Belek, vér, vicsorgás, morgás, mészárlás. Röviden így lehetne összefoglalni a Farkasember (The Wolfman) című horror feldolgozást. Az 1941-es eredeti történetét követő film sajnos nem több, mint egy egyszer megnézhető, gondolkodásra a legkisebb mértékben sem sarkalló, kiszámítható popcorn-horror, mely a klasszikus ijesztgetést volt hivatott visszahozni a vásznakra. Ellenben legalább kaptunk egy kellemesen pszichopata Anthony Hopkinst és egy közhelyesen szerencsétlen Hugo Weavinget.

A történet szerint Lawrence Talbot (Benicio Del Toro) hazatér hosszú idő után a szülői kastélyba, mivel öccse menyasszonya levélben kéri erre öccse eltűnésére hivatkozva. Szegény Lawrence persze késve érkezik, és már csak a szanaszét szaggatott holttestet lelik meg. A faluban mindenki szörnyetegről beszél, mások viszont a cigányok átkáról, de legalábbis táncos medvéjéről. Mogorva és pokróckemény apja (Anthony Hopkins) intése ellenére Lawrence kimegy teliholdkor a cigányokhoz, ahol támadás éri, megharapja egy vérfarkas. Sebei gyorsan gyógyulnak, ám vészesen közelít a telihold, ami változást hoz Lawrence életében (és testében). Eközben megérkezik egy nyomozó a Scotland Yardtól (Hugo Weaving), Lawrence meg nem bír az ösztöneivel és egymásba szeretnek a csinos Gwennel, öccse ex-menyasszonyával (Emily Blunt).

Sajnos a történet egy pettyet kiszámítható, ráadásul aki nem jön rá a nagy titokra percekkel előtte már, utána annak sem marad sok izgulnivalója, ugyanis kb. a film felénél-háromnegyedénél kiderül az igazság. Utána tényleg csak akció van és mészárlás. A történet butaságát mutatja, hogy istenigazából a kaotikus flashbackek ellenére sem mélyedünk el igazán a karakterekben. Vérfröcskölés meg van gazdagon, hiszen a kiszőrösödött Benicio válogatás nélkül csapdossa a fejeket és tárja fel a hasfalakat. A londoni jelenet szinte már parodisztikusan hat. Tanulsága: A Scotland Yardnál csak vak, remegőkezű, idióta, célozni nem tudó nyomorult dolgozik, Abberline felügyelővel az élen. A szerelmi szál is igen kidolgozatlan, egyszercsak  úgy pakk, összejönnek, pedig Lawrence és Gwen beszélgetéseinek összhosszúsága még egy iskolai szünetet sem töltene ki.

A filmet Joe Johnston rendezte, akinek a nevéhez fűződnek olyan filmek, mint például Jumanji, vagy a Jurassic Park 3. Tegyük gyorsan hozzá, hogy egyik filmet sem az eszéért és a zsenialitás határán tündöklő történetért szerettük, már ha szerettük, gondoljunk a JP3 banális fordulataira a kis mobiltelefonos rapszódiáról nem is beszélve. A Jumanji pedig nem több, mint egy kellemes estét okozó játékos kalandfilm. Nos, a Farkasember kb. pont beleillik ebbe a sorba, johnston úgymond nem rizikózott, hanem a jól kitaposott ösvényen ment tovább. Inkább egy biztos középkategóriás szórakozás, mint egy esetleg elbaltázott mondanivalóval felvértezett okosfilm.

Benicio del Toro úgy játszott, ahogyan az elvárható, de semmivel sem nyújtott ennél többet. Emily Bluntot berakták nekünk nyálcsorgatásra, de mondjuk ebből a szempontból akkor már kicsit többet is kaphattunk volna, mint egy két másodperces csupasz hátat. Anthony Hopkins rutinból hozta a kötelezőt ennél a karakternél. Az enyhén Hannibal-jellegű szintén agyonművelt idősb sir Talbot számára meg se kottyan. Talbot egyébként igazi angol nemes, Afrikába jár vadászni, és indiai szolgája van. Így a sikk. Hugo Weaving, akit rengetegen felismernek, de mégsem tudják ki az (Smith ügynök) kellemes meglepetést okozott, ugyanis szinte tökéletesen játszotta el a modoros, sziszegő rendőrfelügyelőt.

A képi világra nem nagyon panaszkodhatunk, bár igen furcsa látványt nyújt Benicio del Toro farkassá deformálódott feje. Csak arra tudunk gondolni, hogy a készítők valamelyest legalábbis szerették volna a '41-es filmre emlékeztetni az embereket, ezért is lett kicsit ilyen horror-wookie kategória. Magának az átalakulásnak a folyamata jól lett megcsinálva, de azt hiszem ez alapkövetelmény 2010-ben...A hangok viszont egészen jók lettek. A hangkeverésért és hangvágásért tényleg csak dícséret illeti a készítőket. A klasszikus horrort felidézni csak klasszikus eszközökkel lehet, így a hang fontos szerepet játszik jelen esetben a film életében. A térhatású hang kiválóan működött a teremben, az erdei jeleneteknél szinte még félni is volt idő.

A film zenéjét Danny Elfman szerezte, ám amikor a film bemutatója újraforgatások miatt csúszott, más zeneszerzők foltozták be a megmaradt hézagokat. Elfmanben viszont az a jó, hogy még nem nagyon csalódtunk benne, így ez a zene is egy határozottan jó kis darab lett, ráadásul amikor a cigányok megjelentek a vásznon, ügyesen és azonnal átkúszott a témájukba a hegedűmuzsika.

Összességében egy abszolút sablonos, egyszer megnézhető klasszikhorror-remake-ket láthatunk, melynek azért vannak pozitívumai, de a negatívumok sajnos mindig erősebbek, és ezt tudjuk jól. Ettől függetlenül hatalmas gondok nincsenek a filmmel, egyszerűen csak sablonos, mint teliholdkor andalogni egy tóparton.
 

Történet	50	63	6,8 31%
Alakítások	70
Rendezés	55
Látvány & hang	70
Zene	75
Összhatás	60