Bruce Willis általában jó filmekben szerepel. Most azonban egy kifejezetten altató hatásút sikerült összehoznia, melyben egy amúgy remek alapötletet sikerült teljességgel elbagatellizálni, és majdhogynem érthetetlenül elmesélni. A Surrogates (Hasonmás) című műben megint egyszemélyben harcol az igazságért, de sajnos ezúttal nem másnapos, így pirulát sem kér, hogy "k***ára hasogat a feje". Bruce egyszerűen csak nyomoz, mivel sajnos akcióból is elég kevés van, de azért egyvalami nem változott benne: a végére mégis csak több sebből vérzik már... mint maga a film. Figyelem, spoilereket is tartalmazható kritika következik.

2054 az év, melyben a The Surrogates című képregényfolyam alapján feldolgozott film játszódik. A VSI nevű cég kifejlesztette a saját életünket megkönnyítő (helyettesítő) robotokat, akik helyettünk vásárolnak, buliznak, dolgoznak, élnek. Az emberek a lábukat sem teszik ki az utcára, hanem otthon feküdve egy idegrendszerhez csatlakoztatott eszközzel irányítják hasonmásukat, aki legtöbbször az illető idillizált, fiatalabb önarcképe. A rablás, gyilkosságok és minden egyéb bűnözési arány minimálisra csökkent, így lényegében utopisztikusnak mondható az állapot. Azok, akik nem hajlandóak használni hasonmásokat, egy elkülönített zónában élnek, kommunális berendezkedéssel, élükön egy nagy, öreg fekete raszta hippivel (Ving Rhames). Egy napon elszabaul azonban a pokol, ugyanis két ember meghal, méghozzá a robotjaikon keresztül. Két ügynök veszi kezelésbe az ügyet, Greer (Willis) és Peters (Radha Mitchell), ám idővel a jó öreg Bruce robotkája fatál errort szenved el, így naná, hogy saját maga indul nyomozni az egyre kuszább ügyben.

Sajnos a kuszább itt nem jó értelemben kusza, hanem inkább banális, egyértelmű, ellenben attól még olykor zavaros kontextusban kerül elő. Az alaptörténet kiváló, bár van egy kis A.I. + Különvélemény + Én, a Robot turmixérzet. A fő baj ott leledzik, hogy ahelyett, hogy egy pazar szociodrámát csináltak volna, leegyszerüsödött az egész egy nyomorult öregember kicsinyes céljainak elérésére. Sajnos nem ragadták meg az őrült hippi kommuna adta lehetőségeket, nem vezették azt a vonalat, ami így a végére tökéletesen kiveszett. Jegyezzük meg, a film legjobb képsora a hippizónában játszódik, ahol Bruce Willis megcsonkított, kichipezett, zöld trutymóban úszó élettelen robotja keresztre van feszítve.

A színészek sem tudták valahogy a legjobbjukat nyújtani, Willis bácsi is nagyon szenvedett az elhidegült szurrogátum-függő felesége miatt (Rosamund Pike), de ő is alakított már jobbat. A többiek lényegében majdhogynem végig a robotikus formájukban láthatók, és a forgatókönyv sem vitte rá őket hevesebb érzelmi alakítások megjelenítésére. Látványra persze oké a film, de ez elvárható 2009-ben egy ilyen témával foglalkozó alkotásnál. A zene viszont egyszerűen nem maradt meg bennem. Próbálom felidézni, hogy milyen is volt, de valahogy nem sikerül. Konklúzió: nem hagy mély nyomot az emberben...A rendező személyében Jonathan Mostow-t köszönthetjük, akinek a nevéhez fűződik a szintén elbaltázott Terminator 3, viszont az egy fokkal jobb U-571 is. A rendező munkájával az a baj, hogy filmnézés közben is az ugrik be, hogy talán a rendező maga sem tudja, mit szeretett volna kihozni egy-egy jelenetből. Összességében nem mondanám jó filmnek a Hasonmást, inkább azt mondanám, hogy vannak benne jobb jelenetek, jobb ötletek, de globálisan nézve a filmet sajnos untató és butácska.

Történet	60	59	6,5 39%
Alakítások	55
Rendezés	50
Látvány & hang	80
Zene	50
Összhatás	55