Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Christopher Nolan író-rendező tíz évvel ezelőtt álmodta meg az Eredet (Inception) koncepcióját, éppen akkoriban, amikor a számára nagy áttörést jelentő első nagyjátékfilmjével, a Mementóval debütált, és a film cselekménye valóban olyan érzetet kelt, mintha Nolan összes eddigi munkája egy összetett, ám keretét és alapját adó gerincét tekintve mégis egyszerűen követhető történetté állna össze. Nolan ismét egy eredeti, ám mégsem elvont, könnyen befogadható és egyszerre mégis hullámvasútszerűen, kimerítően izgalmas filmet alkotott.

Címkék: kritika inception

Christopher Nolan rendező bevallottan a realizmus híve, még akkor is ha a történet nagy része csupán a valódinak tűnő álmok világban játszódik. Az Eredet (Inception) hat perces összeállításban tudhatunk meg részleteket arról, hogyan készült a film hangkeverése, amely legalább annyira meghatározza az alkotást, mint vizuális világa. A kétszeres Oscar-díjas hangmérnök, Richard King vezet minket végig a folyamaton, aki bálnák énekének módosított hangjait is felhasználta, hogy egyes álombéli jelenetek félelmetesebbnek, szürreálisabbnak tűnjenek, valamint még arra is figyelt, hogy a különféle fegyverek elsütésekor keletkező hangokat többféle szögből és távolságokból rögzítse, a lehető legrealisztikusabb hanghatások elérésének érdekében.

Címkék: inception

Christopher Nolan új filmje, az Eredet (Inception) az előző hétvégén debütált az Egyesül Államokban, azonban a nemzetközi terepen csak most indul útjára. TV-reklámok, a jelentősebb külföldi piacot jelentő országok pedig mind saját szempontjaik szerint. A francia reklám érezhetően a francia születésű, Oscar-díjas Marion Cotillardra koncentrál, ami azért is feltűnő, mivel az általa játszott szereplő, Mal az amerikai promócióban szándékosan misztikus figuraként tűnik fel, akinek kiléte csak a film folyamán bonatkozik ki. A japánok egy valamivel általánosabb előzetest kreáltak, de ők is érezhetően, legalábbis az amerikai előzeteseknél jobban előtérbe helyezik a japán nemzetiségű, korábban Oscar-díjra jelölt főszereplőt, Ken Watanabe-t, és még a záróképként is az ő jeleneteiből szemezgetnek. Végül pedig harmadikként látható a dél-koreaiak kissé furcsának ható TV-reklámja, amelyben a narrátor szinte vezényszavaknak tűnő hangsúlyozással próbálja nyomatékosítani, hogy ezt a filmet a moziban kell megnézni.

Címkék: trailer inception

A Memento, Tökéletes trükk és A sötét lovag rendezőjének új scif-fi-thrillerje, az Eredet (Inception) új TV-reklámokat kapott, az utolsó mozis előzetes után, amely már a történetbe is engedett némi betekintést. Christopher Nolan filmje az álmok világában játszódik, amin keresztül a főszereplő Cobbot alakító Leonardo DiCaprio hozzá tud férni bárki tudat alatt rejtegetett titkaihoz, hogy ellopja azokat. A promóciós videókban a neves főszereplő számos tagja feltűnik, köztük Marion Cotillard, Ellen Page, Cillian Murphy és Joseph Gordon-Levitt. A thriller az Egyesült államokban július 16-án debütál, ahol IMAX vásznakon is megtekinthető lesz majd, a magyar mozikba pedig július 22-én érkezik meg.

Címkék: inception

Többször írtunk már az Inception, azaz Eredet című közelgő thrillerről, mely tömören arról szól, hogy mi lenne, ha a gondolataink, azaz az agyunk lenne az események fő mozgatórugója, mi lenne, ha a gondolatunkkal irányíthatnánk az eseményeket, vagy éppen elrejthetnénk benne értékes információkat. A filmet Christopher Nolan, A sötét lovag rendezője jegyzi. Az igen meggyőzően sikerült előzetesek a szemnek is igen kellemes szórakozást ígérnek, persze vegyük hozzá, hogy IMAX-ben is bemutatják a filmet. Ezúttal a szinte már kötelezőnek nevezhető karakterposztereket mutatjuk be, melyeken a film néhány főbb karkaterét ismerhetjük meg. Nem is kevés, egészen pontosan hét darab készült belőlük. Sorban: Leonardo DiCaprio (Cobb) az eredeztető, Ellen Page (Ariadne) az építész, Tom Hardy (Eames) a kovács, Joseph Gordon-Lewitt (Arthur) a kulcsember, Marion Cotillard (Mal) az árnyék, Ken Watanabe (Saito) a túrista, és Cillian Murphy (Fischer) a jel. Michael Caine és Tom Berenger ugyan nem kapott posztert, de egy említést bőven megérnek ők ketten is. A premier hazánkban július 22-én várható. Ugrás után megtekinthetők a plakátok.

Címkék: inception

A Vasember 2-höz kapcsolva megérkezett Christopher Nolan új akció-thrillerjének harmadik előzetese. Az Inception, magyar címén Eredet, új trailerje már a sokáig titokban tartott történet alapjait is felfedi. A főszereplő, Dom Cobb arra specializálódott, hogy álmokból lopjon el a tudat alatt szunnyadó, értékes információkat. A nemzetközi szinten körözött bűnöző azonban mindenkit elveszít, akit szeret. Cobb most lehetőséget kap arra, hogy mindent visszaszerezzen és új életet kezdjen: a feladat ezúttal az, hogy rablás helyett tökéletesen elrejtsen néhány titkot egy álomban. A sötét lovag rendezője ismét impresszív színészgárdával dolgozott együtt, akik között a Cobbot alakító Leonardo DiCaprio mellett megtalálhatjuk Marion Cotlilardot, Ellen Page-t, Joseph Gordon-Levittet, Michael Caine-t, Ken Watanabe-t, Cillian Murphy-t, Tom Hardy-t és Tom Berengert is. A film július 16-án debütál az Egyesült Államokban, ahol IMAX formátumban is látható lesz, Magyarországra pedig július 22-én érkezik meg.

Címkék: trailer inception

A nyár végének folyamán érkezett meg az Inception című futó thriller első előzetese, az elmúlt hetekben pedig két új posztere is felbukkant. Christopher Nolan következő filmjének premierje ugyan még messze van, most mégis egy újabb, ismét csak teaser jellegű trailerje jelent meg. Az alkotás történetéről még nem sokat tudni, de mostani kedvcsináló is arra utal, hogy a cselekmény a képzelet, illetve a gondolatok világában fog játszódni, ahol minden lehetséges, és legértékesebb dolog egy-egy eszme lehet. A főszerepben Leonardo DiCapriót láthatjuk, aki most először dolgozik együtt az író-rendezővel, mellette pedig számos más neves színész is feltűnik majd, köztük Marion Cotillard, Ellen Page, Cillian Murphy, Ken Watanabe, Joseph Gordon-Levitt és Michael Caine. A film 2010. július 16-án debütál az amerikai mozikban.

Címkék: trailer inception

Christopher Nolan A sötét lovag óta először forgatott, méghozzá Tokióban, ahogy mi is megírtuk korábban. Lassan elérkeznek az utómunkálatokhoz, ám egy ízelítő egyperces előzetes már napvilágot is látott az Inception című filmről, méghozzá a Becstelen Brigantyk előtt Amerikában. A kiváló szereposztású film történetéről nem sokat tudni egyelőre, csak annyit, hogy Leonardo Di Caprio cége azzal foglalkozik, hogy egy injekció segítségével kinyerik az embereke gondolatait/álmait. A tovább után megtekinthető az említett bő egyperces trailer.

Címkék: trailer hamarosan inception

Elkezdődött az Inception forgatása Tokióban. Christopher Nolan következő filmje egy napjainkban játszódó sci-fi thriller, amelynek történetéről csak annyit tudni, hogy az "elme berkei között" zajlik. A hírek szerint Nolan a műfajhoz képest szokatlanul magas, 150 millió dollár feletti költségvetéssel gazdálkodhat. Igaz maga a színészgárda is kiteheti a költségek nagy részét, hiszen a főszereplő Leonardo DiCaprio mellett Ken Watanabe, Cillian Murphy, James Gordon-Lewitt és Ellen Page is feltűnnek, valamint egy kis szerep erejéig Michael Caine is látható lesz.

Címkék: hírek inception

süti beállítások módosítása