Meredek lenne a cím? Azt a másfél órás szenvedést figyelembe véve, amelyet a Bitch Slap című film okozhat a nagyközönség számára, a közelében sem vagyunk a látottak okozta sokkhoz, az agyhalál közeli állapotban is alig felfogható mondanivalóhoz és kiváltott gondolatokhoz. Mielőtt leülünk ez elé az alkotás elé, tudnunk kell, hogy milyen szándékból készült el végülis a film. Rick Jacobson ugyanis a '70-es évekbeli B-kategóriás filmek egyik legnagyobb rajongója, így miután azokat a darabokat rongyosra nézte, úgy határozott, hogy kifigurázza a korábban látott klisés filmeket, ezzel pedig mintegy újraértelmezte a Zs-kategória fogalmát, mert a Bitch Slap nevetséges verekedéses jeleneteivel és hatásvadász motívumaival bizony a kategória legborzasztóbb tagjai közt van.
A történet egyszerű, mint a pofon, a középpontban ugyanis három rosszlány áll, akik amellett, hogy köldökig kivágott ruhákban járnak, a cselekmény nagy részében mást sem csinálnak, csak ásnak...és még azt is förtelmesen rosszul. A készítők zsenialitása azonban abban nyilvánul meg, hogy ezt szinte észre sem vesszük. A filmet így leginkább Tarantino Grindhouse-ához tudnánk hasonlítani. Valahol Amerikában járunk, egy kietlen sivatagban, ahol Trixie, a sztriptíztáncos, a Hel - Camero duóval vág neki a kalandoknak, hogy megtaláljanak egy csomag gyémántot, így a megváltást elérve. A film első pillanataiban látszik, hogy nem mindennapi darabbal van dolgunk, hiszen a harminc évvel ezelőtti stílusban előadott, igencsak ledér öltözetben vonagló hölgyek által asszisztált borzalmas főcím még korántsem vetíti előre, mennyi nevetséges motívumnak lehetünk még tanúi a későbbiekben. Az alkotás első öt perce csupán a bevonulás, hiszen a kocsiból nem könnyű koktélruhában és öt centis magassarkúban kikászálódni, főleg ha az alkotók a jelenséget még egy Mátrix-szerű effekttel meg is bolondítják.
Ami az első percekben vicces, az a film vége táján már igencsak idegesítően hat, de be kell vallanunk, hogy mivel mindezt a rendező szánt szándékkal hozta össze, már-már zseniálisnak is nevezhetjük. A cselekmény nagy részében a hölgyeket nézhetjük kocsányon lógó szemekkel, miközben azok ásnak. Persze, hogy ne unjuk magunkat halálra, a mindennapi tevékenységeket, mint a "nézzünk be az elhagyatott lakókocsiba", igazán eltúlzott, szinte karikatúraszerű gesztusokkal, járási móddal spékelik meg. Az izgalomról az idő közben feltűnő rendőrkocsi és annak sofőrje gondoskodik, ha pedig ez nem lenne elég, a cselekményt a sorozatokból jól ismert, úgynevezett flashback motívummal próbálják megcsavarni, így a történet szempontjából teljesen lényegtelen, korábbi időpontokba nyerhetünk betekintést, úgy mint 5 héttel és két perccel korábban, vagy 7 egész 1/4 órával ezelőtt.
Mint azt a címben is olvashatjuk, rengeteg 18+ra hajazó jelenettel is tömve van a film, ezek mellett pedig igazán rosszul kivitelezett verekedések tarkítják az olyan jeleneteket, mint amikor ásnak, de persze a fél óra alatt egy centit sem jutnak lejjebb a talaj szintjénél. A történet tehát egyenlő a nullával, persze a végkifejletben megkapjuk, hogy senki sem az, aminek látszik, azonban az a hatásvadász, többször megcsavart előadásmód, amivel a film dolgozik, szinte az elviselhetetlen határát súrolja. Persze, amint még a kritika elején kifejtettem, a rendező mindezt direkt hozta össze, így habár a cselekmény nagyon gyenge, a szakember munkáját is dícsérnünk kell, hiszen egyfajta beteg módon tette művészetté a Zs-kategóriát. Az, ahogyan a rendőrök és bűnözők összecsapnak, már-már komédiába illő jelenet és körülbelül ott jön el az a pont az alkotás során, hogy minden jóérzésű ember letenné és lezúzná a lejátszót, azonban már csupán csak annyi van hátra, hogy azt hunyorítva is kibírja az ember.
A szereplők játékát is kétféle módon értelmezhetjük, hiszen egyrészt borzasztó, és mégis zseniális, amit a névtelen főszereplők összehoznak. Eltúlzott gesztusaikkal, elkeserítő verekedéseikkel és illetlennek is mondható ruháikkal teljesen átadják azt a ribancfílinget, amelyet az akkori és sajnos a mai kor szelleme is diktál. Látványra is kissé műalkotásként szerepelnek a kérdéses identitású rosszlányok, így nem igazán dícsérhetjük a teljesítményüket, hiszen egy idehaza tevékenykedő középszerű celeb is összehozhatta volna azt, amit ők letettek az asztalra. Mindezek mellett a zene, a látvány és a hanghatások is igazán eltúlzottak, néha a szemet bántó effektekkel próbálják az emberből kicsalni a szívrohamot, máskor pedig az erotikától fülledt jelenetekkel cibálják meg a fülünket, így rájöhetünk, hogy korántsem mindennapi darabbal van dolgunk.
Feltehetjük végül a kérdést, ha ennyire rossz a Bitch Slap, akkor mégis miért érdemes megnéznünk? Kikapcsolódás. Ez a kulcsfogalom. Olyan filmről beszélünk végső soron, amely száz százalékig kiránt a mindennapokból, hiszen szemtelen és kendőzetlen hangnemével, kihívó és kétszínű karaktereivel, zseniálisan kivitelezett időhúzásával nem mindennapi alkotásnak bizonyul. Az ilyen filmekre szokás azt mondani, hogy már-már olyan rossz, hogy a jó kategóriát súrolja. Persze nem emlegethetjük a színvonalas, mély mondanivalót sugárzó filmek közt, azonban be kell vallanunk, hogy néha ezekre is szükség van, hiszen csupán a The Road stílusú vérkomoly, posztapokaliptikus drámákat nézve a fél emberiség öngyilkosságot követne el. Bár valószínűleg ez a film is hasonló hatást fog a nézők egy részéből kiváltani.
| Történet | | 40 |  | 4,7 |  | 40% | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
