Ha ennek a rovatnak lenne alcíme, bizonyosan azt adtam volna, hogy "Az Avatar árnyékában" . Nos igen, elérkeztünk az év utolsó hónapjába, melyben végre bemutatják James Cameron legújabb, forradalmian új 3D-s technikával készült filmjét. Meglepő, vagy sem, ez a poszt nem az Avatarról fog szólni, ugyanis több, más, jónak ígérkező film is bemutatásra kerül. Pédának okáért jön Antal Nimród új thrillere, George Clooney sokadszor, Disney-rajzfilm, Mandela élete, A Lovely Bones, Sherlock Holmes, dr. Parnassus, szóval kifejezetten erős, érdekes, és jó hónapnak nézünk elébe. Ugrás után tengerentúli havi bemutatók összefoglalója.
A hónap első hétvégéjére érkezik Antal Nimród legújabb filmje, az Armored, mely egy 42 millió dollárnyit érő szállítmány köré épül. A páncélos értékszállító autó régebbi munkatársai megpróbálják meggyőzni a fiatal újoncokat, hogy rabolják el a kisteherautót, ám az ötlet eléggé megosztja a társaságot, ami természetesen konfliktushoz vezet. A magyar rendezőnek ez a második munkája Hollywoodban a Vacancy után, de jövőre is láthatjuk, hiszen már dolgozik a Predators-on. Az Armored főszerepében Columbus Short, Matt Dillon és Laurence Fishburn és Jean Reno látható. A Brothers egy afgán fogságból szabadult katonára fókuszál, aki hazatér, és ex-fegyenc testvérét keresi, aki a katona feleségével él együtt, aki abban a tudatban élt, hogy özveggyé lett. Tobey Maguire, Jake Gyllenhaal és Natalie Portman a főszerepben. A szintén özvegy Robert De Niro pedig útra kel, hogy újra kapcsolatba lépjen felnőtt gyerekeivel, ám rádöbben, hogy életük korántsem tökéletes. Az Everybody-s Fine-ban láthatjuk még Kate Beckinsale-t és Sam Rockwellt. George Clooney egy sikeres vállalati leépítési specialistát alakít, aki munkájából kifolyólag rengeteget repül. Eme szimpatikus foglalkozást űző középkorú férfi, közel tíz millió repült mérföld után találkozik álmai asszonyával, aki szintén sokat repül... Az Up in the Air George Clooney rövid időn belüli harmadik filmje. Végül azért említsük meg, hogy a Tolsztoj életével foglalkozó Last Station is ezen a héten kerül bemutatásra.
A második hét sem marad el az első színvonalától, sőt! Peter Jackson Lovely Bones (Komfortos mennyország) című epikus drámája a hét fő produkciója. A történet a fiatal Susie-tról szól, akit kegyetlen módon meggyilkolnak. Susie azonban nyomon követi családját és a gyilkost is a mennyországból. Peter Jackson filmjének előzetese egy látványos, lenyűgöző és szentimentális alkotást sejtet. A Disney egy kézzel rajzolt animációval próbálja visszahozni a régi rajzfilmek hangulatát, melynek középpontjában egy tehetséges lány áll, aki találkozik egy békává változtatott herceggel. Ez A Hercegnő és a béka. Nelson Madela életéről szóló film is bemutatásra kerül, Invictus címmel. A film arra az időszakra összpontosít, amikor Madela első elnöksége alatt a '95-ös rugby vb-ért kampányol, annak okán, hogy így egyesítheti újra országának népét. A dél-afrikai államelnököt Morgan Freeman formálja meg. Colin firt egy angol tanárt alakít az A Single Man-ben, akinek felesége váratlan hirtelenséggel hal meg. A férfi ezekután próbálja felvenni a tipikus los angeles-i élet formaságait. Firth mellett Julianne Moore-t láthatjuk, hírlik, mindkettejük alakítása Oscar-jelölés gyanús.
A harmadik héten jön a film, melyről most nem fogunk oly sok szót említeni, ugyanis aki az Avatarra kiváncsi, az kattintson az avatar címkére, és közel hatvan bejegyzés közül szemezgethet és olvashat híreket, nézhet előzeteseket a filmről. Érdekes megnézni, kik voltak olyan bátrak, akik az Avatar mellett merik bemutatni a filmjüket. Itt van például a Nine, ami érthetetlen lenne, hiszen egy zenés musicalról van szó, melyről nem is olyan rég írtunk egyet-kettőt, ráadásul a szereposztása is elég jónak tűnik. De csak lenne, ha limitált, tapogatózós bemutatóról lenne szó. Országosan csak néhány vásznon lesz látható a zenés film, később december 25-én kerül több vászonra. Merész ötlet volt mindenesetre. Hugh Grant ismét romantikus filmben tündököl (Did You Hear About the Morgans?), de így a gyártók pláne csak a dvd-s bevételekre spekulálhatnak ki valami zsírosabb összeget, ugyanis egyérteműen csak harmadik film a hónapban. Szintén limitált vásznon jelenik meg, egyfajta próbavetítésként a Crazy Hearts, melyről zengtünk már ódákat a múlt hónapban.
Karácsony reggele négy filmet hoz az amerikaiaknak. Ebből két nagyobb, egy közepes és egy említésre sem méltó kacat, amit fel tudunk mutatni. A Sherlock Holmes Robert Downey Jr.-ral és Jude Law-val mindenképpen izgalmasnak és viccesnek is ígérkezik, hiszen Sherlock Holmes Guy Ritchie értelmezésében a viktoriánus-kor anti gentlenmanje. Az Imaginarium of Doctor Parnassus egy képzeletbeli mesés világba repíti a nézőket, melyben utoljára láthatják Heath Ledgert. Továbbá feltűnik Johnny Depp, Jude Law és Colin Farrell is. A filmben az idő professzor (Christopher Plummer) megpróbálja elkerülni lánya 16. születésnapján, az ördöggel kötött alkujának beteljesülését. A kevésbé várt és promózott It's Comlicated a középkorú asszonyokat célozza meg elsősorban, ugyanis egy szereplmi háromszöget láthatunk Meryl Streeppel. Férje Steve Martin, ex-férje pedig Alec Baldwin lesz. A filmet Nancy Meyers rendezi, aki rutinos a romantikus filmek dirigálásában, az ő nevéhez fűződik a 2006 karácsonyán bemutatott The Holiday is. A negyedik film, melyről nem akarunk beszélni az Alvin és a mókusok folytatása, melynek egészen erőltetett angol címe így hangzik: Alvin and the Chipmunks: The Squeakquel. A sequel (folytatás) és squirrel (mókus) angol szavakból álló "humor" megérdemelne egy fejbecsákányozást.