Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A The Tournament című film szerint, hétévente egy kis angliai faluban tartanak meg egy különleges versenyt. Az átlagemberek semmit sem tudnak róla, annyi azonban bizonyos, hogy a rendezvény létezik és halálos. A torna résztvevője a világ 30 legjobban képzett bérgyilkosa. Aki utoljára marad talpon, az viszi a fődíjat, azaz 10 000 000 dollárt és persze markát üti a szakma megfizethetetlen elismerése is. Az ígéretesnek tűnő, Scott Mann által rendezett akciófilmben olyan ismert arcok tűnnek majd fel, mint Ian Somerhalder, a Lost sztárja. Az alkotás október 10-én debütál az amerikai mozikban.

Címkék: trailer hamarosan

A Sorority Row egyike azoknak a mostanában érkező filmeknek, melyek nem kaptak akkora hírverést. A történet szerint az egyetemista gólyák, Cassidy (Briana Evigan), Jessica (Leah Pipes), Claire (Jamie Chung), Ellie (Rumer Willis) és Megan (Audrina Patridge) még a középiskolában örök barátságot kötöttek. Azonban a tinivígjáték lassan horrorba csap át, ugyanis egy házibuli után Megant brutálisan megölik. Ám a lányok, ahelyett, hogy beismernék tettüket és kockáztatnák fényes jövőjüket, úgy döntenek, hogy titokban tartják szörnyű bűnüket.

Címkék: horror trailer

A The Twilight Saga: New Moon világpremier keretében, november 19-én debütál a mozikban. Az olaszországi Volterra városában székelő, vámpír rendfenntartóként működő, arisztokratikus Volturi klán három tagjáról korábban már láthattunk képeket. Most két új portrét vehetünk szemügyre, a Christopher Heyerdahl által alakított ezeréves Marcus-ról és a fiatalnak csak látszó Alec-ről, akit Cameron Bright formál meg. Felbukkant még néhány kép is a New Moon egyes jeleneteiről, amikben Robert Pattinson, Dakota Fanning és Ashley Greene és a Volturi klán tagjai is feltűnnek. Mindeközben pedig már forgatják a jövő nyáron érkező harmadik epizódot, az Eclipse-t.

Címkék: twilight

Mindenki számára ismert a csodálatos sztori, miszerint réges rég, a messzi-messzi Angliában élt egy állás nélküli tanárnő, J.K. Rowling, akinek a vonaton és különféle kávézókban "látomása" támadt egy alternatív világról, a miénk mellett élő titokzatos varázstársadalomról. A vázlatok összeállítása után írni kezdett, majd nem kevés kopogtatás után a Bloomsbury kiadta a Harry Potter sorozat első tagját. A mese kalandos lelkű ifjoncok és a valóságtól elrugaszkodott felnőttek millióit varázsolta el, végül pedig a mozikba is betört. A Harry Potter és a Félvér Herceg azonban tankönyvi példája annak, hogy jó adaptációt készíteni bizony korántsem gyerekjáték.

Címkék: kritika harry potter

Megan Fox hamarosan az emberevő démon által megszállt Jennifer Check szerepében csap le az amerikai mozikra, szeptember 18-án. A Jennifer's Body történetet a Juno szellemes forgatókönyvéért Oscar-díjjal jutalmazott Diablo Cody jegyezte le. Jennifer legjobb barátnője, az Amanda Seyfried (Mamma Mia!) által alakított Needy Lesnicky eltökélt szándéka, hogy megmentse a megszállt lány lelkét, és véget vessen a rémálomnak. A vértől sem mentes képeken kettőjüket láthatjuk, de korábban már az előzetes is bebizonyította, hogy leszakadt testrészekben nem lesz hiány. Magyarországra november 5-én érkezik meg a szatirikus horrorfilm.

Címkék: horror hamarosan

Bong Joon-ho neve vélhetően nem sokaknak mond valamit. Azonban talán többet azoknak, akik látták a nagyszerű The Host című szociodráma-horrort, ugyanis ő ült a rendezői székben. A koreai rendező ismét alkotott, hiszen a 2003-as Memories of Murder és az említett 2006-os, eredeti címén Gwoemul című filmje után újabb ígéretesnek tűnő filmmel hozakodik elő. Az eddig jobbára csak fesztiválokon bemutatott (Cannes és Karlovy Váry) Mother (Madeo ) című film a mérvadónak tekinthető imdb-n 8,1 ponton áll, igaz elenyésző mennyiségű szavazat után.

Címkék: trailer koreai

A 2005-ös brit horrorfilm a The Descent, vagyis A barlang jó visszhangot keltett a műfaj kedvelőinek és a filmvilág körében. Ebben egy baráti társaság ereszkedik le egy még felfedezetlen barlangrendszerbe, de túrájuk hamar szörnyű véget ér, amikor bemerészkednek a mélység lakóinak területére. A filmnek idén érkezik meg a folytatása, ami a The Descent: Part 2 hivatalos címet viseli. Az első film rendezője, Neill Marshall azonban ezúttal csak producerként felügyelte a munkálatokat, a filmet pedig a korábban vágóként dolgozó Jon Harris dirigálta. A második rész cselekménye közvetlenül ott kezdődik, ahol A barlangé véget ért. A horror először Franciaországban lesz látható, október 14-től, az Egyesült Királyságban pedig december 4-én mutatják be.

Címkék: horror trailer

A hivatalos előzetes után újabb információk szivárogtak ki a Twilight második része, a New Moon kapcsán. Az alábbi képeken szemügyre vehetjük Dakota Fanninget (Jane), Michael Sheent (Aro) és Jamie Campbell Bowert (Caius), a Volturi vámpír-klán tagjait. A novemberben érkező film története szerint Bellának (Kristen Stewart) el kell hagynia a vegetáriánus vámpír családot, melynek tagjai túlzottan fogékonyak lettek a lány vérére. Új barátokra pedig a vérfarkasok közt lel a kétballábas tini, szerelme, Edward (Robert Pattinson) "üldözése" közben.

Címkék: twilight

A rockzenészből filmrendezővé avanzsáló Rob Zombie, aki az utóbbi években főleg a kultikus horror, a Halloween remake-jével és annak második részével foglalkozott, most ismét egy hírhedt horrorfilmet szemelt ki magának. A Massza (The Blob) eredetileg 1958-ben jelent meg, Steve McQueen főszereplésével, de a mai közönség leginkább a film '88-as remake-jére emlékezhet. Az ismét csak új feldolgozás forgatókönyvét Rob Zombie írja meg, valamint ő lesz a rendező és az egyik producer is.

Címkék: hírek horror

Alejandro Amenábar történelmi drámája, az Agora, időszámításunk után 391-ben, a Róma uralta Alexandriában játszódik. A film az első ismert tudósnő, az ateista Hüpátia körül forog, aki az alexandriai könyvtárban reked, amikor a keresztény tömeg megrohamozza azt. Mindeközben két férfi is veresng a kegyeiért: a nemes Oresztész és Hüpátia fiatal rabszolgája, Davusz, aki a nő iránt érzett szerelme és aközött örlődik, hogy a keresztényekhez csatalkozva elnyerje szabadságát. A főszerepekben az Oscar-díjas Rachel Weiszt, Oscar Isaac-et és Max Minghellát láthatjuk majd. A film október 9-én debütál a spanyol mozikban, az Egyesült Államokba pedig december 18-án jut el.

Címkék: trailer

Három új poszter jelent meg Roland Emmerich új katasztrófafilmjéhez, a 2012-höz, amiben az előzetes alapján ezúttal valóban elpusztul a Föld felszínének nagy része. A Fehér ház fölé egy repülőgép-hordozó hajó tornyosul, Los Angeles szó szerint kettészakad, a Megváltó Krisztus szobra pedig Rio de Janeiróban vész a tengerbe a posztereken. A világ számos országában november 13-án debütáló film, a maja időszámítás végét az Apokalipszisként értelmező hiedelmekre épül. A főbb szerepekben John Cusackot, Thendie Newtont, Woody Harrelsont, Oliver Plattet és Danny Glovert láthatjuk majd.

Címkék: 2012

Megérkezett a novemberben a mozikban debütáló új Clooney-film, a The Men Who Stare at Goats trailere. A történet szerint a riporter Bob Wilton (Ewan McGregor) élete nagy sztoriját keresve talál rá Lyn Cassady-re (Geroge Clooney), egy titkos amerikai csoport tagjára. Afféle Jedi-rendről beszélünk, akik falakon mennek át, kecskéket ölnek a tekintetükkel, felhőket tüntetnek el a puszta akaratukkal.

Címkék: humor trailer

Tegnap megjelent néhány kép, amiket a brit Empire magazin közölt James Cameron Avatarjának szereplőiről. Most ismét felbukkant néhány szkennelt, kevésbé jó minőségű fotó a lapból. Az első képen a Sam Worthington, Sigourney Weaver és Joel Moore által életre keltett avatarokat láthatjuk, amint megérkeznek a Pandora bolygó dzsungeleibe. A második képen szintén őket láthatjuk, azonban már egy laboratóriumban, emberi alakjukban, mögöttük pedig Michelle Rodriguez áll, aki egy pilótanőt alakít a filmben. Az őshonos na'vik kiirtását célul kitűző Quaritch ezredest Stephen Lang formálja meg. Az utolsó képen pedig a film főhősnője, a Zoe Saldaña alakítását tükröző na'vi hercegnő, Neytiri szerepel.

Címkék: avatar

A tinik életét felgöngyölítő filmek középpontjában általában egy kétbalkezes balek áll, aki mindenre képes egy kevéske nővel töltött interaktus reményében. Számos alkotásban a főszereplők képesek akár több száz kilométert is megtenni az áhított cél elérése érdekében. Útjuk során nőket szednek fel, isznak, füveznek, majd "megpróbáltatások" hosszú sora után végül felnőtté válnak. Greg Mottola a Superbad című 2007-es vígjáték elkészítése után ismét a "fiatalok" témakörét próbálja megközelíteni, azonban egészen eltérő nézőpont által ismerkedhetünk meg a Kalandparkban nyári munkájukat végző diákokkal.

Címkék: kritika

Steven Spielberg megkezdte egy kalózok körül forgó film előkészítését, ami a tavaly novemberben elhunyt Michael Crichton utolsó regényén, az idén november 24-én poszthumusz kiadásban megjelenő Pirate Latitudes-on alapulna. A történet 1665-ben, a Karib-tenger térségében játszódik, de jóval komolyabb hangvételű, mint az elmúlt években nagy sikert aratott A Karib-tenger kalózai trilógia. Spielberg David Koepp forgatókönyvírót bízta meg a regény adaptálásával, aki korábban a Jurassic Parkon és annak folytatásán, Az elveszett világon is együtt dolgozott a rendezővel és Crichtonnal.

Címkék: hírek

süti beállítások módosítása