Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Márciusi bemutatók

 2010.03.01. 10:10 | Turisas | 1 komment

Az év harmadik hónapja meglepően sok vígjátékot hoz, de természetesen a nagy durranás Tim Burton 3D-s Alice-e lesz. Persze ezek mellett láthatjuk majd Matt Damont tömegpusztító fegyvereket keresni, három brooklyni rendőrt is nyomon követhetünk, Jude Lawnak pedig a szerveit követelik. Az aktuális havi animációt az Így neveld a sárkányod adja a kis félrefésülthajú vikinggyerkőcökkel. Vígjátékból pedig természetesen a tavasz beköszöntésének köszönhetően is a romantikus fajtából kapunk az arcunkba durva dózisban. Lapozás után heti lebontás olvasható, hogy a tengerentúl mit és mikor mutatnak be.

Március ötödikén, azaz rögvest az első héten (nekünk negyedikén!) elérkezik végre valahára a mozikba a már sokat emlegetett Tim Burton-féle Alice Csodaországban. A rendezőt ismerve, no meg a film előzeteseit látva kellően elvont és bizarr világba csöppenhetünk bele, akár IMAX 3D-ben is. A főszereplők Mia Wasikowska, Johnny Depp, Helena Bonham Carter és Anne Hathaway lesznek. Azt gondoljuk, hogy ezt kár lenne kihagyni és nem moziban megnézni, csakúgy, mint az Avatart. Emellett nagyon nem rúghat labdába a box office tekintetében a Brooklyn's Finest, ám izgalmas kriminek ígérkezik, és a szereposztása sem gyenge. Korábban írtunk a filmről az előzetes kapcsán, így azt most nem ecsetelnénk, de a szereposztást azért idekörmöljük mégegyszer: Richard Gere, ezhan Hawke és Don Cheadle. Legutóbbi kedvenc rajzdilmünk, a magyar rajzolót is foglalkoztató Secret of Kells is elérte az ígéret földjét, természetesen vélhetően nagyon nem lesz rá igény, pedig mi nem is olyan régen agyba-főbe dícsértük képileg és zeneileg is.

A második héten igazán nagy durranás nem lesz, viszont megindítja első támadási rohamát a romantikus vígjáték hadtest. Eközben surranópályán Matt Damon tömegpusztító fegyvereket keresgél a Green Zone című háborús thrillerben, de sajnos esélye sem lesz vélhetően a rohammal szemben még neki sem. első csapás: She's Out of My League. Előzetest prezentáltunk ám, csak, hogy ne érje szó a ház elejét. Hát mit mondjunk? Totálisan szokványos középkategóriás mókának tűnik az átlagos srác és bombázó csaj hihetetlen története. Második csapás: Our Family Wedding. Forest Whitaker családi esküvőre készül, mivel kicsi lánya férjhez megy. Erről ennyit, igazából erről anyagunk sincs. Harmadik csapás, ami akkora, hogy garantáltan lennmaradnánk, ha nem lenne a tarsolyunkban valami kis lifepack: Remember Me. Robert Pattinson. Valahogy úgy gondolhatják, hogy jól áll neki a megtört szívtipró szerepe, mivel itt épp olyan srácot alakít, akinek az öccse öngyilkos lett, és olyan csajba botlik bele, aki végignézte az anyja gyilkosságát. Something's wrong with Robert... De, mint említettük, nem hagyjuk így végezni a hetet, csak azért is a végén nyögjük ki, hogy a Madeo című dél-koreai filmet is ehéten mutatják be ott, ami igenis jónak tűnik.

A harmadik hét is a disztroj jegyében kezdődik, Gerard Butler most épp Jennifer Aniston képébe készül két centiről üvölteni. Valójában a The Bounty Hunter egy olyan ex-párról szól, ahol a nő a hatóságok elől menekül, miközben a férfi fejvadász. Na vajon mi lesz a vége? Ha már Robert Pattinson van egy hónapban, akkor Kristen Stewart is támad, persze ő ezerszer intelligensebb és értelmesebb filmekben szokott amúgy szerepelni. A The Runaways egy zenés film tulajdonképpen, és a '75-ben alapított, a film címét is adó los angeles-i underground zenekarról szól, melyet két lány vezetett. Lesz egy igen érdekes film is, a jövő szervkereskedőiről. A Repo Men arról szól, hogy mesterséges szeveket ültetnek a rászorulókba, ám ha nem fizet időben a páciens, akkor bizony visszaveszik a beültetett szerveket. Ez az esetek 99.9%-ban halállal jár, ugyanis nem nagyon precízen műtenek a behajtók. Bizony, ennek a filmnek voltak azok a kreatív plakátjai.

A negyedik héten az idétlenségből nem fogunk kilábalni, mondhatni. Essünk túl az elején a Hot Tub Time Machine című John Cusack filmen, melyben négy életunt férfi visszamegy a 80-as évekbe, melyben felnőttek, méghozzá egy jakuzzi-időgéppel. Atyamária. A Greenberg már kicsit szolídabbnak tűnik, egy unatkozó new yorkiról szól, aki Los Angelesbe költözik. Ott megismerkedik egy zenészlánnyal. Ben Stiller a főszereplő. A Chloe viszont már egy vérbeli thriller lesz Liam Neesonnal, Julianne Moore-ral és az ártatlantekintetű Amanda Seyfrieddel. Egy doktornő felbérel egy escortlányt, hogy találkozzon a férjével, mivel ki akarja deríteni ,hogy megcsalja-e. A fiatal lány azonban pettyet pszichó lesz, és máris kezdődik a kellemes családi rettegés. A végére hagytuk a dreamworks legújabb animációs filmjét a How to Train Your Dragont, azaz az Így neveld a sárkányod című mesét. A központi karakter egy vikingfiú, aki nagyon béna a sárkányok elleni harcban, viszont kiderül róla, hogy tulajdonképpen rejtett képességei vannak, és megszelidíti az óriási gyíkokat. Sárkányokkal suttogó.

Címkék: premier

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr241798603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

konyvelomo 2010.03.01. 11:05:31

Jó páros a Greengrass-Damon! Sikerült megteremteniük egy új stílust az akcióműfajban. A Green Zone is nézős (a plakát pedig egy kicsit Bourne-os) ...
süti beállítások módosítása