Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Új, felnőtteknek szánt előzetest kapott az ősszel az amerikai mozikba érkező Let Me In, amely a 2008-ban nagy kritikai sikert aratott svéd Låt den rätte komma in (Engedj be! - Let The Right One In) remake-je, illetve az alapját képező azonos című regény egy másik feldolgozása. A történet az iskolában rendszeresen zaklatott, visszahúzódó, 12 éves Owenről (eredeti nevén Oskar) szól, akinek figyelmét felkelti a szomszédjába költöző vele egykorú Abby (Eli), akiről kiderül, hogy vámpír, de ennek ellenére különleges kapcsolat alakul ki közöttük. Abby-t a Kick-Ass Hit-Girlt alakító Chloe Moretz, Owent Az útban (The Road) megismert Kodi Smit-McPhee, Abby gondviselőjét, pedig Richard Jenkins játssza. A filmet a Cloverfieldet is jegyző Matt Reeves rendezi, aki maga írta a remake forgatókönyvét is, és saját bevallása szerint sokat konzultált a svéd film és a regény eredeti írójával, John Ajvide Lindqvisttel. Az eddigi előzetesek tanulságaként számos jelenet és történeti elem a megszólalásig hasonlítani fog a svéd alkotásra, azonban mély nyomot hagyó befejezés, az alkotók szerint, ezúttal egy kicsit máshogyan fog lezajlani. Az amerikai változat október 12-én debütál az Egyesült Államok mozijaiban.

Címkék: trailer let me in

Megérkeztek az első képek az Engedj be (Let The Right One In), eredeti címén Låt den rätte komma in című svéd vámpírdárma amerikai remake-jéből. A John Ajvide Lindqvist regénye alapján készül eredeti mű nagy kritikai sikert ért el az elmúlt két év során, így máris új verzió készül a filmből, Let Me In címmel, amelyet Matt Reeves a Cloverfield rendezője dirigál. A képeken Eli és Oskar átformált karakterei tűnnek fel. A tizenként éves lány alakjában ragadt vámpírlányt, Abby-t, Chloe Moretz alakítja, aki a Kick-Ass című képregényhős komédiában Hit-Girlként kaszabol, a zárkózott fiú, Owen szerepét, pedig Az útban (The Road) megismert Kodi Smit-McPhee játssza. A kép, amelyben Owen a téren Rubik-kockával játszik megszólalásig hasonló, ami arra utal, hogy hű feldolgozás készülhet, azonban annak megállapítása, hogy az Egyesült Államokban október 1-jén mozikba kerülő amerikanizált verzió mennyit tud hozzáadni az eredeti műhöz még várat magára.

Címkék: vámpír let me in

Mint arról már többször beszámoltunk, egyik nagy tavalyi svéd kedvencünk amerikai adaptációja már a spájzban van Let Me In címmel, és nem más jegyzi a filmet, mint a Cloverfield írója és rendezője, Matt Reeves. A minap bejelentették, hogy képregény is készül a filmből, melyet idén októberben terveznek a piacra dobni, természetesen a film premierjének dátuma környékén. A grafikus novella történetét egyelőre titokban tartják, annyit lehet tudni, hogy a Dark Horse kiadó, akik megvásárolták a jogokat, és az író Marc Andreyko a Hammerral dolgozik együtt, hogy egy olyan történetet hozzanak össze, melytől a libabőr futkos az emberek hátán, és fenn tudja tartani az érdeklődést. Egyelőre annyi részletet ismerhetünk, hogy a képregény nem a film rajzolt változata lesz, azaz különálló története(ke)t láthatunk, olvashatunk, felhasználva a film karaktereit és misztikumát, történetét keverve néhány friss témával.

Címkék: hírek let me in

Hivatalosan is kapott egy közelebbi dátumot Matt Reeves Let Me In című filmje, mely a lassan legendássá nemesedő svéd vámpírnovella és film, a Låt den rätte komma in adaptációja. Az Oskart és Elit Owenre és Abby-re felváltó filmet ez év októberére tervezik bemutatni. Kodi Smit-McPhee (The Road) és Chloe Moretz (500 Days of Summer, Kick-Ass) lesz a két gyerekszereplő, ám a komor stockholmi peremkerület helyett egy új-mexikói kisvárosban játszódik majd a történet. Abby apját az A látogatóban nyújtott alakításáért Oscarra is jelölt Richard Jenkins fogja eljátszani. Ugrás után a film első hivatalos szinopszisa olvasható.

Címkék: hírek horror vámpír let me in

Mint azt korábban megírtuk, Kodi Smit-McPhee lesz Owen, a svéd Låt den rätte komma in című horror amerikai remake-jében, a Let me inben. A sokszáz éves vámpírlányt, Abby-t Chloe Moretz fogja alakítani, aki hétéves kora óta frekventáltan foglalkoztatott tizenkét éves. Legutóbb az (500) Days of Summerben játszott, de ő lesz a jövő tavasszal bemutatandó Kick-Ass mindenkit lekaszaboló kislány szuperhőse. És mielőtt a továbbra kattinta bárki is, örömmel jelenteném be, hogy immáron kapható magyar nyelven is John Ajvide Lindqvist eredetije Engedj be! címmel. Na most lehet kattintani...

Címkék: hírek let me in

Nem is olyan régen megírtuk, hogy amerikai verzió készül a Låt den rätte komma in című svéd vámpírhorrorhoz. Az eredetiből lefordított angol címet (Let the right one in) lerövidítve Let Me In címmel forgatják a remake-et. Azóta napvilágot látott információk szerint egyre valószínűbb, hogy Kodi Smit-McPhee lesz az egyik főszereplő. Kodit láthattuk Eric Bana oldalán a My father, Romulus című filmben, és ő játsza Viggo Mortensen gyerekét is az idén bemutatásra kerülő The Road elnevezésű posztapokaliptikus filmben.

Címkék: hírek horror hamarosan let me in

Hollywood egyik nagy problémája, hogy mindenre lecsapnak, ami jó, és megpróbálják az önmaguk ízlése szerint formálni. Ha van egy sikeres film a világ egy másik pontján, akkor kegyetlenül lecsapnak rá, és az esetek többségében belerondítanak a maguk ízlésvilága szerint. A Let the Right One in, avagy a szerző John Ajvide Lindqvist ékes anyanyelvén Låt den rätte komma in gyűszűnyi szerkesztőségünk egyik nagy kedvence volt, és ráadásul az Alfától omegiáig blog legelső filmes kritikája is. Úgy tűnik a jenkik nem kímélik ezt a filmet sem, hiszen konkrét dolgok láttak napvilágot a tengerentúlon az amerikai verzióval kapcsolatban.

Címkék: hírek horror hamarosan let me in

süti beállítások módosítása