Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

George A. Romero, az "...of the Dead" filmek rendezőjének legújabb filmje, a saga friss epizódja, a Survival of the Dead. A plakátok és az előzetes után három jelenet is felkerült a netre, melyekből világossá válik, hogy a nagy Romero is már csak a zombivígjáték irányába való orientálódásban látja a potenciális sikert. Ezen jelenetek alapján azonban erősen el kell gondolkoznunk, hogy ez lenne-e a követendő út, mivel igen erőltetettnek hatnak a gegek. A trailerben is látott égő fejű zombi esetén még eszünkbe juthat az ős-Bikini Lángosképű állat a babám című örökzöldje, de a haboltóval történő fejszétplaccsintáson már nem tudunk mit szépíteni. Egyértelmű ezen jelenetek alapján, hogy a vígjátéki elemek miatt nem lesz kellő hangulata a filmnek, az enervált, lassú, napközis zombik pedig nem félelmet, hanem szánalmat keltenek leginkább az emberben.

Címkék: horror zombi

A sírva röhögős filmek kategóriájába sorolhattuk a nemrég megjelent filmet, amely olyan ismert neveket sorolt fel, mint Woody Harrelson, Emma Stone vagy az Adventurelandben is nagyszerű alakítást nyújtó Jesse Eisenberg. Az IconVsIcon stábjának volt szerencséje a Zombieland 2 rendezőjével készíteni egy rövidebb interjút a mostanság annyira felkapott, 3D-s technikával készülő filmmel kapcsolatban, így többek közt azt is megtudhattuk, hogy a forgatókönyv még per pillanat is előkészületben van, hiszen az írók még most kotlanak felette. Név szerint Rhett Reese és Paul Wernick, azaz igen nagy névnek számító szakemberek dolgoznak a cselekmény fő vázán, így kezeinket ütemesen csapkodva, mosollyal az arcunkon várhatjuk a 2011-ben filmvásznakra kerülő zombis paródia folytatását.

Címkék: hírek zombi

Az Egyesült Államokban már jó két hónappal ezelőtt bemutatták az utóbbi évek legjobb horror-vígjátékának kikiáltott Zombielandet. Az óriási kísértés ellenére kivártuk a magyarországi bemutatót, és jót derülhettünk az eltökélt zombivadász Tallahassee-n és a tesze-tosza Columbus-on -így utólag. A legjobb vígjátékok zombikkal akkor készülnek, amikor a készítők nem próbálják túldimenzionálni a helyzetüket, és nem akarják súlyos mondandókkal traktálni közben a puszta, egyszerű szórakozásra vágyó közönséget, így a Zombieland megfelelve ezen fontos kritériumoknak egy abszolút könnyed, nem csak szeletelős-darabolós humorból álló remek kis mozi lett.

Címkék: kritika zombi

A zombi filmek koronázatlan királya, és mondhatni a műfaj megteremtője, George A. Romero 70. életévéhez közelítve is tud újat mutatni nekünk. Legújabb filmje, ami a George A. Romero's Survival of the Dead címet kapta ezúttal egy olyan csendes kisvárosban játszódik, ami egy Észak-Amerika partjaihoz közel fekvő szigeten helyezkedik el. Ám amikor váratlanul kitör zombi vírus, a riadt városlakók nem ölik le az emberi húsra éhezőket, hanem megpróbálják továbbra is a megszokott családi életüket folytatni — élőhalott szeretteikkel. Most kiszivárgott egy félkész előzetes, amelyen ugyan még a time code is látható, de az már látszik belőle, hogy a véresebb családi konfliktusok mellett újszerű zombiölő technikákban sem lesz hiány.

Címkék: horror trailer zombi

Október 2-án debütál Észak-Amerikában a Zombieland című horrorvígjáték, amit a magyar nézők november 19-től tekinthetnek majd meg a mozikban. A filmben egy maroknyi elszánt túlélőt tesznek próbára a világot elözönlő zombik hordái. A történetet a fiatal Columbus szemszögéből láthatjuk, aki szerint a jól kialakított szabályok betartása a túlélés kulcsa, a délről érkezett Tallahasse viszont a maga módján szereti intézni a dolgokat. A két profivá érő zombivadászt Jesse Eisenberg és Woody Harrelson alakítja, de feltűnik a filmben Emma Stone és Abigail Breslin is, sőt önmagát adva Bill Murray-t is láthatjuk majd egy jelenet erejéig. Most néhány részlet bukkant fel a kész alkotásból, amelyekben egy bohóczombi is előkerül.

Címkék: trailer zombi

A trailer után napvilágot látott egy új, mozgó poszter, mely remekül előrevetíti a szeptember végén mozikba kerülő zombi-horror hangulatát. A Christian Alvart által rendezett film története szerint egy űrhajón két férfi arra ébred, hogy fogalmuk sincs arról, hogy kik ők, vagy hova tartottak. Elveszett emlékeik azonban kis problémának bizonyulnak a hajón rájuk leselkedő veszedelmekhez képest. A Pandorumban olyan sztárokkal találkozhatunk majd, mint Dennis Quaid, Ben Foster, Cam Gigandet, Norman Reedus, vagy Cung Le.

Címkék: horror zombi

Megérkezett a Zombieland című vígjáték nemzetközi előzetese, amiben ezúttal a zombik földjén való túlélés szabályairól is szó esik. A fiatal Columbus összetalálkozik a magát profi zombivadásznak tartó Tallahassee-val, így együtt irtják tovább az élőhalottakat. Ám amikor útjuk keresztezi a Witchita nevű lányét és húgáét, akkor már nehéz eldönteniük, hogy egymást nehezebb-e elviselniük vagy a zombikat. A zombivadász párost Jesse Eisenberg és Woody Harrelson alakítja, a lánytestvérek szerepében pedig Emma Stone és Abigail Breslin tűnnek fel. A filmet eredetileg október 9-én mutatták volna be Amerikában, de mivel Martin Scorsese Shutter Islandjét a stúdió későbbre csúsztatta, ezért a zombikat a nézők már október 2-ától megnézhetik. A magyarországi premier időpontjáról még nem lehet tudni.

Címkék: horror trailer zombi

Október elején érkezik az amerikai mozikba a Zombieland című vígjáték. Mint ahogy azt az előzetesben is láthattuk, a filmben két félprofi zombivadász és született túlélő, Tallahassee és Columbus, azaz Woody Harrelson és Jesse Eisenberg járják a zombik földjét. Időközben annyira belejöttek a túlélésbe, hogy tapasztalataikat is megosztják a zombiirtásban náluk kezdőbb sorstársaikkal. Összeállítottak egy listát, amin a legfontosabb szabályok és kellékek szerepelnek. Lássunk öt igazán létfontosságút ezek közül.

Címkék: humor zombi

A filmipar mindig meghatározta az emberek világképét. Vannak akik csak rajonganak az egyes alkotásokért, mások írnak róluk, néhány kiválasztott, aki pedig elég motivációt és tehetséget érez magában, forgatni kezd. Így tett a 12 éves Emily Hagins is (Austin, Texas), aki fiatal kora ellenére elképesztő lelkesedéssel látott munkának. Két hosszú, fáradtságos évébe telt, mire beteljesítette álmát, ami egy egész estés zombi film leforgatása volt. Rengeteget segített neki a munkálatokban anyja, Megan, és támogatta is lányát.

Címkék: horror zombi

Frank Darabont olyan rendező, író, aki ritkán hoz tető alá egy filmet, de akkor az nagyon igényes, és szép. Így volt ez három fő munkájával, a Remény rabjaival (Shawshank Redemption), a Halálsoronnal (Green Mile) és A köddel (The Mist) is. Filmjeire jellemző a karaktercentrikusság, az okos és intelligens történetvezetés, és a könnycsatornákra is ügyesen tud hatni az idén ötvenéves rendező. Nagy a valószínűsége, hogy ezúttal egy horror adaptációt írhat/rendezhet televízióra, a fekete-fehér Walking Dead képregénysorozat alapján, mivel a tárgyalások immáron a végső stádiumba kerültek.

Címkék: hírek zombi

Októberben 9-én veszi kezdetét az amerikai mozikban az újabb zombi őrület. Az első előzetes és a poszter után most megérkezet a hosszabb és véresebb betekintés a filmbe. A Zombieland világában kószál a két sokat látott túlélő, Columbus és Tallahassee. A félprofi agymetszőknek azonban hamar rá kell jönniük, hogy nem a is a zombi hordákat nehéz túlélniük, hanem egymás társaságát. Ráadásul az idő közben felbukkanó másik nemmel is meg kell küzdeniük. A Woody Harrelson által játszott Tallahassee-nél egy idő után el is szakad a cérna: saját bevallása szerint a Titanic megtekintése óta nem sírt ennyit. Harrelson és a Columbust alakító Jesse Eisenberg mellett feltűnik még a filmben Emma Stone és Abigail Breslin is.

Címkék: trailer zombi

Két éve, 2007-ben hatalmas sikert aratott világszerte Jaume Balagueró és Paco Plaza rendezők kézikamerás filmje, a [REC]. Amerikában természetesen remake-et is készítettek belőle Quarantine címmel, kockáról kockára leforgatva az eredeti filmet. A folytatás ugyan abban a barcelonai társasházban játszódik, mint az első rész, sőt mi több, történetileg mindössze egyetlen óra telik el a két rész között. A rendőrség beküld az épületbe egy különleges egységet, hogy megtisztítsák a terepet, ám persze nem számítanak a több tucat vérszomjas zombira. A folytatásban is láthatjuk Manuela Velasco-t, aki az első rész főszereplőnője volt. Most előbújtak az első előzetesek, rögvest kettő. Az első egy izgalmas visszaszámolós, a második, nemzetközinek titulált pedig egészen ötletesen egy spanyol sanzonénekesnő dalával aláfestett hasonlóan akciódús összeállítás.

Címkék: horror trailer hamarosan zombi

Egy hónapja érkezett meg a Zombieland című horror-vígjáték első előzetese. Most a minimalisztikus, Las Vegas-i apokaliptikus hangulatot árasztó poszter is megérkezett. Valamint egy kép a filmbéli szomszéd zombikislányról, aki igazán nem tehet róla, hogy ezentúl csak emberi hússal táplálkozhat. Vajon az autodidakta módon magát félprofi zombivadásszá képző Woody Harrelsonra hárul a feladat, hogy kezelje a problémát vagy ez nem fér bele a film stílusába és korhatár besorolásába?

Címkék: zombi

Mostanában megszaporodtak az olyan hírek, amik az egyes filmtervekhez kapcsolódó forgatókönyvek átdolgozásáról szólnak. A jelenség persze nem újkeletű, de egyre gyakoribb, sőt néhány esetben már sokadik változatról van szó. Most az derült ki, hogy a régóta előkészületi szakaszban lévő World War Z című film forgatókönyvén is dolgozni kell még. A történet a zombi témakörben othhonosan mozgó Max Brooks 2006-os könyvén alapul, amelyben interjúk és visszaemlékezések sorozatából ismerjük meg a véres Zombi világháború eseményeit. Ebben az esetben viszont úgy tűnik, hogy esetleg "túl jó" lehetett a forgatókönyv, illetve jelenlegi formájában túl nagy költségvetést igényelt volna a megvalósítása.

Címkék: hírek zombi

Zombieland előzetes

 2009.06.19. 16:29 | Turisas | 1 komment

Tegnap került ki a világhálóra a Woody Harrelson nevével fémjelzett vadonat új állatság, a Zombieland. A film kategóriájában olyan nagyságok közé próbálkozhat majd beférni, mint a Hullajó, a Shaun of the Dead, vagy akár az új kedvenc Død Snø (Dead Snow) norvég nácizombi mayhem. Amit a filmről tudni kell: két különböző alkatú és természetű született túlélő él a zombik által anarchizált káoszban. Jesse Eisenberg a tökéletes menekülő, mindentől fél, éppen ezért pofátlanul óvatos. Woody Harrelson meg a tökös helyi bikacsöke, aki semmitől nem fél, és nekimegy mindennek. Nos ez a két ember találkozik össze ebben a felbolydult világban, és megduplázzák erejüket két csajjal, név szerint Emma Stone-nal és Abigail Breslinnel. A trailer alapján garantált a röhögés, ráadásul Bill Murray is felbukkan a filmben, mint zombi! Az előzetes a tovább után tekinthető meg.

Címkék: trailer hamarosan zombi

süti beállítások módosítása