Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Elérkezett a hazai filmvásznakra is az utolsó előtti pillanatokban még 3D-be is átkonvertált nagy költségvetéssel bíró A titánok harca című feldolgozás, melyhez igazán nagy neveket is sikerült megnyerni. Az ógörög bőrbe bújtatott Múmia és Transformers katyvasz azonban olyan szinten vérzik több sebből, mind látványvilág szempontjából, mind pedig technikai megvalósítás szempontjából, hogy sajnos nem tudunk szépeket és jókat mondani róla. Ellenben szurkálódni azt tudunk, és meg is fogjuk tenni teljesen jogosan egy olyan filmmel, amiben idétlen lények járkálnak, és nevetséges a történetvezetés is. De meg ám!

Címkék: kritika titánok harca

Számos, agyonhasznált frázis durran el egy-egy filmben. Olyanok, melyektől a nézőnek egyszerűen feláll a hátán a szőr, mivel tényleg majdnem minden filmben elhangzik. Ezek között is akad egy, ami tényleg már irritálóan hat, s ez nem más, mint a "Társaságot kaptunk", azaz a We've got company!" Kombinálható az elejére biggyesztett looks like-kal (úgy tűnik), vagy egy egyszerű veszélyforrást jelző oh-ó-val. Ez nem mást jelent, mint hogy oltári nagy balhé, bunyó, robbanás lesz a következő percekben, de minimum halomba lőnek néhány embert. Elhangzik ez akciófilmekben, thrillerekben, vígjátékokban, sőt, még animációs filmekben is humorforrás gyanánt. Egyébként a mondat elcsépeltségét nem mutatja jobban, hogy már parodisztikus elemként is felhasználják sokszor, ahol a humorforrást pontosan a közismertsége, és elunt jelentése adja. Guy Bauer összeállított egy egyperces montázst a legjobb we've got company mondatoktól, ami ugrás után tekinthető meg.

Címkék: humor összeállítás

Megérkezett Colin Farrell misztikus-romantikus filmjének az előzetese. Az Ondine című filmet a torontói filmfesztiválon már bemutatták, ahol jó kritikákat kapott. A történet szerint Syracuse (Farrell) egy egyszerű ír halász, aki egy napon hálójában talál egy halottnak vélt lányt, Ondine-t (Alicja Bachleda), ám a lány a szeme láttára éled fel. A halász lánya Annie telebeszéli apja fejét, így Syracuse maga is elkezdi hinni, hogy egy hableányt fogott. Természetesen szerelembe esnek, ám ez nem egy tündérmese, szóval jön a kegyetlen dráma. Egy autóbaleset történeik, valamint Ondine múltjából egy sötét alak is felbukkan. A filmet Neill Jordan rendezte, aki a Michael Collins, illetve az Interjú a vámpírral című horrort is köszönhetjük. Előzetes ugrás után.

Címkék: trailer

Mint arról már többször beszámoltunk, egyik nagy tavalyi svéd kedvencünk amerikai adaptációja már a spájzban van Let Me In címmel, és nem más jegyzi a filmet, mint a Cloverfield írója és rendezője, Matt Reeves. A minap bejelentették, hogy képregény is készül a filmből, melyet idén októberben terveznek a piacra dobni, természetesen a film premierjének dátuma környékén. A grafikus novella történetét egyelőre titokban tartják, annyit lehet tudni, hogy a Dark Horse kiadó, akik megvásárolták a jogokat, és az író Marc Andreyko a Hammerral dolgozik együtt, hogy egy olyan történetet hozzanak össze, melytől a libabőr futkos az emberek hátán, és fenn tudja tartani az érdeklődést. Egyelőre annyi részletet ismerhetünk, hogy a képregény nem a film rajzolt változata lesz, azaz különálló története(ke)t láthatunk, olvashatunk, felhasználva a film karaktereit és misztikumát, történetét keverve néhány friss témával.

Címkék: hírek let me in

Hamarosan érkezik a mozikba az Iron Man folytatása, így az előzetesek, videók és poszterek után nem meglepő módon egy játékforgalmazó cég belekezdett az ikonikus alak népszerűsítésébe, ennek köszönhetően pedig egy remekül kivitelezett, részletgazdag figura került forgalmazásba, ami lecsatolható páncélzattal és Robert Downey Jr-ra hajazó arányokkal rendelkezik, így mondanunk sem kell, hogy bizony minden képregényfanatikus és a filmért odalévő néző polcán illene ott lennie, habár az árról egyelőre nincsenek értesülések. Ugrás után néhány képen megnézhetjük, hogyan is néz ki a bábu, hiszen érdemes lehet az ilyen ritkán látható darabokra is vetni néha napján egy-egy pillantást.

Címkék: iron man

A Columbia Pictures jóvoltából megtekinthető a nagy nevettető legújabb filmjének első előzetese, melynek cselekményében olyan sztárok kapnak majd szerepet, mint Chris Rock, Rob Schneider vagy Salma Hayek. Az előzetest megtekintve azonban korántsem tűnik jobb filmnek a Grown Ups, mint mondjuk anno a Zohan volt, tekintve hogy körülbelül ugyanazon a bugyutának is nevezhető vonalon halad. A történet szerint ugyanis néhány ex-csapattárs egy vityillóban ünnepli meg évekkel korábbi kosárlabdás bajnoki címét, ennek során pedig rájönnek, attól hogy valaki idősebb lesz, nem feltétlenül kell felnőnie. Igazán klisés darabnak tűnik tehát Sandler legújabb egészestés komédiája, mely június végén kerül a mozikba.

Címkék: humor trailer

Úton-útfélen hallani, hogy az idealista médiás hallgatók rendezők, forgatókönyvírók akarnak lenni, azonban idehaza protekció nélkül ezt nehéz lenne megvalósítani, ennek következtében pedig eltűnnek a süllyesztőben, esetleg mozikban lesznek ruhatárasok, míg a kevésbé tehetséges, de jó kapcsolatokkal rendelkező szakemberek villognak a rivaldafényben. Csüggedni felesleges, hiszen megvan a tökéletes recept! Számos vágó (nem az István) kerül horrorfilmek közelébe munkássága során, így történhetett meg, hogy Tom Elkins kezébe került a korábban górcső alá vett, sok jóindulattal is közepesnek számító film, így az első filmes rendező nem áll majd túlzottan nehéz feladat előtt, hiszen elég vennie egy eyecandy kategóriába sorolható színésznőcskét, megspékelni annyi érthetetlen misztikus hablattyal, hogy a fél közönség azt se tudja, mi van, és máris sikeres film lesz a Haunting in Georgia.

Címkék: hírek horror

A remekül eltalált, humoros elemekkel operáló drámák általában kevesebb számban képviseltetik magukat az éves felhozatalban, így mindenképp ígéretes darabnak tűnik a Paper Man című romkom, hiszen a Jeff Daniels főszereplésével készült alkotás középpontjában egy olyan lecsúszott író áll majd, aki sosem volt képes igazán felnőni, mellette pedig egy 17 éves koraérett lány kap fontos szerepet a cselekményben, akit a bájos Emma Stone fog alakítani. Mi a közös bennük? Mindketten nehezen viszik előre életük folyamát, hiszen különleges személyiségük nem engedi meg számukra, hogy drasztikus változtatásokat eszközöljenek az életükkel kapcsolatban. Ha pedig mindez nem lenne elég, képzeletbeli hősök segítik őket a göröngyös úton eligazodni. Alább további infók, illetve a várva-várt előzetes is látható többek közt, valamint egy iszonyatosan jól eltalált poszter.

Címkék: trailer

Korábban beszámoltunk és előzetest is mutattunk a Nicolas Cage főszereplésével készülő misztikus környezetben operáló, varázslatos elemeket magában rejtő film érkeztéről, mely a nyáron kerül az amerikai mozik műsorprogramjába. A The Sorcerer's Apprentice című kalandfilm egy mágus és tanítványa közötti bonyodalmakat, illetve az akkori világban való túlélés nehézségeit mutatja majd be, akik a már sokszor ismételt jó-gonosz oldal harcának középpontjában küzdenek a túlélésért. Nic Cage az ugrás után látható poszteren legalább egy kicsit misztikusan néz ki, ami megsüvegelendő, csak nehogy elvigyen minket Malthazar Malazar kedvenc állatkája. Nem tudni, hogy vajon a tipikus, gyerekeknek szóló alkotások színvonalát felül tudja-e majd múlni a film, azonban a korábban látott Ghostrider, példának okáért igen elkeserítő végeredményt vetíthet előre számunkra.

Címkék: hírek

Nem is olyan régen látott napvilágot a hír, mely szerint hamarosan interaktív filmeket nézhetünk majd a mozikban, ami azt jelenti majd, hogy a főszereplő felcsörögje a nézőtéren ülők mobilját, ők pedig az eldöntendő kérdésre adott rövid felelettel alakítják a készítők reményei szerint zökkenőmentesen a történetet. Legutóbb talán a frissen megjelent mozgó poszterek késztették leginkább szájtátásra a mozifanatikusokat, jelen esetben pedig egy igazán jól sikerült előzetes szórakoztatja ugrás után az Iron Man 2 rajongóit, akik össze-vissza kattintva kerülhetnek közelebb például a Fekete Özvegyhez is. Nem semmi, az biztos, az elégedetlenkedők pedig egy bónusz képpel csökkenthetik éhségüket, amely egy eddig nem látott jelenetet mutat be nekünk.

Címkék: trailer iron man

Több, hamarosan bemutatásra kerülő filmnek is új posztere érkezett, legyen az animációs film, vígjáték, horror, vagy éppen kalandfilm. Sorban haladva a Toy Story 3D kapott nemzetközi posztereket, az alábbiakban egy francia és egy brazil plakát látható. A szinglik dicshimnuszaként is aposztrofálható Szex és New York 2 is büszkén mutogatja Sarah Jessica Parkert legújabb hírdetményén. A horrorszekciót az új Rémálom az Elm utcában plakát nyitja, ahol az inszomnia kezdődő finom jelei mutatkoznak, majd egy kissé kaotikus japán poszter következik George A. Romero Survival of the Dead című zombifilmjéből. A sort a két Perzsia hercege: Az idő homokja karakterposzter zárja, melyben láthatjuk a Taminát alakító Gemma Artertont, illetve a gonosz nemest, Nizant megformáló Ben Kingsleyt.
 

 

Címkék: hamarosan

Aki rendszeresen olvas minket, talán tudja, hogy élünk-halunk az egysnittes jelenetekért, úgy hisszük, hogy kifejezetten különlegessé tesz egy filmet, ha egy emlékezetes, jól megkomponált, látványos jelenetet vágás nélkül láthatunk. Olyan érzést ad, mintha részesei lennénk a jelenetnek, egyszóval életszerűbbé és izgalmasabbá teszi az adott részét a filmnek. Természetesen az esetek kisebb részében ez szinte már virtuóznak is nevezhető operatőri munkával párosul, amit vétek nem értékelni, és kiemelni, ugyanis nem egy esetben tudunk példát említeni, ahol a kamerás bizony kúszik-mászik, ugrik, süllyed, és még arra is figyel, hogy ne essen el, illetve a kamerának se legyen baja. Mivel a világhálón nem egy hasonló tematikájú összeállítás található, mi megpróbáltuk aktualizálni valamelyest a dolgot, így összeszedtük a szerintünk legemlékezetesebb és leghíresebb egysnitteseket az elmúlt évtizedből, melyet ABC sorrendben mutatunk be. Hogy melyik a legjobb, majd Ti eldöntitek.

Címkék: összeállítás

2010 tizenötödik hétvégéjén csupán egy szélesebb körben bemutatott új film próbálta megnyerni az amerikai mozinézők figyelmét. A Steve Carell és Tina Fey főszereplésével készült Date Night című vígjáték, amelyet világpremier keretében Párterápia címmel már a magyar mozik is játszanak, nem tudta megelőzni a titánokat, és az amerikai jegybevételi toplista második helyén nyitott, 25,2 millió dolláros bevételével. Az 55 millióból lefogratott film pénzügyi sikere így még kétséges. A hétvége másik jelentősebb, ám sokkal kevesebb helyszínen vetített új bemutatója, a Letters to God című családi film volt, amelyben egy nyolc éves rákos fiú Istennek küldött levelei megváltoztatják a közösség életét. A 3 milliós büdzséjű alkotást kilencszáz moziban mutatták be, és eddig 1,3 millió dollárt szerzett.

Címkék: box office

süti beállítások módosítása