A Pixar animációs stúdió méltán az egyik legismertebb és legelismertebb ilyen alkotó műhely, hiszen látszólag nem tudnak mellényúlni, sőt az általuk éltere keltett történetekben a néző mindig talál egy-egy megszívlelendő üzenetet, emlékezetes és szinte élő szereplőket. A Fel!, azaz Up sem lóg ki a sorból, sőt talán ez a Pixar egyik legemberközelibb története, ami szó szerint mindenkinek szól, az óvodásoktól egészen a dédszülőkig. Az utolsó nagy kalandjára készülő öreg úrról, akit ennyi idő után egy fiatal gyerek döbbent rá, hogy mi is számít az életben.

Carl Fredricksen gyerekkora óta arról álmodozott, hogy egyszer majd léghajón szeli át az eget. Egy napon megismerte a hasonló álmokat szövögető Ellie-t, akivel élete abban a pillanatban összefonódott. Megfogadták, hogy egyszer követik példaképüket, a kalandor Charles Muntzot a Föld egyik utolsó feltérképezetlen dzsungelébe, Paradise Falls-ba. Azonban nagyra törő terveik szövögetésébe közbeszólt az élet, ami nem úgy alakult, ahogy azt fiatalon elképzelték. Váratlan kiadások, egyéb kötelességek, az öregedés béklyója mind visszavetette őket az álmuk beteljesítse felé vezető útjukon. Végül Carl egyedül maradt, és kalandok helyett már csak a magányos, csendes elmúlás vár rá, a régi kis házukban, az évek során benne felhalmozott emlékei között. Ezt ráadásul most egy új építkezés is veszélyezteti, így Carl úgy dönt, hogy ha törik, ha szakad megvalósítja élete utolsó nagy kalandját, és megpróbál ezernyi léggömbre aggasztott házával együtt elrepülni a mesés Paradise Falls-ba. Egy váratlan potyautasa is akad, a kiscserkész Russel személyében, aki a sokat megélt öreg úr idegeire megy, mivel büszkén hangoztatja elméleti tudását, de igen kevés valódi élettapasztalattal rendelkezik.

Kalandjaik során találkoznak Kevinnel, a misztikus madárfaj egy példányával és Duggal, a beszélő kutyával, akik miatt bajba is kerülnek, és a küldetésük néha már meghiúsulni látszik. Ugyanakkor éppen miattuk, hogy az álmok hajszolása nem is annyira fontos, képesnek kell lennünk az elérhetetlen dolgokról lemondani, hogy ez ne váljon az elérhető boldogság rovására. A tanulság, amire Carl is csak útjuk végén eszmél rá, hogy nem szabad lebecsülnünk azt ami megadatott nekünk, és eközben elfeledkeznünk azokról, akikkel megoszthatjuk mindezt. Ez persze nem új bölcselet, de ez a történet ezt kifejezetten ötletes és nagyon szórakoztató módon tárja elénk. Carl és Russel karakterein keresztül pedig humoros módon világítanak rá a generációk közti feszültségekre, és persze arra, hogy a barátság és szeretet nem függ a kortól.

A film látványvilága, mint a Pixar korábbi alkotásainál, egyedi és egy egységes univerzumot képez, ami önmagában is megadja a film alaphangulatát. Carl a sokat megélt szögletes vonásai kerülnek kontrasztba Russel fiatalságával. A világot meghatározó formák nem túlbonyolítottak, de nem is unalmasan egyszerűek, és ugyanezt igaz a film élénk, de visszafogott színvilágára is. A figurák pedig modorukat tekintve annyira életszerűek, amennyire csak egy animált karakter lehet, magukba sűrítve megannyi egyesítve az emberi vonást.

A Fel! zenéjét Michael Giacchino szerezte, akit korábban a szintén Pixar alkotás Ratatouille-ért jelöltek Oscar-díjra. Ennél a filmnél a franciás harmonikát felváltotta Carl fiatalságának klasszikus jazz jellegű muzsikája, és a bensőséges jelenetekhez mindig jól illeszkedő zongoraszólók. A film a hangok terén is kreatív ötletekkel rukkol elő, mint például Kevin szinte már idegtépő, de éppen ezért vicces károgása, vagy egy rémisztőnek tűnő figura egyáltalán oda nem illő hangtónusa.

A Pixar egy újabb maradandó alkotást, ami minden korosztály számára megszívlelendő, univerzális üzenetet hordoz, és emellett egy kifejezetten szórakoztató, világraszóló kaland. Ahol nem maga a kaland a fontos, hanem az, hogy kik kísérnek el az utunkon.

Történet	80	83	8,6 98%
Alakítások
Rendezés	80
Látvány & hang	90
Zene	80
Összhatás	85