Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Felbukkant egy video, amit a Warner Borthers stúdió az előző Potter-film, a Félvér herceg most megjelent Blu-ray verziójára szánt, és amely tartalmazza a jövőre mozikba kerülő legújabb rész nemrég kiszivárgott első előzetesét is. Az 50 másodperces teaser előtt David Yates, a film rendezője és David Heyman producer szólnak néhány szót, valamint a forgatás néhány mozzanatát is láthatjuk. Az utolsó Harry Potter könyvet, a Halál ereklyéit, amelyben Harry-ék a hocruxok összegyűjtésével próbálják befejezni Dumbledor munkáját, és legyőzni Voldemortot, két epizódra bontva filmesítik meg. Az első rész, a Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 1 2010. november 19-én kerül a mozikba világszerte.

Címkék: trailer harry potter

Az első kép megjelenése után, az Expendables korábbi példájához hasonlóan a Harry Potter hetedik felvonásába is belepillanthatunk most, hiszen egy rendkívül rossz minőségű, de tanulságos teaser előzetes látott napvilágot, melyben végre láthatjuk a három varázslótanonc kalandjainak sötét végkifejletét. Hőseinknek ugyanis a muglik világában kóborolva kell megtalálniuk Voldemort szétszaggatott lelkének darabkáit, végső céljuk pedig nem más, mint a varázsvilág felszabadítása. Az utolsó könyv igencsak jóra sikeredett, így már csupán csak a megvalósításon múlik a filmek sikere.

Címkék: trailer harry potter

A USA Today gárdájának köszönhetően napvilágot látott az első kép a Halál Ereklyéiből, melyen a varázs és muglivilág jövendőbeli megmentőit láthatjuk, igen elszánt arccal bandukolni. Mint ismeretes, az utolsó könyv adaptációját a filmesek két részre bontották, így törekedve arra, hogy minél részletdúsabban láthassuk a történet végének csattanóját. Rupert Grint arról nyilatkozott, milyen paranoid és sötét világképet láthatunk majd, a rendező, David Yates pedig arra világított rá, milyen nehéz is lesz hőseinknek helytállni az igazi világban, Dumbledore és a Roxfort védelme nélkül. A feldolgozás első része jövő novemberben, a második pedig 2011 második felében érkezik a mozivásznakra.

Címkék: hírek harry potter

Mint mindannyian tisztában vagyunk vele, az utolsó Harry Potter-könyv, a Halál Ereklyéi két filmre lesz bontva, és a színésznő Helen McCrory elmondása szerint nagyot fog szólni. A Rotten Tomatoesnak elmondott nyilatkozatában számos részletre tért ki, többek közt az előző rendezőkkel és az epikus befejezéssel kapcsolatban.

Címkék: hírek harry potter

Mindenki számára ismert a csodálatos sztori, miszerint réges rég, a messzi-messzi Angliában élt egy állás nélküli tanárnő, J.K. Rowling, akinek a vonaton és különféle kávézókban "látomása" támadt egy alternatív világról, a miénk mellett élő titokzatos varázstársadalomról. A vázlatok összeállítása után írni kezdett, majd nem kevés kopogtatás után a Bloomsbury kiadta a Harry Potter sorozat első tagját. A mese kalandos lelkű ifjoncok és a valóságtól elrugaszkodott felnőttek millióit varázsolta el, végül pedig a mozikba is betört. A Harry Potter és a Félvér Herceg azonban tankönyvi példája annak, hogy jó adaptációt készíteni bizony korántsem gyerekjáték.

Címkék: kritika harry potter

Japán az őrült dolgok hazája, ez nem is vitás. Az interneten számtalan röhögésből fuldoklásba torkolló videó tekinthető meg az elmebeteg japán tévéműsorokból. Ezúttal egy kis versenyt rendezett az egyik csatorna, melyben 10.000 fanatikus jelentkező közül kiválasztottak egyet, aki interjút készíthetett a Harry Potter filmek két főszereplőjével Angliában, az eredeti díszletek között. Nos a Kana névre hallgató győztes kislány nem semmi nyüsszögés és örömkitörés terén. Az első videóban egy varázskalapot próbálgat, melynek felvétele is már orgazmus közeli állapotot idéz elő. És ekkor megjelenik mögötte a király, Daniel Radcliffe személyesen, aki megöleli a az infarktus közeli állapotba került kis rajongóját, aki így hallhatja a szívverését! Felkészülni, vigyázz, LOL!

Címkék: humor harry potter

A 2009-es év huszonkilencedik hétvégéje egyetlen jelentős premiert tartogatott. A Harry Potter és a Félvér herceg a sorozat hatodik darabja, és eredetileg már tavaly novemberben kellett volna debütálnia, ha a Warner Bros. stúdió nem halasztotta volna el az egyenletesebb pénzügyi év és profit reményében. A film a három napos hétvégén 77,8 millió dollárral robbant be az első helyre, ami minden eddigi Harry Potter-filménél jobb eredmény. Valóbjában már szerdától fut a film, és öt nap alatt 158 milliót sepert össze. Ez is magasabb, mint az előző rész, a Főnix rendje 139,7 milliója, ugyanakkor meg sem közelíti a tavaly ilyenkor debütáló A sötét lovagot, ami 158 millió dolláros hétvégével nyitott és öt nap alatt 204 milliónál járt.

Címkék: box office harry potter

Ezen a nyáron minden nagyobb film marketing stábja (sőt a kisebbek is) igyekszik kihasználni az internet lehetőségeit. A nyári kasszasikerek mind bemutattak rövidebb-hosszabb jeleneteket a filmből, hogy ízelítőül szolgáljanak. A Harry Potter és a Félvér hercegnél sincsen másképp, és ehhez még hozzájárul az is, hogy a rajongók nyolc hónapos késést kénytelenek kivárni türelemmel. Megtekinthető a film első négy perce, Dumbledore és Harry utazása az óceán közepén fekvő barlanghoz, és egy kulisszák mögötti képsorokat is tartalmazó kisfilm.

Címkék: trailer harry potter

A Warner Brothers közzétett néhány forgatási képet, amelyek a magyar mozikba július 23-én érkező Harry Potter és a Félvér herceg kulisszái mögött készültek. Az igazán érett rajongót nem rázza meg a látvány, hogy ezt a filmadaptációt is "csak" a klasszikus módszerek, valódi emberek nehéz munkája "varázsolhatja" a vászonra, bármilyen is legyen a végeredmény. Egyébként Harry Potter civilben retro-minimál tornacipőt hord, mint minden fiatal, ám ez minden fiatal elkötelezett barátját, a megértő Dumbledore professzort láthatóan nem zavarja. Pedig az ősz Dumbledore még a viktoriánus korban, a századforduló idején volt fiatal, igaz így már érett fejjel élte meg a 60-as évek hippi korszakát is. Ez annyira lefoglalta őt, hogy még Kennedy-t sem sikerült megmentenie.

Címkék: hamarosan harry potter

Magyarországon július 23-án mutatják be a hatodik Harry Potter filmet, a Harry Potter és a Félvér herceget. Szokás szerint ebből a filmből is készül IMAX verzió, ám ezúttal az Magyarországra is eljut. Ez lesz a Monsters vs. Aliens és a Légy a Holdon után a harmadik nagyjátékfilm az egyetlen magyar IMAX moziban, a Cinema City Aréna területén.

Címkék: hírek avatar harry potter

Nem kevesebb, mint 8 TV-reklám jelent meg, amik a tavaly novemberről idén július 8-ra, illetve Magyarországon csak július 23-ra halasztott Harry Potter és a Félvér herceget próbálják népszerűsíteni. Az ifjú varázslótanonc hatodik filmje ismét Voldemort körül forog, aki egyféle eredettörténetet is kap, igaz fizikailag már nem ő a nagy gonosz hanem a kis bajkeverőből nagyobb bajkeverővé érett Draco Malfoy. Rupert Grint pedig még mindig lenyűgöző színészi teljesítményt nyújt, az örök fintorgó Ron Weasley szerepében.

Címkék: trailer harry potter

Gyűszűnyi szerkesztőségünk nem éppen rajongója a Harry Potter filmszériának, könyvsorozatnak és jelenségnek, de nem mehetünk el szótlanul a világra gyakorolt hatása és milliónyi rajongója mellett. Most a Harry Potter és a Félvér Herceg kapott új előzetest, immáron a harmadikat. A film, amit korábban a tavaly novemberre tervezett bemutatóról, pénzügyi megfontolásokból idén júliusra csúsztattak, sötétebb hangulatot ígér és Voldemort múltjának bővebb felfedésével kecsegtet.

Címkék: trailer harry potter

süti beállítások módosítása