Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Megérkezett James Cameron Avatarjának új előzetese, amit az Egyesült Államokban október 23-án debütáló filmekhez csatoltak. Az első, régóta várt teaser augusztus 21-én, az Avatar Day-nek elkeresztelt esemény keretében jelent meg. A korábbival ellentétben a mostani ízelítő már a történetre koncentrál. A csaknem három és fél perces előzetes ennek megfelelően számos új jelenetet tartalmaz és képet alkothatunk belőle a főszereplők motivációiról is. A 20th Century Fox stúdió már nem csak a közvéleményt megosztó Titanic címével, hanem Cameron szinte teljes munkásságának felsorolásával próbálja letaglózni a nézőt. A film világpremier keretbéen december 17-18-án debütál a mozikban.

Az új előzetes csak egy héttel később, október 29-én lesz elérhető az interneten, hivatalos HD-verzióban. Természetesen már most felbukkantak a mozikból kamerával rögzített változatok, amiknek persze minősége igen rossz, így annak aki tökéletes minőségben szeretne vele először találkozni, érdemes kivárnia ezt a pár napot. Aki persze mégis kíváncsi az új trailerre, megtekintheti az alábbi képek után.

Az előzetes mellett az elmúlt napokban számos új kép is felbukkant. Az alábbi képek Sam Worthington karakterét, a kerekesszékbe kényzerült veterán katonát, Jake Sully-t és annak avatar hibrdijét ábrázolják, majd láthatunk egy pillanatképet abból a jelenetből, ahol Neytiri, az idegen na'vi hercegnő íjászatra tanítja. Az utolsó előtti képen Neytiri hű banshee-ján repül, legvégül pedig a Sigourney Weaver által alakított Dr. Grace Augustine avatarját vehetjük szemügyre, aki mögött a na'vi közösség számos tagja felbukkan. A képek kattintásra teljes részletességükben is megtekinthetők.



 

Címkék: hírek avatar trailer

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr681469413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása