Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Október 16-án érkezik meg az amerikai mozikba a Gerard Butler és Jamie Foxx főszereplésével készült Law Abiding Citizen című akció-thriller. Ahogy az az előzetesben is körvonalazódott, a történet szerint egy családapa úgy dönt, hogy saját kezébe veszi az igazságszolgáltatást, miután egy korrupt ügyész futni hagyja feleségének és lányának gyilkosait. F. Gary Gray, a film rendezője három videóban mutatja be a film zenéjének rögzítési munkálatait. Kiderül, hogy a komponista Brian Tyler közel harminc hangszert tud megszólaltatni, és a film aláfestéséhez egy noir-os hatású zenei világot szerettek volna megteremteni.

Címkék: filmzene

Bruce Willis-t ismét akciófilm főszerepében láthatjuk majd a Surrogates-ben, amelynek története sci-fi-thriller elemeket is felvonultat. A nem túl távoli jövőben az emberek már csak mesterséges android hasonmásaikkal érintkeznek egymással. Az utópisztikusnak tűnő társadalmat azonban, amiről korábban már meséltek az alkotók néhány videóban, gyilkosságsorozat rázza meg. A Bruce Willis által alakított Greer ügynök arra kényszerül, hogy saját valójában járjon az ügy végére. A filmet szeptember 25-én mutatják be az amerikai mozik, Magyarországra pedig október elsején érkezik meg, Hasonmás címmel.

Címkék: trailer hamarosan

A D23 Disney rajongói expóról folyamatosan áradnak a hírek, így ismét tudunk mi is szolgálni egy újdonsággal. Guillermo del Toro D-projektjéről van szó, melyről kiderült, hogy a Walt Disney Stúdió legújabb fogása. A Disney's Double Dare You egy vadonat új ötlet, és egy gyűjtőnevet takar. Ezen címke alatt több, minden korosztály számára élvezhető animációs film fog készülni a jövőben, egy csipetnyi horrorisztikus ízzel és mindezt Guillermo del Toro fogja felügyelni producerként. Túl rossznak nem ígérkezik az ötlet, elég ha a Tim Burton morbid világára emlékeztető logóra vetünk egy pillantást...

Címkék: hírek

Egy másik hír is napvilágot látott a D23 Disney rajongói expóról. Egy sajtóközleményt adott ki a stúdió, melyben tudatták az információra éhes néppel, hogy 3D-s animált feldolgozást készítenek az 1968-as, a korszak meghatározójának tekinthető A sárga tengeralattjáró (The Yellow Submarine) című zenés Beatles-filmből. A rendezői és forgatókönyvírói feladatokat nem más látná el, mint a méltán kedvelt Robert Zemeckis, aki még 1994-ben nyert Oscar-díjat a Forrest Gump rendezéséért. A filmről egyenlőre csak annyit tudni, hogy 16 Beatles-nóta hangzik majd el benne, és alapvetően az eredeti történetet követi nyomon.

Címkék: hírek

A napokban zajlik a D23 elnevezésű Disney rajongói expo. Ezen eseményen A Walt Disney Studió leleplezte logóját és alcímét a soron következő Karib tenger kalózai című filmjéhez. Az On Stanger Tides (Idegen dagályokon) névre hallgató alkotás azon híreszteléseket erősíti, miszerint a folytatásban a Johnny Depp által alakított Jack Sparrow kalandjait követhetjük nyomon, aki a Fiatalság forrását keresi eszeveszetten. Ezt arra alapozhatjuk, hogy létezik egy kalandregény hasonló címmel, mely egészen véletlenül egy kalózzá lett férfiről szól, aki a többi tengeri farkassal együtt hasonló cselekedetsort végez. Noha a filmet csak 2011 nyarán kívánják bemutatni, a jövő áprilisban kezdődő forgatásnak még egyenlőre nincs rendezője. Gore Verbinski neve merült fel ismételten, aki a Bioshock miatt nem ült volna a rendezői székbe, ám annak a produkciónak más lett a rendezője, így kézen fekvőnek tűnik Verbinski visszatérése is.

Címkék: hírek

A Takers című film középpontjában bűnözők egy notórius csoportja áll, akik tökéletesen kivitelezett bankrablásaikról híresek. Óramű pontossággal dolgoznak, olyanok akár a villám. Soha nem hagynak nyomot maguk után, így a rendőrök tehetetlenül állnak a sorozatos bűnözések előtt. Az ő életükben is eljön természetesen az utolsó, nagy durranás ideje, azonban egy vérszemet kapott detektív (Matt Dillon) úgy tűnik, ezúttal megnehezíti majd a dolgukat. Az alkotásban olyan sztárok szerepelnek majd, mint Idris Elba, Paul Walker, TI, Hayden Christensen, Michael Ealy, Matt Dillon, vagy Chris Brown. A John Luessenhop által rendezett Takerst 2010. februárjában köszönthetjük majd a mozikban.

Címkék: trailer

Nem régen robbant a bomba, miszerint Drew Barrymore filmet rendez, Whip it címmel. Szokványos vígjátéknak tűnő darabról beszélünk, melynek főszereplője egy korántsem népszerű tini, aki ki akar tűnni a többiek közül, így görkorcsolyázni kezd. Az Ellen Page főszereplésével készülő film alkotói meglepő reklámfogásra szánták magukat, mely amilyen alternatív — bár a világban sajnos egyre inkább elterjedt — épp annyira sikeres lehet. Bár tény, hogy ennek hatására nem a filmről fognak beszélni, inkább arról, mennyire elkeseredetten próbálkoztak a készítők.

Címkék: hírek

Töltsd azzal az életed, hogy embereket vágsz le a kardoddal, vagy kirabolod a gazdagokat, de azzal számolnod kell, az ördög mindig tárt karokkal várja az új lelkeket. Solomon Kane Robert E. Howard fiktív karaktere, akitől többek közt a legendás Conan, a barbár is "származik". Howard hőseivel és történeteivel csupán a még híresebb és elismertebb J.R.R. Tolkien vetekedhet. Pisztolyokkal felfegyverkezve, feketébe öltözve, sápadt arccal és jéghideg szemekkel, kalapja árnyékába rejtőzve járja saját útját ez a különös hős. A késő 1500-as évek nagy zsiványáról beszélünk, akinek legfőbb feladata az, hogy kimentse Angliát a gonosz karmai közül. A Michael J. Bassett által rendezett, James Purefoy főszereplésével készülő "badass" mozi 2010-ben érkezik majd a mozik vásznaira.

Címkék: trailer

A Haunting in Connecticut című horror a héten teszi első látogatását a magyar mozikban. Amerikában már valószínűleg rég elfelejtették ezt a filmet, azonban nekünk meg kell elégednünk azzal a ténnyel, hogy időbe telik, mire mi is megnézhetünk egy-egy alkotást. Be kell látnunk, egyre kevesebb film üti meg az ijesztegetés műfajának minőségi követelményeit, a közönség pedig különösen kritikusan viseltetik ezekkel az alkotásokkal szemben. Azonban azzal kevesen vannak tisztában, miből is áll össze egy jó horrorfilm.

Címkék: kritika horror

Ebben az időszakban az Oscar-díjas George Clooney két komédiával is jelentkezik, az első vígjáték a Man Who Stares at Goats, míg a másik, az Up in the Air inkább egy romantikus filmnek ígérkezik. Előbbiről már írtunk korábban, az utóbbinak pedig most került nyilvánosságra az előzetese. A filmet A Juno-ért Oscar-jelölést kapó Jason Reitman rendezte, aki többek között még a Thank You for Smokingot is jegyezte. George Clooney egy sikeres vállalati leépítési specialistát alakít, aki munkájából kifolyólag rengeteget repül. Eme szimpatikus foglalkozást űző középkorú férfi, közel tíz millió repült mérföld után találkozik álmai asszonyával, aki szintén sokat repül... A filmben láthatjuk még Vera Farmigát, Anna Kendricket és Jason Batemant is. A filmet a tengerentúl december 4-én mutatják be, de Magyarországon csak február 25-ét tűzték ki premiernek.

Címkék: trailer hamarosan

Max és a vadak

 2009.09.11. 11:05 | Turisas | Írj kommentet

Végre megérkezett az első adag (?) karakterposzter-csomag a Where the Wild Things Are című nagyszerűnek ígérkező Spike Jonze mesefilmből a két előzetes után. Az első csomagban láthatjuk Maxot, a főszereplő kisfiút, akinek kalandos fantáziája elkalauzol minket a Vad dolgok földjére, ahol királlyá koronázzák, és barátságot köt a félelmetes szőrcsimbóbokkal. A másik három karakterposzteren a vadak első adagját szemlélhetjük meg, Carolt, Judith-ot és KW-t. Ebben a sorrendben szinkronhangjaik: James Gandolfini, Catherine O'Hara, Lauren Ambrose. És hogy miért kérdőjeles az első adag felvetés? Hát azért, mert mindenféleképpen szeretnénk látni Irát, Danielt, Douglast és Alexandert is.

Címkék: where the wild things are

Évente megrendezésre kerül a Fantastic Fest, melyre rengeteg filmkészítő jelentkezik. Természetesen idén is köztük volt Jaison Eisener, akit számos elismert kisfilmjéről ismerhetünk. Ezek közül az egyik a Hobo with a Shotgun, a másik pedig a Treevenge. Idén ezeknél is elképesztőbb, meghökkentő alkotással "áll" a plénum elé. Ez a Telefon a mennyekbe, melynek története szerint egy kisgyerek egy szörnnyel utazik egy csónakban, majd a lény felajánlja a fiúnak, van egy lehetőség, hogy felhívja "elvesztett" anyját, csak tudnia kell a Mennyország telefonszámát. A versenykiírás szerint egy alkotás sem léphette át túlzottan az időkorlátot, a szereplők pedig kötöttek voltak. További kisfilmekből itt lehet ízlés szerint válogatni.

Címkék: humor

Az Extract című, fanyar komédia kapcsán igen nagy aktualitása van a színésznő eddig elért sikereinek felelevenítésének. Mila Kunis, általában vígjátékokban feltűnő angyal arcú szépség, aki mélyről indult, de tehetségének és természetes bájának köszönhetően immár a világ valamennyi országában ismert. Egyesek szerint az új Angelina Jolie-t köszönthetjük személyében, annyi azonban biztos, bármely filmben is tűnik fel, lényéből sugárzó ártatlanságával elkápráztatja még a legmarconább kritikusokat is.

Címkék: a hét arca

Az Aloe Entertainment értesülései szerint már meg is van a rendezője az USA elnökének édesanyjáról készülő filmnek. A munkát Charles Burnett kapta meg, feladata pedig nem más, mint hogy egy egész estés, teljes életet felölelő matinét készítsen az emberről, aki Amerika első fekete emberének életet adott. Az alkotásban szemtanúi lehetünk az ifjú Barack felcseperedésének, illetve a Harmadik Világban uralkodó helyzeteknek.

Címkék: hírek

Nicolas Cage eladta tizenegy házának jelentős részét, ami azonban sokkolóan hathat, az a tény, hogy a színész újabb szerepet vállalt. Összességében a szokásosnál is többet, mivel eddig évente két filmben játszott, ehhoz képest most hat "szuperprodukciója" van készülőben a 2010-es évvel bezárólag. Ez talán még Samuel L. Jackson rekordján is túltesz.

Címkék: hírek

süti beállítások módosítása