Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Várhatóan valamikor a jövő év elején érkezik meg a mozikba Brad Anderson, A gépész és a Transsiberian rendezőjének apokaliptikus thrillere, a Vanishing on 7th Street, amelynek hosszan tartó titkolózás után most tették közzé az első előzetesét. A film egy maréknyi túlélőre koncentrál, akik egy olyan világra ébrednek, amelyből a népesség jelentős része nyom nélkül eltűnt. A nappal éjszakává változik, az árnyékok között pedig rejtélyes, rémisztő alakok tűnnek fel, így a fény jelenti az egyetlen reményt a megmenekülésre. A főszerepekben Hayden Christensent, Thandie Newtont és John Leguizamót láthatjuk majd. A filmet az idei Torontói Filmfesztivál "Midnight Madness" szekciójában mutatják be először, de szélesebb közönség csak 2011-ben láthatja majd a mozikban.

Címkék: horror trailer

Kockázatos utat választottak a tengerparton játszódó, háromdimenziós horror film, a Piranha 3D alkotói. Egy víz alatti földrengés utat nyit egy ősi piranha faj megmaradt populációja előtt, akik vérest terrort indítanak a közelben strandolók ellen. A reklámok egy ultra véres, esetenként ijesztő horrort ígérnek, ugyanakkor azt is egyértelművé teszik, hogy a film nem veszi túl komolyan magát. A közös filmélmény komikus mivolta bevonzhatja a baráti társaságokat, de könnyen eshet abba a csapdába, hogy a nézők csak egy rossz másodvonalbeli kis költségvetésű horrorként tekintsenek rá. Erre rácáfolva, a megvalósítás viszont valamelyest túl mutat a B- vagy éppen ZS-kategóriás alkotásoktól megszokott színvonalon, szintúgy mint a színészgárda, amelynek többek között Richard Dreyfuss, Whing Rhames, Eli Roth, Jerry O'Connell, Elisabeth Shue és Christopher Lloyd is része. Erről a kettősségről ad tanúbizonyságot az a három rövid részlet és a különböző közönségrétegekre hangolt TV-reklámok, amelyek az elmúlt napokban bukkantak fel. A filmet ezen a hétvégén mutatják be az amerikai mozik, a magyarországi premier időpontjáról azonban mgé nem született döntés.

Címkék: horror humor trailer

A megannyi mára már kultikussá vált horrorfilm rendezője, Wes Craven, akinek munkái alapján az elmúlt néhány év során folymatosan érkeztek a remake-ek, néhány éve már nem forgatott horror filmet. Most viszont, még a jövőre érkező Sikoly 4 előtt, a My Soul To Take című filmmel tér vissza a műfajhoz, amelynek forgatókönyvét is ő maga jegyzi. A történetben egy 16 éve halottnak hitt sorozatgyilkos kísérti a békés kisváros lakóit. A városka fiataljai közül heten a gyilkos halálának feltételezett napján születtek, így felmerül bennük a gyanú, hogy valamelyikük a pszichopata reinkarnációja, és lelke egyikükben született újjá. A történet főszereplője Adam, vagyis "Bug", akiről kiderül, hogy a gyilkos gyermeke lehet, és talán tudat alatt ő maga hajtja végre a véres kivégzéseket. A fiatalokból álló szereplőgárdát Max Thieriot vezeti, akit a Jumperben és a Chloe című thrillerben is láthattunk korábban, mellettük pedig Frank Grillo is feltűnik. A film, amelynek most érkezett meg az első előzetese, október 8-án debütál az amerikai mozikban, ahol a horror filmeknél régóta megfigyelhető trendnek megfelelően sztereoszkopikus, háromdimenziós formátumban is elérhető lesz.

Címkék: horror trailer

Renée Zellweger Bradley Cooperrel az oldalán száll szembe a gonosszal , egy kislány megmentésének érdekében, a Case 39 című természetfeletti thrillerben. A tavaly kritikai és pénzügyi bukásnak bizonyuló Pandorum rendezője, Christian Alvart jegyzi a filmet, amely több mint egy éve készült el, és 2009-ben a világ néhány országában már bemutatták a mozik, sőt Védtelen gyermek címmel idén augusztus 6-án DVD-permier keretében már Magyarországon is megjelent. Az Egyesült Államokban azonban most mégis megpróbálkoznak a horror mozis forgalmazásával, október 1-jétől. Ehhez kapcsolódóan egy új előzetest és két filmrészleteket is közzétettek, hogy a megszokott módon próbálják meg felkelteni az érdeklődést a film iránt. Zwellweger egy szociális munkást alakít, aki megment és magához vesz egy kislányt, akit megpróbálnak megölni a szülei. Azonban arra nem számít,hogy természetfeletti erők is dolgoznak a háttérben. A színésznő és a barátját megformáló Bradley Cooper mellett feltűnik még a filmben Ian McShane és Callum Keith Rennie is.

Címkék: horror trailer

Talán egy hete sincs, hogy írtunk a The Last Exorcism, azaz Az utolsó ördögűzés című filmről, melyben egy eddig kamu-ördögűzésekből megélő pap az általa utolsónak vélt misszióján találkozik a valódi gonosszal. Az ördög ezúttal egy lány teste felett veszi át az irányítást, és a megszokott nyaktekergetés, hányás, levitálás és falon mászást mutatja be. Vajon meg tudja-e állítani Cotton Marcus atya a megszállt lányt az isten háta mögötti, Louisiana mocsaras vidékén épült farmon? -ez a film nagy kérdése. A produceri teendőket Eli Roth végezte, a rendezői széket Daniell Stamm kapta. Az előzetesre nem kellett sokat várnunk, mindössze szűk két hetet. Ugrás után meg is lehet tekinteni a régi klasszikus Ördögűzőre erősen hasonlító alkotás trailerét.

 

Címkék: horror trailer

Viszonylag fordulatos és izgalmas, ám mindenképp felettébb hangulatos Romero-remake került a mozikba egy kisvárosról, ahol az ivóvízbe került szennyeződés kifordítja önmagukból az embereket, és eszetlen élőhalottként gyilkolják egymást. Ogden Marsh a csendes, nyugodt, törvénytisztelő kisváros pillanatok alatt egy kihalt, kaotikus és rendszertelen szellemvárossá változik, miközben a kíméletlen hadsereg és a félzombi őrültek is tizedelik az épen maradt lakosságot. Hangulatos jelenetek színesítik a filmet, melyek olykor mosolyra fakasztanak, olykor pedig a vért is megfagyasztják a nézőkben. A tébolyultak (The Crazies) egy kellemes kikapcsolódást ígérő klasszikus stílusú horrormozi.

Címkék: kritika horror

Cotton Marcus tiszteletes éveken át szabadította meg a hívőket pénzüktől, akik úgy hitték, hogy valamely rokonukat az ördög szállta meg, holott csak némi őrültségről, zavarodottságról volt szó. A tiszteltesnek elege lett a hazugságból és csalásból, és úgy döntött, hogy a soron következő eset lesz az utolsó "ördögűzés". Ő és csapata elhatározza, hogy videón dokumentálják az esetet egyfajta vallomásként, ám arra ők sem gondoltak, hogy mivel állnak szemben. A Sweetzer-farmra érvén a vidéki Louisianába az élő terrort és rettegést tapasztalhatják meg, a falak vérben úsznak, a farmer lánya, Nell pedig valóban démoni megszállás alatt áll. Visszakozni persze késő, szóval a tiszteletesnek és a filmes csapatnak meg kell küzdenie az előttük álló kihívással, de egy biztos, a rózsafüzér ide kevés lesz...

Címkék: horror hamarosan

Megérkezett a második előzetes is a Piranha 3D-hez (Az első itt tekinthető meg). Az eleve 3D-ben forgatott trash-horror története szerint egy vízalatti rengés megnyitja az eltemetett, kétmillió éves őspiranhák előtt az utat, hogy rehabilitálják magukat. Na persze hol máshol szabadulnának ki, mint a Lake Victoria közelében. Ez a hely egy szokásosan csendes kisvároska és nyaralóövezete egy festőien szép tóval. Az év egyetlen hétvégéjére megtízszereződik a lélekszám annak ksözönhetően, hogy ittas fiatalok serege szállja meg. Hölgyeim és uraim! Kell-e ennél többet mondanunk egy igazi ZS-kategóriás 3D-s filmhez? Mert ez kegyetlen rossz lesz, az biztos. Arcunkba repülő halacskák, megrágcsált hullák és persze bikinis lányok. A szereposztás pedig egészen egyszerűen hihetetlen, hogy kiket sikerült megnyerni a filmhez: Ving Rhames, Richard Dreyfuss, Christopher Lloyd, Elizabeth Shue, Dina Meyer és Eli Roth. Erre tessék...

Címkék: horror trailer

Úton-útfélen hallani, hogy az idealista médiás hallgatók rendezők, forgatókönyvírók akarnak lenni, azonban idehaza protekció nélkül ezt nehéz lenne megvalósítani, ennek következtében pedig eltűnnek a süllyesztőben, esetleg mozikban lesznek ruhatárasok, míg a kevésbé tehetséges, de jó kapcsolatokkal rendelkező szakemberek villognak a rivaldafényben. Csüggedni felesleges, hiszen megvan a tökéletes recept! Számos vágó (nem az István) kerül horrorfilmek közelébe munkássága során, így történhetett meg, hogy Tom Elkins kezébe került a korábban górcső alá vett, sok jóindulattal is közepesnek számító film, így az első filmes rendező nem áll majd túlzottan nehéz feladat előtt, hiszen elég vennie egy eyecandy kategóriába sorolható színésznőcskét, megspékelni annyi érthetetlen misztikus hablattyal, hogy a fél közönség azt se tudja, mi van, és máris sikeres film lesz a Haunting in Georgia.

Címkék: hírek horror

A világ talán legismertebb és legnépszerűbb horrorjátékának negyedik filmes adaptációja is közeledik a filmmúzeumok vásznaira. A Resident Evil: Afterlife különlegessége, hogy a James Cameron által kifejlesztett technológiát használja, azaz eleve harmadik dimenzióban veszik fel egy speciális kamerával. Természetesen az előzetes ezt meg is lovagolja, és bőszen hírdeti, hogy a világ legfejlettebb 3D-s technikájával készült. Mindenesetre aki nem hiányozhat, az Milla Jovovich, aki újra felveszi a harcot a zombikkal és egyéb különböző antidarwinista mutációkkal. Az idei trendet követve pedig természetesen keményebb zenei stílust kevertek az egyébként is agyonlassított előzetesbe. Ugrás után történet és előzetes.

Címkék: horror trailer

Egy igazán bűbájos alaptörténettel rendelkező horrorfilm előzetese következik most. A The Human Centipede, azaz Az emberi százlábú két szerencsétlenül járt amerikai lányról és egy őrült német dokiról szól. Szóval a lányok elindulnak, és persze lerobbannak a legnagyobb viharban a setét német erdőben. Szerencséjükre(?) találnak egy házat, ahol egy fura fazon lakik. Nem is olyan soká, kiderül róla, hogy ő bizony Dr. Mengele és Dr. Frankeinstein mutációja, ugyanis élete álmát készül megvalósítani, hús-vér embereket köt össze sebészi módszerekkel, így létrehozva az emberi százlábút. Nyami. Az alaptörténet kellően beteg, eleve kinek jut eszébe olyan, hogy embereket összekötnek a gyomorrendszerükön keresztül?! Ugrás után megtekinthető a plakát alapján orvosilag 100%-ig pontos film varázslatos előzetese, és kaphatunk egy kis spoilert is a végére, melyből nagyon úgy tűnik, hogy sikerül a gaz, ádáz, elmeháborodott professzornak létrehoznia ördögi tervét. És most sátáni kacaj...

Címkék: horror trailer

Sajátos módját választotta legújabb projektjének reklámozására az ismert amerikai gyorsétteremlánc, a Burger King. A tengerentúl hosszabbított nyitvatartással látogathatják az éttermeket az éhes hajnali vándorok. Ennek kommunikálására a cég a Dubaiban székelő Tonic reklámügynökséget kérte fel. Az eredmény egészen vicces lett, ugyanis a cég az éjszakából az ismert horrorszereplőkre asszociált, akik véres dolguk végeztével betérnek eszegetni az étteremlánchoz. Négy hírdetés készült el, melyeket mindenféle helyeken láthat majd a közönség négy közkedvelt gonosszal. Chucky a Gyerekjátékból, Jason a Péntek 13-ból, Freddy Krueger a rémálom az Elm utcában című klasszikusból és, hogy modernebb is beférhessen jelen van a kísértetmaszkos gyilkos a Sikoly-szériából is.

Címkék: horror humor

George A. Romero, az "...of the Dead" filmek rendezőjének legújabb filmje, a saga friss epizódja, a Survival of the Dead. A plakátok és az előzetes után három jelenet is felkerült a netre, melyekből világossá válik, hogy a nagy Romero is már csak a zombivígjáték irányába való orientálódásban látja a potenciális sikert. Ezen jelenetek alapján azonban erősen el kell gondolkoznunk, hogy ez lenne-e a követendő út, mivel igen erőltetettnek hatnak a gegek. A trailerben is látott égő fejű zombi esetén még eszünkbe juthat az ős-Bikini Lángosképű állat a babám című örökzöldje, de a haboltóval történő fejszétplaccsintáson már nem tudunk mit szépíteni. Egyértelmű ezen jelenetek alapján, hogy a vígjátéki elemek miatt nem lesz kellő hangulata a filmnek, az enervált, lassú, napközis zombik pedig nem félelmet, hanem szánalmat keltenek leginkább az emberben.

Címkék: horror zombi

Pár napja látott napvilágot a hír, miszerint a legendás Alien-sorozat nem csak, hogy feltámad hamvaiból, de egyenesen 3D-ben fog pompázni és borzongatni a vásznon. A mögöttünk álló pár hónap csak az Avatarról és a 3D-s technológia áttöréséről szólt, s ennek elismerése az a három díj is, melyet a kilenc jelölésből sikerült James Cameron mozijának begyűjtenie a tegnapi Oscar-gálán (a legjobb operatőri munkáért, a legjobb vizuális effektusokért és a legjobb látványtervezésért). Az Avataron kívül még a legjobb animációs film kategóriájában a Fel! és a Coraline és a titkos ajtó indult 3D-ben.

Címkék: hírek horror alien

Volt egyszer egy spanyol lépcsőház, ahol titokzatos módon elszabadultak az indulatok és az épületben ragadt lakók egymás vérét ontva, a dühkórtól vörös szemmel és eltorzult arccal kezdték egymást öldösni. A hírhedt horror első része igencsak sikeres film lett, hiszen a  szakma nagyfokú elismerésének örvendett, még Hollywoodnak is annyira tetszett, hogy képkockáról képkockára le is másolta, avagy finomabban kifejezve adaptálta a művet. Nem várathatott magára sokat a folytatás, ennek köszönhetően pedig el is készült a [REC] 2, amely a kamerás filmek egyik nagy hírvivőjének méltó utódja lett, habár igencsak furcsa irányvonalat követve borzolta ismét a kedélyeket. Természetesen ezúttal is a felvevő és a zombik sora állt a középpontban, azonban sokan csóválhatták a fejüket.

Címkék: kritika horror

süti beállítások módosítása