Az év negyedik hétvégéjén az Avatar ismét könnyedén megtartotta első heléyt az amerikai bevételi toplistán, 36 millió dollárral, amely csaknem duplája a második helyezett eredményének. A film hatodik hete szerepel vezető pozícióban, amire nem volt példa a szintén James Cameron által rendezett Titanic óta. A film 552,8 milliós amerikai összbevételével lehagyta 2008 legnagyobb sikerét, A sötét lovagot, és Cameron már csak önmagával versenyzik a mindenkori bevételi toplista első helyéért. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az Avatarnak végül sikerül megelőznie a Titanic-ot, hiszen nemzetközi összbevétele csaknem 1,83 milliárd dollárnál jár, így később a 2 milliárdos határ sem lehet elérhetetlen.
A hétvége legjelentősebb új bemutatója, az apokalipszis eljövetelét bemutató Legion a második helyet szerezte meg 18,2 millió dolláros bevételével. Ez a Paul Bettany-t és Dennis Quaidet is felvonultató filmtől a vártnál talán kisebb nyitást jelent, de a film mindössze 26 milliós költségvetése, szigorúbb korhatár besorolása, és a műfaj átlaga mellett nem számít rossz eredménynek. Egy másik új premier, a The Tooth Fairy című vígjáték csak a toplista negyedik helyéig jutott, annak ellenére, hogy háromezer-háromszáz mozival a hétvége legtöbb helyszínen vetített filmje volt. A film, amelyben a hoki játékost megformáló Dwayne Johnsont arra ítélik, hogy fogtündérként szolgálja a gyerekeket, 14,5 milliót hozott a hétvégén. Ez csaknem tízmillióval múlja alul Jonhson hasonló műfajú, Boszorkányhegy című filmjének eredményét, ami a 48 millió dolláros alkotásnak nem sok jót jósol. Harrison Ford, Brendan Fraser és Keri Russell új filmje, az Extraordinary Measures című dráma a hetedik pozícióban nyitott. A ritka genetkai betegségben szenvedő gyermekükért küzdő szülőktörténete 7 millió dollárt szedett össze a hétvégén.
Az előző hétvégén debtülált The Book Of Eli ezúttal 48,2%-os csökkenést követően 17 millió dollárt hozott, amivel a toplista harmadik helyét foglalhatat el. A Denzel Washington és Gary Oldman főszereplésével készült posztapokalitpikus film tíz nap alatt 62 millióra növelte amerikai összbevételét. Peter Jackson regényadaptációja, a The Lovely Bones az előző héten lépett szélesebb körű forgalmazásba, most azonban mintegy 48,3%-nyival kevesbb nézőt érdekelt és az ötödik pozícióba esett vissza. A 100 milliós költségvetésű film ehétvégi, 8,8 millió dollárots bevételével együtt is csak a 31,6 milliót haladta meg az Egyesült Államokban, amihez egyelőre 7,1 millió dollárnyi nemzetközi bevétel társul.
Guy Ritchie filmje, a Sherlock Holmes ezúttal a hatodik helyen zárt 7,1 millió dollárral, ami 28,1%-os nézettség csökkenést jelent. A Robert Downey Jr. segítségével, 90 milliós bödzséből újraértelmezett mesterdetektív amerikai összbevétele hamarosan elérheti a 200 millió dollárt, a film világ szinten pedig már 363 milliót hozott, így érthető, hogy a stúdió a folytatás mellett döntött. A 2007-es Alvin és a mókusok második része, az Alvin and the Chipmunks: The Squekquel most 44%-os esés után 6,5 millió dollárt termelt. A film amerikai összbevétele 204 millió, a világon pedig összesen 364 millió dollárt hozott, így pár millióval már most eredményesebbé vált, mint az első rész.
1 | Avatar | $36,000,000 | -15.9% | 3,141 | $552,797,000 |
2 | Legion | $18,200,000 | - | 2,476 | $18,200,000 |
3 | The Book of Eli | $17,000,000 | -48.2% | 3,111 | $62,003,000 |
4 | The Tooth Fairy | $14,500,000 | - | 3,344 | $14,500,000 |
5 | The Lovely Bones | $8,800,000 | -48.3% | 2,571 | $31,624,000 |
6 | Sherlock Holmes | $7,115,000 | -28.1% | 2,670 | $191,564,000 |
7 | Extraordinary Measures | $7,000,000 | - | 2,549 | $7,000,000 |
8 | Alvin and the Chipmunks: The Squeakquel | $6,500,000 | -44.1% | 2,973 | $204,237,000 |
9 | It's Complicated | $6,190,000 | -23.7% | 2,301 | $98,650,000 |
10 | The Spy Next Door | $4,750,000 | -51.2% | 2,924 | $18,710,000 |
Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo