2009 huszonharmadik hétvégéjének nagy meglepetése a The Hangover (Másnaposok) című vígjáték erős nyitása. A Hangover megszerezte az első helyet, a remek második hétvégét produkáló Uptól, és 45 millió dolláros bevételével a legtöbb hasonló stílusú, korábbi vígjátékot túlszárnyalta. Will Ferrel Land Of The Lostja, amely szintén a komédia műfaját célozta meg, csak a harmadik helyig kapaszkodott fel 18,8 millióval. Ez nem jó hír Ferreléknek, hiszen ez az alkotás kalandfilm jellege miatt viszonylag nagy költségvetésből készült. Ezen a héten, a vígjátékok tobzódásában még egy hasonló jellegű film is a toplistára került, a My Life In Ruins a kilencedik helyen nyitott 3,2 millió dollárral.
A hétvége igazi győztese a második hetébe lépő Up volt, amely csak 35%-ot esett az előzőt hétvégéhez képest. Mostani 44,1 milliós bevételével már a 137 millió dolláros összbevételt is meghaladta, bizonyítván, hogy még mindig sikerre vannak ítélve a Pixar filmek. Szintén az Up lehet az oka a Land Of The Last visszaszorulásának, hiszen a Pixar-animáció jobb választásnak bizonyult a családi kalandfilmet keresők számára.
A Night at The Museum folytatása most a negyedik helyen végzett 14,7 millióval, és a film viszonylag jól tartja magát a toplista első felében. A Star Trek még mindig rendelkezik erőtartalékokkal, hiszen a már hetek óta futó filmek között is a legkevesebbet csökkent. 8,3 millió dollárral már a 222 millión is túl jár, igaz nemzetközileg kevésbé átütően szerepel. A jóval később deübtált Terminator Salvation már csak a Star Trek mögött, az ötödik helyen szerepel. Ismét 50%-nyit esett és 8,3 millió dollár közeli bevételt hozott a hétvégén. A 100 milliós összbevételt sikerült ugyan átlépnie, de ez a nagyköltégvetésű filmnek még kevés, főleg a tervezett folytatások tükrében.
1 | The Hangover | $44,979,319 | - | 3,269 | $44,979,319 |
2 | Up | $44,138,266 | -35.2% | 3,818 | $137,210,701 |
3 | Land of the Lost | $18,837,350 | - | 3,521 | $18,837,350 |
4 | Night at the Museum: Battle of the Smithsonian | $14,634,988 | -39.9% | 3,807 | $127,326,188 |
5 | Star Trek | $8,310,480 | -34.1% | 3,202 | $222,712,175 |
6 | Terminator Salvation | $8,248,387 | -49.8% | 3,304 | $105,568,008 |
7 | Drag Me to Hell | $7,040,550 | -55.5% | 2,510 | $28,233,230 |
8 | Angels & Demons | $6,550,282 | -42.3% | 2,925 | $116,174,931 |
9 | My Life in Ruins | $3,223,161 | - | 1,164 | $3,223,161 |
10 | Dance Flick | $1,958,725 | -58.7% | 1,707 | $22,625,733 |
Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo