Sikerült megtekintetünk a Cannes-i Filmfesztivál győztesét, a filmet mely elvitte az Arany Pálmát, és nagyon jó eséllyel indulhat az Oscar-gálán is a legjobb külföldi film kategóriában. Michael Haneke német rendező filmje, a Das Weisse Band, azaz A fehér szalag egy eléggé provokatív, és alternatív produkció nevelésről, megalázásról, bosszúról és nagybirtoki rendszerről a huszadik század elején játszódó Németországból. A fekete-fehér alkotás csendesen folydogáló medrében ott lappang a feszültség a film minden egyes képkockájában.
Az első világháborút megelőző években játszódik a történet, a központban egy szászországi kis falu áll, ezen keresztül mutatja be a rendező az akkori kor társadalmának normáit, kritikáját, következményeit. A nagybirtokos rendszer élén a báró áll, gyakorlatilag majdnem az egész falu neki dolgozik, és az ő földjei tartják el a lakosokat. A faluban láthatjuk az összes társadalmi réteget, az abszolút elnyomott és elcsendesített parasztságot, a tanárt, az orvost, a lelki pásztort, a dajkát. A falu élete a megszokott kerékvágásban döcög, amikor furcsa események veszik kezdetét a környéken. Lovasbaleset, majd később súlyosabb dolgok is, megkínozzák a báró fiát. A helyiek próbálnak rájönni, hogy kik követhették el a szörnyűségeket, holott a megoldás végig az orruk előtt volt.
A fehér szalag egy nagyszerű film egy fasiszta, tekintélyuralmi elveken uralkodó nevelésről, melyben a szülők a gyermekeket a végletekig elnyomják és megalázzák. A film természetesen sarkosít és túlzóan mutatja be az akkori kor normáit, egy mikroközösségre levetítve összezsúfolja a korra jellemző dolgokat. Érdekes, a lelki pásztor az egyik legkegyetlenebb a gyermekeivel, a legkisebb hibájukat, késésüket pálcázással bünteti, valamint fehér szalaggal jelöli meg a renitenseket, emlékeztetvén viselőjüket, hogy ők ártatlanok és tiszták. Isten szolgája éjjelente lekötözi a saját fiát, hogy az ne tudjon maszturbálni, hiszen az az Úr akarata ellen van. Az özvegy orvos 14 éves lányát ujjazza rendszeresen, a szomszédasszonyt pedig szexuális vágyai kielégítésére használja, noha undorodik tőle. Ezek a fajta szülői megnyilvánulások teljesen elnyomottá, megalázottá, kiszolgáltatottá és zavarttá teszik a gyerekeket, akik ilyenkor igyekeznek találni egy náluk is kiszolgáltatottabb személyt. Márpedig a Legyek ura óta tudjuk, hogy a gyerekek is igen kegyetlenek tudnak lenni.
A rendezés nagyon jó lett, Haneke remekül átgondolt munkát rakott elénk. A sejtetés és eleve a fekete-fehér színvilág sokkal izgalmasabbá tette a filmet, mint ha direkten a képünkbe tolta volna a dolgokat. És ha már a színtelen kópiáról beszéltünk, meg kell említeni azt is, hogy a film spirituszát ez adja, ugyanis színes változatban bőven nem hatna ennyire a film és a mondanivalója. Ez természetesen a látványvilágba is beleszámít, mint ahogyan a szinte már kínosan hosszúra elnyújtott egyhelyben álló kamerás snittek is. Például a kamera áll az leőszobában, egy pontra fókuszál, nem mozog, a szereplő pedig oda-vissza bejárja a teret, benéz minden szobába. Ez sokkal nagyobb feszültséget ad a filmnek, ugyanis a néző tudja, hogy nem fog elmozdulni a kamera, és így nem feltétlenül tudja, hogy mi történik a szobában.
A szereplők között találhatunk rutinos és abszolút újonc színészt is, utóbbiak csoportját erősíti a tanárt megformáló Christian Friedel, aki nagyszerűen alakította a szerelembe eső fiatal falusi tanárt, de ugyanez az állítás lényegében minden színészről elmondható. Burghard Klaussner, aki a lelki pásztort játszotta kíméletlenül hiteles volt, a fiát, Martint játszó Leonard Proxauf pedig az, akit a gyerekek közül kiemelnénk, ha meg kellene említeni egy nevet. A filmnek nincs zenéje, illetve annyi van csak, amennyit a filmben a szereplők zongoráznak, furulyáznak. Ez is a realisztikusság felé lökdösi az alkotást, a túlzott csend is a feszültség növelésére szolgál. Összességében egy igen egyedi alkotást láttunk, szinte biztosan jelölve lesz Oscarra, pláne annak tudatában, hogy német vagy osztrák film mindig szerepel a legjobb külföldi film kategóriájában. Nem véletlenül és érdemtelenül persze, az elmúlt években a német filmművészek igen pazar filmekkel kápráztattak el bennünket, és ebbe a sorba A fehér szalag is méltón beállhat, ráadásul téve mindezt úgy, hogy a téma nem a nácizmus, vagy kommunizmus körül forog.
| Történet | | 87 |  | 8,2 |  | 88% | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
