Néhány napja kitettük a Razortooth című sokadrangú horrorfilm előzetesét, ami annyira megtetszett nekünk, gagyi-fetisisztáknak, hogy nem voltunk restek nagyon rövid időn belül beszerezni és végigélvezni az alkotást. Élvezetes volt, mert végre olyan egyszerű mind színészileg, mind pedig történetileg, hogy fuldukolva lehetett röhögcsélni rajta. Szaftos részletek a továbbiakban.
A mocsaras Florida lakosait mostanában éles fogú lény zargatja, és nem ám alligátor. Genetikailag módosított angolna (!) szedi áldozatait az Everglades süppedős mélységeiben. A több szálon futó cselekményben megismerhetjük a két fegyencet üldöző sheriff hölgyet, és vadőr szeretőjét, akik egy kenutábor eltűnt gyerkőceit keresik a továbbiakban, valamint egy őrült tudóst, aki egyetemistákkal akarja befogatni a kissé félresiklott kísérletének eredményét. A kis csoportok a végére persze összefutnak, és a hínáros sűrűben igazi karneválhangulat veszi kezdetét.
A történet tömören ennyi, de szinte leírhatatlan katarzis az, amit a karakterek, s az őket megformáló színészek nyújtanak. A seriff és Delmar még elmegy (bár a vadőr úr szájharmonikázása, mint karakterépítő elem könnyeket csal az egyszerű filmkedvelő szemébe), de például az őrült tudós karaktere már komikus, a négy nyomoronc egyetemistáé pedig egyenesen az angolnáért kiált, hogy kapd már el őket! Azonban van egy szereplő, aki 
személyes kedvencünkké vált szinte azonnal, és ő nem más, mint az igazi helyi "bazdmeg", a tőzsgyökeres furkó, a patrióta redneck: Scoutmaster Bill. Joseph P. Genier formálja meg a karaktert, és nem tudod eldönteni, hogy tényleg ekkora paraszt, vagy a zsenialitás határát súrolva állít torz, szürreálisan valós társadalmi tükörképet a kis amerikai közösségek lokál keménygyerekei elé. Színészileg ő az egyetlen, akit érdemes megemlíteni, mivel a többiek is hasonlóan a noname-ség és tehetségtelenség homályába burkolóznak. A film egyik előnye mégis az, hogy ez a szuperangolna olyan változatos módokon öli meg az embereket, hogy a film így simán veri a szinte már unalmas Mega Sharkos, Lorenzo Lamasos őrületet, igaz itt az effektekkel nem spóroltak, minden szükséges résznél újra animálták a lény mozgását, ergo egy jeleneten belül nem használták fel a meglévő snittet.
Ha már a haláloknál tartunk: az ilyen horrorfilmeknél (kereskedelmi tévék szakzsargonjával élve katasztrófafilm) végülis a legyilkolt mennyiség a befolyásoló tényező, és ebben a Razortooth elég szépen helytáll, hiszen igen frekventáltan halnak meg az emberek. Kis csokorba kötve a teljesség minden igényét kielégítve: egy teljes egység rendőr, akiket megcsonkít, félbeharap és fára hajít a fogtündérünk. Aztán jujj egy nagyméretű kutyus teteme előkerül, ám pár percre rá, már igazi kreativitás jelentkezik: a stégen lévő toi-toiban kakkantó húspacát alulról rántja le a kis sikamlósa! A következő áldozat Delmar idegesítő arcpakolásos szomszédasszonya, akit a készítők old-timer horrorelemmel végeztek ki, nem látjuk ugyanis a kivégzést, csak azt, hogy az angolna galádul csendben követi, majd lecsap. Az egyik legjobb még csak most jön: a mocsár partján álló házikóban zuhanyzó nénit a zuhanytálca lefolyóján át étkezi meg a jószág. Mintegy két perc múlva pedig művészi szintre emeljük a haláloztatást, hiszen egy alkoholista, erősen remegő kezű, favágó jellegű férfi halálát láthatjuk árnykép formájában. Szájához emelve az üveget, merít egy kis bátorságot, ám a lény nem hagyja inni, és kiragadja kezéből az üveget. A pár perc múlva a helyszínre érkező cimboráját galádul behúzza a terasz alá vért fröcskölve az arcába. A következő két áldozat Delmar kedvenc éttermének dolgozói; sajnos az angolnának nem volt elég a napi maradék... Mivel ezután már csak nagyobb szereplők hullanak, így tovább nem spoilerezek, bár erősen kiszámítható a vége.
Apropó vége. Ezt tényleg látni kell. Ahogy írtam az előzetesnél, valóban látható benne a szörny halála, a szétrobbanás. Igen ám, de hogy! Delmar gránátot tesz a szörny ritkán mosott fogai közé, majd kikecmereg a vízből. Leül, és megcsókolja a seriff hölgyecskét, miközben a lény szétrobban, és a cafatjai beterítik az őgyelgő párt. Ja, és ami még a legszebb, a zene. A kezdő képsoroknál, majd számtalanszor a filmben a '98-as X-akták film zenéjét véltük felfedezni — egy az egyben. Viszont összességében annak ellenére, hogy természetesen ultragagyi filmről van szó, nem kicsit lehet nevetni alatta.
| Történet | | 25 |  | 3,3 |  | N/A | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
