Azt kell mondjuk, hogy az álomgyár mellett Anglia is jól termeli a filmeket, így kínálták nekünk tálcán ezt a remek, 1890-ben játszódó alkotást, mely tulajdonképpen nem más, mint egy újkori adaptáció. Az eredmény persze felemás lett, hiszen nem olyan könnyű egy olyan nagy hatású könyvet vászonra vinni, mint Oscar Wilde klasszikusa. Dorian Gray története amellett, hogy tökéletes görbe tükröt mutat az akkori Londonban élő társadalomnak, horrorsztori is egyben, hiszen az Oliver Parker által rendezett darab egy örökké élő fiatalról és annak tragikus sorsáról szól. Megtekintése erős idegzetűeknek javallott, habár valószínűleg bármely tini nevetve végigülné a mozikban is az alig kevesebb, mint két órát, persze kicsi a valószínűsége, hogy itthon is a vásznakon köszönthetjük a filmet.

You have the only two things worth having: looks and youth.

Mint ahogy korábban már említettem, az ifjú Gray visszatér szülővárosába, ahol a képmutató korabeli társadalom ficsúrjai körberajongják a tökéletesnek mondott fiatalembert, de persze nem megy mindig olyan könnyen a beilleszkedés. Egy rejtélyes ember, Colin Firth fogadja barátjának Doriant, és még arra is ráveszi, hogy egy arcképet csináltasson magáról. Egy nem túl kidolgozott párbeszéd során ejti el azt a kérdést Lord Wotton, hogyha lehetősége lenne rá, eladná-e lelkét az ördögnek örök fiatalságért cserébe. Erre persze igennel válaszol az angol úriember, az események pedig aránylag felgyorsulva követik egymást. Fausthoz hasonló "sátáni jelenlétet" persze ne várjon senki, a furcsa történések azonban egy egyfajta rituálét vetítenek elénk, melynek során Dorian bizony elveszíti saját magát, és egy démoni lénnyé válik.

Orgiák, gyilkosságok, önmarcangoló életmód és persze saját romlott lelke kezdi kísérteni antihősünket, aki teljes erejével igyekszik kihasználni az előtte adódó lehetőségeket. Telnek az évek, és Gray egy percnyit sem öregszik, az általa igen nagy becsben tartott kép pedig csak sikítozik az elhagyott padlásszoba rideg falai közt. A számos ijesztő elem felsorakoztatása mellett persze nem elhanyagolható a tény, hogy kosztümös drámáról beszélünk, melynek történései - a könyv ismeretében - egyesek szerint más hatást érnek el, mint Wilde remekműve. Erről sajnos nem nyilatkozhatok, a történetet vizsgálva egy lassan folyó cselekményáradatot figyelhetünk meg, mely annak ellenére, hogy az élet múlandóságával operál, nem volt képes felnőni a feladathoz, azaz elérni mindazt, amit annak idején a folyamatosan fiatalodó Benjamin Button el tudott.

A színészi játékok közül Colin Firth alakítása emelhető ki leginkább, aki kiválóan játszotta a semmiről nem tudó, háttérben mozgó lordot. Ennek köszönhetően kapott még némi misztikumot, illetve bonyodalmat az alkotás. A főszereplőt alakító Ben Barnes azonban nem azért volt gyengébb, mert külsőleg is különbözött a Wilde által megalkotott karaktertől, játéka szimplán nem volt elég meggyőző, a nagy többség nem nézte volna ki belőle ezt a hirtelen jött változást és persze át se tudta adni a nézőközönségnek a drasztikus változást. A képek remekül tükrözték a korabeli Angliát, a vágások, illetve a kép borzalmas elváltozása is erősítette a depresszív hangulat uralmát.

A zene tökéletesen erősítette meg mindezt, így habár korántsem nevezhető tökéletesnek Dorian Gray adaptációja, délutáni szórakozásnak megteszik, főleg ha ül mellettünk egy horrorhoz nem szokott kedves ismerős is, akit aztán halálra rémiszthetnek egyes képsorok. Összességében fogyasztható darabnak nevezhető filmről beszélünk, mely nem nőtt fel a felé támasztott várakozásokhoz, így erősen kétlem, hogy Oscar-esélyes darabról van szó.
 

Történet	75	79	6,7 47%
Alakítások	80
Rendezés	70
Látvány & hang	85
Zene	85
Összhatás	80