner Kristóf Brüno, vagy akár a tömeghisztériát kiváltani képes Harry Potter sokadik része. A Jégkorszak folytatásáról, és egyéb kiváló ázsiai vámpírfilmekről nem is beszélve. Úgyhogy nem is ragozzuk tovább, hanem belecsapunk a sűrűjébe...
Címkék: premier
Júniusi bemutatók
2009.05.30. 13:41 |Itt a nyár, melegszik az idő, a városban por és úthálózatfelújítás, azonban újabb hónap elé nézünk, így újabb filmek áradnak a mozikba a tengerentúlon. Májushoz képest csendesebb hónap elé nézünk az év felénél bemutatók szempontjából, hiszen csak egy giga-mega film kerül bemutatásra a változékony robotok jóvoltából, ám lesznek azért önérzetes dinoszauruszok Will Ferrellel, metrós túszdráma, brutálisan jópofa norvég náci-zombik, űrelégia a magányról, és visszatér Sandra Bullock is egy romantikus filmmel.Talán nem is baj egy kis szusszanásnyi lazaság, mert a július ismét pörögni fog...
Címkék: premier
Májusi premierek – A bőség zavara
2009.05.02. 14:01 |Az év ötödik hónapjában nagyobb költségvetésű filmek egész áradatában dúskálhatunk, hiszen jön a az X-Men Origins: Wolverine, a Star Trek újragondolt története, és John Connor is a múltat felölelő, jövőben játszódó Terminator Salvationben. Tom Hanks is visszatér Ewan McGregorral az oldalán az Angyalok és Démonokban, ami a sikeríró Dan Brawn műve alapján készült. Sam Raimi is újra megmutatja magát egy horrorfilmmel, ezen kívül animációs filmek és Oscar-díjas alkotás is lesz. A tengerentúlon nem fognak unatkozni a mozinézők, ám mi sem, hiszen a legtöbb film ezek közül hazánkba is megérkezik május havában, igaz a Terminator három hetes csúszással majd csak júniusban, mivel az Éjszaka a Múzeumban folytatása miatt (!) nem merték a forgalmazók műsorra tűzni John Connor háborúját a Skynettel.
Címkék: hírek premier hamarosan
Áprilisi bemutatók
2009.04.03. 16:07 |Jobb későn, mint hamarább alapon áprilisba immáron hevesen berongyolva eszünkbe jutott, hogy bizony elmaradt a bemutatós poszt, ám tulajdonképpen semmiről sem maradtunk le, mert a harmadikai bemutatók közül említésre méltó is csak elvétve akad. Viszont a hónapot tekintve azért természetesen lesznek jónak ígérkező filmek, például jön a sokak által és régóta várt Dragonball: Evolution, The Soloist az Oscar-díjas Jamie Foxx-szal, és egyéb kellemesebb nyalánkságok, olyan színészekkel,mint Robert Downey Jr., Russel Crowe, vagy Ben Affleck. A hó végére feltűnik kedvenc színészünk is egy újabb kasszasikernek ígérkező műalkotásban, ahol ismét bebizonyítja, hogy mimikájával az érzelmi skálát képes bejárni egész alfától ómegáig.
Címkék: premier hamarosan
Márciusi premierek
2009.03.02. 11:55 |Jön a tavasz,A langyos február után egy erősebb hónap elé nézünk, hiszen jön a Watchmen, a Monsters vs. Aliens, az orosz 12, egynehány horror, Nicholas Cage egy misztikus thrillerben, Julia Roberts és Clive Owen romantikus ipari kémkedőse, és persze nem utolsó sorban Tom Hanks és John Malkovich egy filmben. Lássuk hát!
Címkék: premier hamarosan
To theaters, it will come, avagy februári filmpremierek
2009.01.31. 10:33 |Az év második hava viszonylag csendesen zötyög el a tengerentúlon, hiszen semmilyen nagy várva várt film nem kerül bemutatásra. Lesz viszont egy Heroes-utánzat, két vígjáték, két thriller, horror, és persze az elmaradhatatlan romantika. Az erkölcsi glória, úgy tűnik e hónapban a Star Wars rajongókról szóló komédia felett fog tündökölni, (már ha a mívelt amerikaiak is úgy akarják) hiszen a bemutató alapján lesz néhány atomcsapás humorból, igaz, az erőt a Tim Kring által jegyzett sikersorozatra, a Hősökre hajazó filmben is használni fogják. Részletek lapozás után...