Korábban egészen az októberi amerikai bemutatóig eléggé sokat írtunk a Where the Wild Things Are című fantasy-nak bőven beillő filmről, és eléggé vártuk is a filmet. Aztán ahogy telt az idő és a magyar premier dátuma sehogyan sem akart felbukkanni a film kapcsán, kissé a feledés homályába merültek a Vad Dolgok. Most azonban sikerült megtekinteni a filmet, és az előzetes alapján egy vidám, könnyed mesére számítottunk. Nos nem így van, ugyanis ez a mozi tele van depresszív szorongással, végtelen magánnyal, és olthatatlan szociális vággyal. Spike Jonze rendező alternatívra sikeredett művének kivesézésének megtekintése a tovább után folytatható.
A film Maurice Sendak könyvére épül, ami egy abszolút gyerekeknek készült képeskönyv, melyben egy kisfiú eljut a fantáziájában a helyre, Ahol a Vad Dolgok várnak. A pár oldalas könyvből Jonze kerekített egy másfél órás filmet, meghagyva keretnek Sendak eredeti könyvét, közben pedig olyan töltelékeket tett a maradék anyagba, amik a legfontosabb és legkomolyabb szociális kérdéseket feszegetik. Ez az említett kerettörténet röviden annyi, hogy Max szobafogság elől elmenekül otthonról, és fut amilyen messzire csak bír. Közben pedig megelevenedik a fantáziája, és végtelen tengerre szál egy kis ladikkal, de a szigetet ahol kiköt nagy szőrös behemótok lakják. Hamar jó viszonyba kerül velük, a Vad Dolgok királyukká választják Maxet.
Ahogy telik múlik az idő, egyre jobban megismerhetjük a karaktereket, de mélyebben Carolt és KW-t. Az összes karakterről elmondható, hogy tulajdonképpen Max alteregói, legalábbis viselkedésüket tekintve mindenképp. Max a saját gyengeségeit kivetíti a szörnyekre, minden érzését kimondatja velük maga helyett. Meglehet, paradoxonnak fog hatni, ám annak ellenére, hogy szinte folyamatosan egymás között vannak a lények, mégis mérhetetlenül magányosnak érzik magukat, és minden vágyuk, hogy még közelebb és közelebb kerüljenek egymáshoz. A történet értelmezhetőségével a legnagyobb probléma, hogy egy kisebb gyereknek esélye nincs értelmezni a látottakat, ugyanis a szimbólumok túlzottan is bújtatottak.Ami viszont mindenképpen pozitív, hogy egészen váratlan fordulatot vesz a végére a film, igaz, arra is ráfogható, hogy tán túl gyorsan is.
Alakítások terén nehéz ítélkezni. Akiket látni, azok igen meggyőzőek voltak, a Maxet alakító Max Records különösen. Ha nem tűnik el a süllyesztőben, mint Haley Joel Osment, akkor kiváló színész lehet belőle. Max anyját Catherine Keener formálta meg, azon kevés jelenetben, melyben megfordult, jól alakította szerepét. A többi színész lényegében csak a hangját használta, ugyanis a szörnyek bőrébe más színészeket bújtattak, valahol pedig egyenesen számítógépes animációt láthattunk. És ha már észrevétlenül átlopakodtunk a látványra, jegyezzük is meg gyorsan, hogy annak ellenére, hogy egyszerűen tűnik, nem az. A jelmezek készítéséről egyszer már írtunk egy bővebb cikket, így ezt most kihagyjuk, de a CGI olyannyira meggyőző és észrevehetetlen egész film alatt, mintha egyáltalán nem is létezne.
A zene önmagában is és a filmmel együtt is jól szól, megállja a helyét. Karen O több héten keresztül gyakorolt és dolgozott a gyerekkórussal, hogy összeálljon az egész egy hangulatos, ám mégis jellegzetesen gyermekies zeneművé. Összességében egy kellemesen pozitív csalódáson estünk túl a filmmel kapcsolatban, illetve egészen mást kaptunk, mint amire számíthattunk az előzetes alapján. A végső pontszám lehetett volna magasabb is, ha egyértelműbbek Jonze szándékai, és kicsit jobban megmagyarázza a dolgokat. Egyébként egy nagyon kellemesen melankólikus, néha már depresszív álomvilágot sikerült elénktárnia.
Nem fogott meg a trailer, pedig szeretem az ilyesféle fantasy műveket. Ezek a nagy szőrgombócok valahogy hidegen hagytak. De azért majd adok a filmnek egy esélyt természetesen:) Hátha sikerül elvarázsolni.
Korábban egészen az októberi amerikai bemutatóig eléggé sokat írtunk a Where the Wild Things Are című fantasy-nak bőven beillő filmről, és eléggé vártuk is a filmet. Aztán ahogy telt az idő és a magyar premier dátuma sehogyan sem akart felbukkanni a film kapcsán, kissé a feledés homályába merültek a Vad Dolgok. Most azonban sikerült megtekinteni a filmet, és az előzetes alapján egy vidám, könnyed mesére számítottunk. Nos nem így van, ugyanis ez a mozi tele van depresszív szorongással, végtelen magánnyal, és olthatatlan szociális vággyal. Spike Jonze rendező alternatívra sikeredett művének kivesézésének megtekintése a tovább után folytatható.
Ahogy telik múlik az idő, egyre jobban megismerhetjük a karaktereket, de mélyebben Carolt és KW-t. Az összes karakterről elmondható, hogy tulajdonképpen Max alteregói, legalábbis viselkedésüket tekintve mindenképp. Max a saját gyengeségeit kivetíti a szörnyekre, minden érzését kimondatja velük maga helyett. Meglehet, paradoxonnak fog hatni, ám annak ellenére, hogy szinte folyamatosan egymás között vannak a lények, mégis mérhetetlenül magányosnak érzik magukat, és minden vágyuk, hogy még közelebb és közelebb kerüljenek egymáshoz. A történet értelmezhetőségével a legnagyobb probléma, hogy egy kisebb gyereknek esélye nincs értelmezni a látottakat, ugyanis a szimbólumok túlzottan is bújtatottak.Ami viszont mindenképpen pozitív, hogy egészen váratlan fordulatot vesz a végére a film, igaz, arra is ráfogható, hogy tán túl gyorsan is.
A zene önmagában is és a filmmel együtt is jól szól, megállja a helyét. Karen O több héten keresztül gyakorolt és dolgozott a gyerekkórussal, hogy összeálljon az egész egy hangulatos, ám mégis jellegzetesen gyermekies zeneművé. Összességében egy kellemesen pozitív csalódáson estünk túl a filmmel kapcsolatban, illetve egészen mást kaptunk, mint amire számíthattunk az előzetes alapján. A végső pontszám lehetett volna magasabb is, ha egyértelműbbek Jonze szándékai, és kicsit jobban megmagyarázza a dolgokat. Egyébként egy nagyon kellemesen melankólikus, néha már depresszív álomvilágot sikerült elénktárnia.
