A blog utoljára 2010-ben frissült. Most, akár a hamvak közt magához térő főnix, úgy folytatódik a menet. Marc Webb rebootjával, amelyben Andrew Garfield és Emma Stone egymásba habarodik, mi pedig a mozi kényelmesnek még jóindulattal sem nevezhető székébe süppedve fogjuk a fejünket: ez mi volt? A 3D dübörög, Gwen Stacy lábait kitűnően hangsúlyozza a csizma-fehérköpeny kombó, mégis valami hiányzik. A nagy hatalom nagy felelősséggel jár? Az lehet, de akkor Hollywoodot is el kéne számoltatni ezért a húzásért. Mégpedig jó keményen.

Antal Nimród, magyar filmrendező a közepesre sikerült A szállítmány után nagyobb fába vágta fejszéjét, és nem kisebb név felügyelte munkáját, mint Robert Rodriguez. A feladat nem volt egyszerű, a legendás Ragadozóknak kellett visszaadni a kétezres évek Alienekkel való mutálódásban megcsorbult hírnevüket. Antal, mondhatni sikeresen helyt állt, hiszen az elé lerakott, olykor butácska és sablonos forgatókönyvből kihozta a maximumot, így a Ragadozók egy élvezhető, többnyire mozgalmas, és ami a legfontosabb, predator-szerű akciófilm lett. Akik a '87-es eredetin nőttek fel, azoknak legalábbis biztosan tetszeni fog a visszatérő, vállról indítható plazmaágyú okozta sérülések változatos armadája.

M. Night Shyamalan, többek között a Hatodik érzék, a Sebezhetetlen, és a Jelek rendezője az utóbbi időben nem vívott ki nagyobb pénzügyi és főleg nem kritikai sikert eredeti ötleteire épülő filmjeivel, így elérkezettnek látta az időt arra, hogy olyan forrásanyagból dolgozzon, amelynek alapgondolata nem közvetlenül a saját fejéből pattant ki. Az utolsó léghajlító (The Last Airbender) az amerikai Nickelodeon rajzfilm csatornán 2005 és 2008 között futott közönségsikernek örvendő sorozat adaptációja. A film, ami egy tervezett trilógia első darabja lenne, a sorozat első évadát, vagyis az "Első kötetet" viszi mozi vászonra, azonban olyan monoton, érzelemmentes és vázlatos módon, amitől az alkotás a kicsik és nagyok számára egyaránt nehezen élvezhető.

Christopher Nolan író-rendező tíz évvel ezelőtt álmodta meg az Eredet (Inception) koncepcióját, éppen akkoriban, amikor a számára nagy áttörést jelentő első nagyjátékfilmjével, a Mementóval debütált, és a film cselekménye valóban olyan érzetet kelt, mintha Nolan összes eddigi munkája egy összetett, ám keretét és alapját adó gerincét tekintve mégis egyszerűen követhető történetté állna össze. Nolan ismét egy eredeti, ám mégsem elvont, könnyen befogadható és egyszerre mégis hullámvasútszerűen, kimerítően izgalmas filmet alkotott.

A Prince of Persia játék nekem örökké a kétdimenziós kis vacakolást fogja jelenteni a mozgó platókon a felbukkanó tövises csapdák felett. Persze, hiszen nagyjából ez volt az első játék, amivel számítógépen játszottam. Az újabb, háromdimenziós pc-s átültetésekre már csak legyintettem, de a Disney-féle filmadaptációnak is adtam egy esélyt. Hiba volt. Hogy miként lehetne egy szóval jellemezni a Perzsia hercege: Az idő homokja című sivatagi showt? Aladdin Assassin's Creedet játszik. Ez pedig semmi eredetit nem sejtet, csupán annyit, hogy az álerkölcsös stúdió némi fejlődő tendencia után visszazuhan az agyhalott korszakba.

Viszonylag fordulatos és izgalmas, ám mindenképp felettébb hangulatos Romero-remake került a mozikba egy kisvárosról, ahol az ivóvízbe került szennyeződés kifordítja önmagukból az embereket, és eszetlen élőhalottként gyilkolják egymást. Ogden Marsh a csendes, nyugodt, törvénytisztelő kisváros pillanatok alatt egy kihalt, kaotikus és rendszertelen szellemvárossá változik, miközben a kíméletlen hadsereg és a félzombi őrültek is tizedelik az épen maradt lakosságot. Hangulatos jelenetek színesítik a filmet, melyek olykor mosolyra fakasztanak, olykor pedig a vért is megfagyasztják a nézőkben. A tébolyultak (The Crazies) egy kellemes kikapcsolódást ígérő klasszikus stílusú horrormozi.

Antoine Fuqua, aki a Training Day (Kiképzés) című alkotásával, ami kétségtelenül eddigi legjobb filmje, örökre beírta magát a realista krimi történetébe, és bevéste nevét a krimikedvelők emlékezetébe. Most új művel örvendezteti meg a bűnügyi sztorik rajongóit. A Brooklyn's Finest (Brooklyn mélyén) persze több mint egy szimpla megfilmesített, tucat rabló-pandúrosdi. A néző töményen kapja az erkölcsi kételyeket, a kilátástalan helyzeteket, és szubkulturális betekintést. Mert Fuqua ettől sem ijed meg, de a nézőnek sem kell félni hiszen ez a film kellően pörgős és szórakoztató, ahhoz hogy "átélhető" legyen.

Kevés folytatás van, mely megállja a helyét az első részhez viszonyítva, ám nyilván nem így kezdenénk a Vasember 2 kritikáját, ha ez az állítás nem lenne igaz rá. Jon Favreau rendező másodszorra sem hibázott, színvonalában tudta tartani a két évvel ezelőtti első rész szintjét. Ugyan felróható a filmnek, hogy sok a duma, kevés az akció, de nyilván senki nem akar még egy G.I. Joe-t átélni. A Vasember 2 pedig még így is szórakoztató, köszönhetően a karaktert ismét magabiztosan hozó Robert Downey Jr.-nak. 

Észak, hideg, sötétség, sárkányok. Na persze nem úgy, ahogyan azt sokan gondolnák, hiszen egy meséről van itt szó. Hangyányi lemaradásunkat sikerült bepótolni, és megtekintettük az Így neveld a sárkányodat (How to Train Your Dragon) című legújabb DreamWorks animációs filmet. Rögtön ezután sopánkodtunk, toporzékoltunk és tajtékzó szájjal üvöltöttünk, hogy miért is maradt ki eddig eddig ez a mese az életünkből, hiszen ez a könyvadaptációra épülő viking-kori kaland egyszerre bájos, szórakoztató és persze ifjúságnevelő hatású is. Hablaty és Fogatlan barátsága ugyan a gyerekeknek szól, de a felnőttek is nyugodt szívvel megtekinthetik, és elgondolkozhatnak a mondanivalóján.

Elérkezett a hazai filmvásznakra is az utolsó előtti pillanatokban még 3D-be is átkonvertált nagy költségvetéssel bíró A titánok harca című feldolgozás, melyhez igazán nagy neveket is sikerült megnyerni. Az ógörög bőrbe bújtatott Múmia és Transformers katyvasz azonban olyan szinten vérzik több sebből, mind látványvilág szempontjából, mind pedig technikai megvalósítás szempontjából, hogy sajnos nem tudunk szépeket és jókat mondani róla. Ellenben szurkálódni azt tudunk, és meg is fogjuk tenni teljesen jogosan egy olyan filmmel, amiben idétlen lények járkálnak, és nevetséges a történetvezetés is. De meg ám!

Tobey Maguire, Jake Gyllenhaal és Natalie Portman hármasával találkozhatunk a Testvérek (Brothers) című legújabb háborús, családi dráma révén. A film címét már az idei Golden Globe díjátadón is láthattuk, ahol az ifjú Pókember, elhagyva a piros-kék álruháját, katonai egyenruhába bújva mutatta meg jelölésével, hogy ő mégiscsak egy valamire való színész. Sam Cahill kapitány szerepében Tobey nemhogy kiválóan alakít, de végre sikerül leráznia magáról a kisfiús szerepkört is.

Nem lehet szó nélkül hagyni Martin Scorsese és Leonardo Di Caprio legújabb közös produkcióját, és nem csak azért nem, mert a jól összeszokott színész-rendező páros, a mostanság nagyon népszerű író, Dennis Lehane egyik sikeres regényét, a Viharszigetet (Shutter Island) dolgozta fel, hanem azért sem, mert mind ezt olyan formában tette, ami méltó Lehane eddigi filmes adaptációihoz (Titokzatos folyó, Hideg nyomon) is. Scorsese urat természetesen nem kell félteni, a mester ezúttal sem hazudtolja meg magát, és most egy kő kemény pszicho-thrillerrel, egy valódi idegborzoló mozival ajándékozta meg rajongóit. Di Caprio hozza a tőle elvárt profi alakítást, de talán itt még annál is többet mutat meg az eddig ismeretlennek tűnő, rejtett tehetségéből. Aki még nem nézte meg a filmet, az rohanjon a mozi pénztárakhoz, mert ezt széles vásznon érdemes végigizgulni.

Az argentin-spanyol kooprodukció az El secreto de sus ojos, avagy nemzetközi címén a The Secret In Their Eyes igazából az ismeretlenből robbant be a picit szélesebb köztudatba, amikor az Oscar-gálán maga mögé utasította a jóval esélyesebbnek tartott Das Weisse Bandot, vagy a francia Un Prophété-t. A miértjére is megadjuk a választ, ugyanis elkerekedett szemekkel néztük ezt a krimi-karakterdráma keveréket. Nem mellesleg Juan José Campanella filmjében megleltük talán minden idők legizgalmasabb és legjobb operatőri munkáját is.

Tel Aviv város Jaffa részének egyik igen vegyes kerülete Ajami, ahol ez az izraeli film játszódik. Vallásilag és fajilag is megosztott területről van szó, ahol az évszázados arab-zsidó ellentét sokszor véres eseményekben csúcsosodik ki. Az Oscar-jelöltek között a legjobb külföldi filmek jelölései között is megtalálhatjuk az Ajamit, melyben öt fejezetetben mesélik el nekünk a gyűlölettől és bosszútól vezérelt kerület mindennapjait, ahol törvényszerűen érvényesül már a szemet szemért elv. Okosan felépített történet és kilátástalan helyzetjelentés egyenesen Izrael szívéből.

Sandra Bullock nevét mostanában igen sűrűn emlegetjük, hiszen egyetlen színész vagy színésznő sem volt képes arra, hogy ugyanabban az évben a mennyet és poklot is megjárva előbb a szakma lehúzó szavait hallgatva süllyedjen el, majd a drámai hangvétellel rendelkező The Blind Side című filmben látott teljesítményéért Oscar-díjat kapjon. Mert bizony a művésznő képes volt mindezt megvalósítani, így a beépített szépség szerepkörét végre maga mögött hagyva sziporkázott az elmúlt hónapokban, ugyanis az előbb említett remek, sporttörténetileg is hiteles film után az All About Steve című filmben is sziporkázó teljesítményt nyújtott, hiszen egy nem mindennapi figurát játszhatott el, aki nem csupán felforgatta környezetét, de adhatott is némi pluszt a nézőközönségnek.