Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Hamarosan a mozikba érkezik a japán rajzfilm- és mangasorozat, az Astro Boy amerikai feldolgozása. Az Osamu Tezuka által megalkotott karakterrről szóló rajzfilm 1963-66 között futott a TV-ben, ám manga formájában vált igazán ismertté, és sokak szerint ez alapozta meg a későbbi japán animék rajzstílusát is. A film története a futurisztikus Metro City-ben játszódik, ahol Dr. Tenma miután elvesztette fiát létrehozza annak speciális robothasonmását, akit sajátjaként nevel. Azonban Astro a beépített szupererejével nehezen boldogul és a hadsereggel is meggyűlik a baja, ám végül neki kell megmentenie a nagyvárost.

Az animációs filmet az Imagi stúdió készítette, aminek eddigi egyetlen jelentős munkája a Tini Nindzsa Teknőcök 2007-es változata volt. Dr. Tenmának Nicolas Cage kölcsönzi a hangját, Astro Boy-t pedig Freddie Highmore szólaltatja meg. Mellettük olyan neves színészek is orgánuma is felcsendül, mint például Charlize Theron, Kristen Bell, Donald Sutherland, Samuel L. Jackson vagy Bill Nighy. A film amerikában október 23-án kerül a mozikba, ahol háromdimenziós formában is megtekinthető lesz.





 


 

Címkék: trailer animáció hamarosan

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr231304612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása