Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Újabb két film esetében döntöttek úgy a stúdiók, hogy alkotásaikat utólag háromdimenzióssá konvertálják. A The Green Hornet (Zöld Lódarázs) és Az utolsó léghajlító (The Last Airbender). James Cameron filmje, az Avatar egyértelműen elindított egy tendenciát, amelyre az első példát az áprilisban bemutatott A titánok harca jelentette, aminek az utolsó hónapokban készítették el 3D-s változatát, és ezáltal többletbevételre tett szert.

A Seth Rogen által papírra vetett és az általa játszott 60-as évekbeli maszkos jótevő, Zöld Lódarázs történetének már 2009-ben a mozikba kellett volna érkeznie, azonban a bemutatót később 2010. december 22-re helyezték át. A Sony Pictures most 2011. január 14-ére tolta a filmet, a nyilatkozatuk szerint azért, hogy kellő mennyiségű idő álljon rendelkezésre a film háromdimenziós változatának megalkotásához, amely állításuk szerint jobban fog sikerülni, mint A titánok harca esetén. A film számára ilyen szempontból előnyt jelent, hogy az utómunkálatok még nem kezdődtek meg, hiszen a film forgatását csak nemrég fejezték be. Rogen mellett Cameron Diaz és Christoph Waltz is feltűnik majd a filmben, amelyet Michel Gondry rendez, aki szerint sokat segít majd, hogy amúgy is igyekezett a képi világnak minél minél nagyobb mélységet adni.

A Nickelodeon népszerű rajzfilmsorozata alapján készülő Az utolsó léghajlító is kap egy háromdimenziós változatot. M. Night Shyamalan fantáziavilágban játszódó filmje július 2-án debütál az amerikai mozikban, Magyarországon pedig július 29-én, így a Paramount stúdió döntése elhamarkodottnak tűnhet, de a producer Frank Marshall szerint már hónapok óta vizsgálták a konverzió lehetőségeit. A kiemelt szerepet kapó természeti elemek vizuális effektusait az ILM készítette, a konvertálási munkálatokban a Stereo D nevű cég lesz segítségükre, amely az Avatar utómunkálataiban is részt vett.

A Zöld Lódarázs miatt 2011. március 4-re halasztották a vadnyugaton vámpírokat ölő pap három dimenzióban zajló történetét, a Priestet, és jövő év januárjában érkezik Joss Whedon The Cabin Fever című horror-vígjátéka is. Ridley Scott szintén ebben a formátumban rögzíti majd az Alien előzmények jelenteit, ilyen lehet az új Star Trek folytatása és Roland Emmerich is hasonló terveket szövöget Isaac Asimov Alapítvány-univerzumának megfilmesítése kapcsán. A stúdiók láthatóan készek arra, hogy filmjeikkel áttérjenek a háromdimenziós megjelenítésre, de egyre nagyobb nyomás nehezedik, hogy filmjeik forgatását eleve a 3D-s formátumnak megfelelően kezdjék meg, hiszen az utólagos konverziók általában csak félmegoldást jelentenek.
 

Címkék: hírek léghajlító

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr901947496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

F.Lackó · http://csajokrol.blog.hu/ 2010.04.24. 16:17:03

A kabinlázra kíváncsi leszek. Az tényleg egy jó film. :)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.04.24. 17:24:36

ez a 3D hiszti remélem hamar kifut... Először még érdekes, de huszadjára rohadtul nem ad pluszt

Tyrannum · http://alfaomega.blog.hu 2010.04.24. 17:44:36

@Kőmíves Kelemen: Éppen arról van szó, hogy egyre inkább úgy tűnik, hogy James Cameron, ha még nem is teljesen, de elérte a célját és a 3D valamilyen formában biztosan a jövő részévé válik. Természetesen a cél a natív 3D, nem a konverziók, de ilyen szűk időtávon a stúdiók csak így léphetnek, és élnek is a lehetőséggel. Azt, hogy szükség van-e 3D-re, és milyen mértékben, hosszabb távon úgyis a nézők döntik el.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.04.24. 18:01:05

A studiok ezzel a kenyszeru 3D-sitessel azt fogjak elerni, hogy lassan a 3D, mint szitokszo fog szerepelni a mozi imadok koreben.
süti beállítások módosítása