Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Korábban egészen az októberi amerikai bemutatóig eléggé sokat írtunk a Where the Wild Things Are című fantasy-nak bőven beillő filmről, és eléggé vártuk is a filmet. Aztán ahogy telt az idő és a magyar premier dátuma sehogyan sem akart felbukkanni a film kapcsán, kissé a feledés homályába merültek a Vad Dolgok. Most azonban sikerült megtekinteni a filmet, és az előzetes alapján egy vidám, könnyed mesére számítottunk. Nos nem így van, ugyanis ez a mozi tele van depresszív szorongással, végtelen magánnyal, és olthatatlan szociális vággyal. Spike Jonze rendező alternatívra sikeredett művének kivesézésének megtekintése a tovább után folytatható.

Címkék: kritika where the wild things are

Az előzetesek alapján eléggé megosztotta az embereket Spike Jonze Where the Wild Things Are című filmje. A Maurice Sendak képeskönyvéből készült filmadaptációt a tengerentúl már bemutatták, és elég jónak mondható fogadtatásban részesítették a kritikusok. A filmet lehet szeretni, nem szeretni, mindenkinek szíve joga, ám az nem vitatható tény, hogy Jonze és csapta rengeteget dolgozott vele. Hat éven át tartottak az előkészületek, a forgatás, és az utómunkák. Az egyik legidőigényesebb rész a szőrmókok makettjeinek létrehozása volt, valamint az életnagyságú kosztümök megteremtése, ugyanis a film nem végig használ számítógépes animációt, mivel sokkal élethűbben lehet megjeleníteni a Vad Dolgok szőrnyű fogait, és borzasztó karmait, amik a könyvben például visszatérő elemnek számítottak. Jonze ezt a munkát a Jim Henson Creative Workshopra bízta, az ő munkájukba tekinthetünk be a tovább után.

Címkék: where the wild things are

Spike Jonze filmjének a várva várt premierje ólómlábakon vánszorog felénk, így most kivételesen örülünk, hogy követve a nagyobb filmek marketingsémáját öt jelenetet is kapunk a Where the Wild Things Are-ból. A trailerek, karakterposzterek és TV-s előzetesek után betekintést nyerhetünk másfél perces jelenetekbe, melyekből jobban kiderül, hogy mire is számíthatunk a filmmel kapcsolatosan. Az öt jelenet címe sorban: Sun Is Going to Die (A nap meg fog halni), Dirt Clod Fight (Földgolyóharc), Destroy Stuff (Dolgok rombolása), Our Family (A családunk) What's Your Story (Mi a történeted). Minket egyre jobban meggyőz a film, no nem mintha az előzetesek alapján nem sírtuk volna már szárazra a szemünket azért rimánkodva, hogy legyen már a bemutató dátuma.

Címkék: where the wild things are

A múlt heti három után most egyenesen négy félperces TV-spot látott napvilágot a Where the Wild Things Are-ból. Ezúttal Best Friends (Legjobb barátok), Gets it (Érti, vagy Tudja), The Wild things (A vad dolgok)  és One, two, three (Egy, két, há') névre keresztelték el a rövid előzeteseket. Extra információ, hogy Karen O and the kids teljes filmzenealbuma a netre került és megvásárolható. A videók után találhattok egy beágyazott lejátszót, ahol félperces mintákon keresztül belehallgathattok az albumba. Amikor Sigur Rós után sírdogáltam, akkor valami ilyesmire gondoltam...

Címkék: filmzene trailer where the wild things are

A nálunk novemberben startoló, ám Amerikában október 16-án bemutatandó Where The Wild Things Are újabb három TV-előzetessel rukkolt ki. A múltkori kettő után így immáron ötre bővült a televíziós félpercesek száma Spike Jonze filmjéről. Ezúttal a The Place, Hope és Hideaway címmel látták el a reklámokat, azaz A hely, Remény és Rejtekhely magyarul.  Különösebb kommentár nem is kell ezekhez, úgyhogy szóljon az Arcade Fire Wake Up című slágerré lett dala! Egyébként ha már a zenénél tartunk, csak én gondolom úgy, hogy tökéletesen illene egy kis Sigur Rós ebbe a filmbe?

Címkék: trailer where the wild things are

A múlt héten jelentek meg az első karakterposzterek a Where the Wild Things Are című agyonvárt meséből, aminek kapcsán reményünket fejeztük ki, hogy a többi Vad Dolgot is láthatjuk majd plakáton. Nos megérzésünk nem csalatkozott, ugyanis megérkezett a másik négy karakter is. Sorban: Ira, Alexander a kecske, Douglas az elfuserált sas és a névtelenségbe burkolózó Bika. Mindeközben dátumot kapott a hazai bemutató is; bő egy hónapot kell várnunk az amerikai premier után, hogy Magyarországon láthassuk Spike Jonze rendező kedves szőrgombócokat. November 19-én lesz ugyanis a honi bemutató. És akkor most a poszterek!

Címkék: where the wild things are

Két rövidke TV-s reklám került ki a netre a napokban a Where the Wild Things Are című filmmel kapcsolatosan. Mint látható, mostanság hál' istennek felpörögtek az események a film körül, de hát ez nem olyan meglepő, ha azt nézzük, hogy a nagy vízen túl napra pontosan egy hónap van hátra a premierig Spike Jonze meséjéből. Ezúttal A Vad és A háború című félperces tekinthető meg. A Vadban az álmodozó Max áll a középpontban, mert ugyebár róla tudjuk, hogy ő a legvadabb mindegyikük közül, míg A háború című harminc másodpercben Max és a Vad Dolgok homokgolyó-háborúját mutatják meg a marketingesek. Jó mulatást.

 

 

Címkék: where the wild things are

Max és a vadak

 2009.09.11. 11:05 | Turisas | Írj kommentet

Végre megérkezett az első adag (?) karakterposzter-csomag a Where the Wild Things Are című nagyszerűnek ígérkező Spike Jonze mesefilmből a két előzetes után. Az első csomagban láthatjuk Maxot, a főszereplő kisfiút, akinek kalandos fantáziája elkalauzol minket a Vad dolgok földjére, ahol királlyá koronázzák, és barátságot köt a félelmetes szőrcsimbóbokkal. A másik három karakterposzteren a vadak első adagját szemlélhetjük meg, Carolt, Judith-ot és KW-t. Ebben a sorrendben szinkronhangjaik: James Gandolfini, Catherine O'Hara, Lauren Ambrose. És hogy miért kérdőjeles az első adag felvetés? Hát azért, mert mindenféleképpen szeretnénk látni Irát, Danielt, Douglast és Alexandert is.

Címkék: where the wild things are

Várakozásunk lassan tetőfokára hág, annak ellenére is, hogy fogalmumk sincs mikor mutatják be kishazánkban a Where The Wild Things Are-t. Maurice Sendak 1963-as klasszikusát már tíz évvel később is feldolgozták egy rövid animációs film erejéig, melyet maga a szerző írt és rajzolt, és angol nyelvű narrációval most meg is hallgathatunk. Az imdb alapján ez ugyan az 1988-as narráció, mivel Peter Schickele rémisztgeti a gyermekeket benne, ám ettől függetlenül egészen groteszk élményt nyújt mai szemmel nézve. A film iránti érdeklődést csak fokozza, hogy amint láthatjuk ez az eredeti történet, és hét perc alatt el lehet mesélni. Spike Jonze és csapata minimum másfél órában fogja ugyanezt megtenni, szóval ezért is várjuk nagyon, hogy milyen elemekkel egészítik ki. Let the WIIIIIIILLLLD rumpus start!

Címkék: animáció where the wild things are

Megérkezett. Végre újabb adag dózist kapunk a Maurice Sendak által írt Where the Wild Things Are filmváltozatából. A címben szereplő jelzőt ugyan nem mi találtuk ki, hanem a Slashfilmes bloggerek illették valami hasonlóval a Comic-conon látott 10 perces montázs alapján, ám nagyon szeretnénk, hogy igazuk legyen. A Spike Jonze által dirigált alkotás második előzetesében ismét felcsendül a The Arcade Fire-tól a Wake up című szám, ami így végképp örökre egybefonódik a filmmel. A sigúr rós-i hangulat továbbra is megmaradt, és megint csak ülünk tátott szájjal, elvarázsoltan, megbabonázva a látottaktól, mert igen, ez mindenkit meg tud babonázni, ha nem zárkózik el makacsul jó előre a dologtól. Hiszen mindannyiunkban ott lapul a gyermek. Ezúttal több lénnyel ismerkedhetünk meg a fantázia világából, akik még beszélnek is és a csipetnyit felszabadultabb hangulatból is magunkba szippanthatunk egy picit. Október 16. még nagyon messze van.

Címkék: trailer where the wild things are

Spike Jonze filmje a Where The Wild Things Are október 16-án érkezik az amerikai mozikba, majd az ezt követő hónapokban világszerte bemutatják. Jonze videoklip rendezőként vált ismertté majd a John Malkovich menettel és az Adaptációval bizonyított a filmek világában is. Most Maurice Sendak 1963-as, klasszikus gyerekkönyvét filmesítette meg. Korábban láthattuk az alkotás egyedi előzetesét, most pedig egy remek kisfilmet tekinthetünk meg, amelyben maga Sendak mesél nehéz körülmények között megszülető könyvéről, utalva rá, hogy a rendezőnek is meggyűlt a baja a stúdióval, sajátságos látásmódja miatt. Emiatt a 2006-óta készülő film sokat késett. Az író szerint Jonze megalkotta a maga világát, de olyan módon, hogy közben semmi sem veszett el az ő művéből. Szerinte a kész alkotás nagyon egyedi és egyben kérdéseket is felvet a nézőkben, ami az előzetes után egy újabb jó jel, és várakozással nézhetünk az ősz elé.

Címkék: where the wild things are

Spike Jonze (Being John Malkovich, Adaptation) hoszzú ideje készülő filmje, a Where The Wild Thing Are a közelmúltban megjelent képek után most trailert is kapott. A film Maurice Sendak, azonos című 1963-as képeskönyvén alapszik, amelyben Max, a szobafogságra ítélt rosszcsont, egy teljes fantáziaerdőt talál ki magának, ahol az erdő lényeinek ("Wild Things") királyává válik.

Címkék: hírek trailer hamarosan where the wild things are

süti beállítások módosítása