Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Pár napja olvashattuk a Los Angeles Times-ban Geoff Boucher James Cameronnal folytatott beszélgetésének első részét, amelynek témája a rendező decemberben mozikba érkező Avatar című filmje. Most megjelent az interjú második része, amiben James Cameron arról beszél, hogy milyen korábbi filmek és klasszikus történetek ihlették az Avatart, valamint, hogy hogyan látja a mai filmek esetében a látványtechnika és a történetmesélés közötti viszonyt. Az is kiderül, hogy Cameron úgy érzi, hogy még az általuk kezdetben kitűzött célokat is túltejesítették a film technikai megvalósítása terén.

GB: Ez a film olyan hatást kelt, mint egy klasszikus őslakossággal való azonosulás, „törzsi taggá válás” története, remélem ez nem hangzik túl komolytalanul. A félórányi jelenetsor amit láttam néha az Isten veled, király!, az A Man Called Horse és az At Play in the Fields of the Lord című filmek bizonyos pontjaira emlékeztetett.

JC: Igen, igen, az At Play in the Field of the Lord azok között volt, amiket refrenciaként is felhasználtam. Igen, abszolút. Tom Berenger nagyon érdekes alakítást nyújtott abban a filmben.

GB: Bizonyos visszatérő elemek a Farkasokkal táncolóhoz is visszavezethetőek, tekintve, hogy az ön történetében is egy megtört katonatiszt az, aki egy veszélyeztetett törzsi közösségben fedezi fel újra az igazságot és ártatlanságot.

JC: Igen, pontosan, nagyon hasonló ahhoz. Ugyanez a téma jelenik meg az At Play in the Fields of the Lordban és a Smaragderdőben is, ami talán annyira nem kapcsolható a filmhez, de abban is szó esett a civilizációk és kultúrák összeütközéséről. Ez szintén mintául szolgált számomra. Van néhány gyönyörű dolog abban a filmben. Csak összeszedtem ezt a sok mindent és utána a sci-fi szemével néztem rá, így a végeredmény ugyan már nagyon más de ezek a témák mégis felfedezhetőek a történet egyféle univerzális szintjén. Ez egyféle segítségként is szolgál a közönségnek, akik azt mondhatják, hogy - ”Tudom már miféle történetről van itt szó.” Nem csak ülnek ott és vakargatják a fejüket, hanem élvezik a történetet és magával ragadja őket. És persze akadnak még benne fordulatok és meglepetések is, amiket nem láthatnak előre. De a koncepció az, hogy úgy érezd mintha egy klasszikus történet részese lennél, amit akár Rudyard Kipling vagy Edgar Rice Burroughs is megálmodhatott volna.

GB: Vagy Joseph Conrad...?

JC: Igen, így van. És azt hiszem a klasszikus történetekhez való visszatérés egy fontos dolog. Nézze, manapság érdekes időket élünk, mivel már bármi megvalósítható, amit csak elképzelünk. Úgy értem, persze keményen meg kell dolgozni érte, kellenek hozzá a megfelelő technikák, és rá kell szánnod magad, hogy pénzt áldozz a problémák megoldására. Néha érdemes egy kicsit bátrabbnak lenni és kockáztatni. De ha meg tudod álmodni, akkor meg is tudod valósítani. Ezért éljük ma a vizuális képzelet reneszánszát. A lehetőségek száma pedig egyre csak növekszik. A filmek ma sokkal jobban festenek, mint valaha. Ugyanakkor néha egy kicsit el is vesznek ebben. Elmegyek egy Transformers-filmre, hogy élvezzem a látványt, de én személy szerint, a lelkemben hiányolom a kicsit kiforrottabb történetet, a hús-vér karaktereket és az ehhez hasonló dolgokat. Úgy vélem, hogy az egész arról szól, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt a történet és látványelemek között. Azt hiszem én inkább a klasszicizmus felé húzok, afelé, hogy biztos gyökereket jelentsenek a klasszikus dolgok. A nagyon „old-school” sci-fi-re gondolok. Az Avatar egy olyan film, amit én is szívesen megnéztem volna 14 éves koromban, anno 1968-ban.

GB: Nos, mindenképpen ezért biztatóak a nézők számára az olyan filmek, mint a Star Trek vagy a Fel! (Up), amik talán az idei kedvenceim, mert mindkettő jó példa arra ahogyan a technológia és szaktudás nagyszerű szolgálatot tesznek, a jó történetmesélés alá rendelve.

JC: Igen, a Star Trek – nézz csak oda. Egy remek példa egy teljes újragondolásra. Tényleg, nagyon szépen oldották meg. Bravo. És én szerettem a Star Trek első évadát még annak idején 1965-ben, vagy 1966-ban, bármikor is volt, és gyerekként megragadott, de aztán idő közben lassan elsodródtam mellőle. Most nagyszerű volt látni ahogy egy újraértelmezett formában tér vissza. Micsoda élmény.

GB: A jelenetsorban, amit láttam, úgy tűnt, hogy sikerült megjelenítenie az érzelmi nüanszokat a földönkívüli törzs tagjainak és az őket kisérő emberi avatarok arcán. Ez létfontosságúnak tartotta, nem igaz? Arra gondolok, hogy sok olyan filmet láttunk korábban, amiben számítógép alkotta alakok fabábúknak, az arcok pedig halottnak tűntek.

JC: Ez volt a film legnagyobb kihívása. Nem számítana mennyi művészi energiát és technológiai megoldást fektetünk belé, hogyha az nem jelenne meg a szereplők szemében – ha nem látnánk bennük lelket – akkor csak nagy, kapálódzó gépek lennének. És azt hiszem ez az amire a nézők korábban rosszul reagáltak... nem akarok egy konkrét filmet megregulázni, de mondjuk úgy, hogy láttunk már példákat a mozgásrögzítés használatára ezelőtt is, ahol ez nem igazán sikerült. Ezt a jelenséget nevezik a „Rémisztő völgynek” (Uncanny Valley). Sok olyan filmet láthattunk már, amik sosem törtek ki igazán ebből a völgyből. Ez a negatív jelenség akkor lép fel, amikor a figura már nagyon megközelíti de még nem éri el teljesen a hihető emberi kinézetet, és ettől inkább furcsává, ijesztővé, taszítóvá válik. A mi célunk a kezdetektől az volt, hogy átkeljünk a völgyön. Ezeknek a karakatereknek muszáj valódinak tűnniük, muszáj elevennek lenniük. És amit a színészek alkotnak, az 100%-ban át kell hogy jöjjön a digitális arcokon is. Nem akartuk, hogy vissza kelljen térnünk rá és képkockánként igazgatni az animációt, mert akkor az animátorok lényegében átírnák azt, amit a színészek véghez vittek. A célunk az volt, hogy tökéletesen fordítsuk le a színészeink alakításait, legalábbis amennyire azt a mesterséges karaktereik fizológiája megengedte. A színészeknek ugyanakkor nincsenek mozgatható füleik vagy farkuk, így persze ezeknek az animációja még egy rétegként rákerül a saját mozgásukra. De azt hiszem, ha mutatnék magának egy összehasonlító videót arról, hogy a főszereplőink mit alkottak a felvételek alatt, és milyen lett a kész jelenet, akkor megdöbbenne, hogy a végső animáció mennyire szorosan követi a játékukat. Szerintem egy-az-egyben. Tudja kezdteben mi is csak arra számítottunk, hogy 90 vagy esetleg 95 százalékben fognak egyezni, és azt hiszem nem is álmondtunk arról, hogy elérjük a 100%-ot. De sikerült. Semmi sem veszett el belőle.

GB: Ezt elég magabiztosan mondja! Beszélgettem a filmben producerként közreműködő Jon Landauval is. Ő azt mondta, hogy maguk úgy emlegetik a ezt a munkát, mint emotion-capture, vagyis „érzelemrögzítés” a hagyományos, csak testmozgást rögzítő motion-capture-höz képest. Ez egy megkapó kifejezés, ha meg is tudnak neki felelni.

JC: Azzal töltöttünk az első másfél évet a film előkészületi szakaszából – mielőtt még megkaptuk a zöld utat, de pénzügyileg már nem voltunk megkötve – hogy kidolgoztuk az arcjátékot rögzítő rendszert, és azt a munkafolyamatot, ami a kész jelenetekig vezet. Még egy teljes körű tesztet is csináltunk, amiben felvettünk néhány jelenetet és elvittük őket egészen a végső fotorealisztikus szintig, hogy pontosan megértsük a folyamatot. És tiszteletre méltó, hogy az új-zélandi Weta Digital mennyire a jelenleg elterjedt technológiai szint fölé fejlődött, ami még azokat a várakozásokat is meghaladta, amivel évekkel ezelőtt belevágtak a tervbe. Sőt, már látunk néhány különbséget azon jelenetek között, amivel már egy éve elkészültek és amiket mostanában fejeztek be. A mostaniak lényegében még jobbak.

GB: Maga igazi maximalistaként ismert. Ez egyben azt is jelenti, hogy még vissza kell térniük ezekhez a korábban készült jelenetekhez?

JC: Nem, azt hiszem senkinek nem fog ez kimondottan feltűnni miközben nézi a filmet. Ez olyan, hogy látunk egy jelenetet, ami korábban készült el és nagyszerűre sikeredett, de aztán látunk egy újabbat, ami már megdöbbentően jó. És ezeket még meg sem mutattuk senki másnak. Csak mostanában kapjuk meg ezeket a jeleneteket. Ezután éppen a Weta által küldött újdonságok felülvizsgálatára megyek majd, valószínűleg a következő néhány órát azzal fogom tölteni, hogy átnézem a dolgokat; és ez minden nap várakozással tölt el. Amikor kicsomagoljuk ezeket a snitteket, néha tényleg leesik az állunk, hogy mennyire valószerűen jelennek meg a színészeink alakításai. És ez az, ami a legizgalmasabb benne. Már tulajdonképpen túl vagyok a látványtervezés részén. Az töltötte ki az első két évet. Ezekhez az elemekhez már hozzászoktam, a lebegő hegyekhez és a háromszáz méter magas fákhoz. De amikor azt látom, hogy Sam Worthington alakítása tökéletesen jön át egy színészileg kritikus jelenetben – na az még mindig felcsigáz.
 

Címkék: interjú avatar

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr721311365

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2009.08.15. 21:08:30

hype hype csak jól süljön el.. Cameron a legnagyobb számomra (nem az Avatar miatt)

Goose (törölt) 2009.08.16. 01:21:56

Cameron az egyik legjobb rendező,várom az Avatart is.

Dzsedáj 2009.08.17. 20:26:38

Fantasztikus az interjú, nagyon jó munkát végeztek az oldalon!

Tyrannum · http://alfaomega.blog.hu 2009.08.17. 20:37:14

@Darkoo: Köszönjük. És még sok dolog fog történni decemberig. :)
süti beállítások módosítása