Óriásplakátok mindenfelé, sikoltozó tizenéves lányok csoportosan özönlenek a mozik bejáratai felé,a jelek nyilvánvalóak. Megérkezett a Twilight második része, a New Moon, így egész osztályok látogatják meg tanáraik vezérletével a filmszínházaikat, hiszen mindenki tudja, néhány éven belül a Harry Potter mellett a Meyer-klasszikus is kötelező olvasmány lesz. Haladni kell a korral, nem szabad eltérni az általánosan elfogadott, ám sokszor helytelen és esztelen eszméktől. Robert Pattinson fényesebben ragyog mint valaha, Kristen Stewart tökélyre fejlesztett depresszív karaktere csavargatja a kislányok naív szívét, ha pedig mindez nem lenne elég, a Volturi-klán és a vérfarkasok is belerondítanak a képbe.

Ismét néhány mondatban összefoglalható alkotást kaptunk gondosan összekuporgatott pénzünkért, azonban természetesen nem hagyhatjuk csak így annyiban ezt a korszakbontó művet, jobban ki kell veséznünk ahhoz, hogy megértsük a becsmérlő kritikák tömkelegét. A nyitó képsorokban a holdat tekinthetjük meg és búcsúzhatunk is el tőle, hiszen rikító sárga betűkkel jelzik nekünk, a reklámoknak vége, innen már nincs menekvés. Az ajtók csukva, jobbról-balról az izzadtságtól pihegő tinik vesznek körbe és elkezdődik. A cselekmény természetesen ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, Bella epekedik élete szerelméért, a halhatatlan Edwardért, aki slow-motion hatásokkal kísérve tűnik fel először a vásznon, a többség legnagyobb gyönyörűségére. Egy meghatónak szánt pusziszkodás után sodródunk a melankólikus történésekkel, amikor is kiderül, a lány már idősebb, mint a párjának szánt halhatatlan, így főhősnőnk teljesen elkeseredik, ez azonban csak addig tart, míg a Cullen család egyik, nemrégen szobatiszta tagja letámadja, ez pedig szörnyű dolgokhoz vezet.

Edward ugyanis bejelenti élete szerelmének, hogy számára bizony semmit nem jelent, hagyja őt békén, ő inkább elmegy máshova ragyogni, ahol nem homályosítják el nagyszerű személyiségét ilyen kétballábas, sötét gondolatokkal megtöltött tornacipős lánykák. Eltelik az október, november, december...Bella pedig megtörten ül szobájában, éjszakánként szörnyen nagyokat sikongat, és vérfarkasokkal kezd el barátkozni. Az ifjú, loboncos Schwarzenegger, Jacob ugyanis egy különleges, vámpírellenes klán tagja, akik szabadidejükben félmesztelenül rohangálnak és vérszívókra vadászgatnak. Úgy tűnik tehát, hogy minden rendben van, azonban ennél sokkal bonyolultabb dolgok várnak még ránk a hátralévő másfél órában.

Visszatérnek a rég nem látott, bugyuta és idegesítő barátok, Bella egyre inkább belegabalyodik barátjába, Jacobba. Ez sem túl meglepő, hiszen minden kapcsolat rozzant motorok építésével és óriási esésekkel kezdődik. A cselekmény további részében álromantikus, különösen csöpögős jelenetekkel, erőltetett poénokkal és sikertelennek tűnő mentőakcióval rukkoltak elő a készítők. Minden rosszban van valami jó alapon, tovább kell lépnünk a történet elemzéséről, ugyanis van még mit elemezni a New Moonban.

Nos, az alakításokat szemlélve, egyedül Kristen Stewart emelhető ki, aki valószínűleg a való életben is antidepresszánsokon él, hiszen az ehhez hasonló karaktereket csak úgy képtelenség előadni. A többieknek igazából nincs túlzottan nehéz dolga, hiszen a Jacobot megformáló inkaharcos és társai azon kívül, hogy feszítenek és rémisztően néznek, rendkívül maradandót nem nyújtanak. A vámpírcsalád tagjai továbbra is szimpatikusnak mondhatóak, változatosságuk és beszólásaik miatt. Robert Pattinsont nem látjuk sokat, ám amikor félig-meddig a vásznon van, próbálja megmenteni szerelmét, jótanácsokat osztogat, illetve elkeseredetten téblábol. Dakota Fanning is feltűnik a Volturi-klán tagjaként és meglepő módon, az kell mondanom, hogy talán ő az, akin leginkább tükröződik a gonoszság, bár elképzelhető, hogy mindezt csupán egyen-kontaklencséje, borjúszemei és sminkje láttatta velem.

A rendezőt, Chris Weitzot sem érheti dícséret, ugyanis a Twilight második része mindenfajta megerőltetés nélkül gyalázza meg a vámpírlegendát és a vérfarkasokról szóló történeteket. Az első rész is hasonló gyermekbetegségekben szenvedett, melyek a New Moonban teljesedtek ki igazán. Először is, a vámpírok semmilyen körülmények közt sem ragyognak fel, amikor napfény éri őket, inkább belobbannak ehelyett. Tökéletes, fehéren villogó fogaik is igen furcsán hatnak, azonban még nem esett szó az új karakterekről, a farkasemberekről. Csoportba vergődve, félmesztelenül tombolnak ők, amikor pedig vérszívó érkezik a városba, farkassá változva mészárolják le azt. Átalakulásuk pedig inkább hajaz a metamorf mágusokéra, ugyanis amikor csaholva róják az erdőket, semmiféle emberi vonásokat nem mutatnak. A New Moon legnagyobb baklövése pedig az, hogy a vámpírokat már-már halhatatlan lényeknek állítják be, akiket csak egy bizonyos helyen lehet megszabadítani szenvedéseiktől. Ezek után kíváncsi leszek, ha valamiféle átalakításra kerül sor, azt vajon hogyan fogják a 18- kategóriába tartozó nézőközönségnek tálalni.

Egyedül talán a film zenéjét lehet kiemelni, mely az első részhez hasonlóan melankólikus, helyenként pörgősebb átvezetőszámok kapcsolják össze a jeleneteket, ámbár ezek is jóval elmaradnak az elődhöz képest. Ha tehát a zenét és Kristen Stewartot említhetjük meg mindössze pozitívumként, bárki beláthatja, a készítők igencsak rossz utat választottak a forgatásra. Az igaz, hogy az adaptáció minőségéről nem igazán tudok nyilatkozni, ugyanis az első könyvet néhány oldal után sikítva dobtam el. Mentségemre legyen szólva, legalább megpróbáltam, arról viszont órákig lehetne vitatkozni, hogy ezzel elkerültem-e egy esetleges agykárosodást.

A technikai részeket tovább ecsetelve talán az egyes akciójeleneteket emlegetném még, ugyanis a fölösleges slow-motionöket néhol jó helyre illesztették be, így az egyes ugrások és támadójelenetek egész jókra sikerültek. Összességében a közepesnél sokkal gyengébb, természetfeletti lényekkel teli alkotás a New Moon, melyért, így másodszorra belegondolva, pénzt nemigen adnék ki, viszont ha valakinek van fölös két és fél órája nyugodtan megnézheti. Minden valószínűség szerint a jobb érzésű mozilátogatók és expert vámpírfanatikusok messzire elkerülik a Meyer-adaptációt, azonban a pubertás közepén járó lánykáknak, illetve ál-romantikára fogékony társaiknak tökéletes időtöltés lehet.

Történet	35	48	4.5 29%
Alakítások	50
Rendezés	45
Látvány & hang	60
Zene	55
Összhatás	45