Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Sztár, énekes, családapa. Három szó, mellyel tökéletesen jellemezhetjük napjaink egyik legmeghatározóbb színészét. Olyan Hollywood-i szuperprodukciókban játszott, mint a Hancock, Men in Black, Függetlenség napja, a sikerek ellenére mégsem vált önteltté, alázatosan végezte a dolgát tovább. Új rovatunk ezentúl hétről-hétre fog jelentkezni a filmvilág híres és hírhedt arcaival foglalkozva. A kezdeményezés célja pedig nem más, mint hogy bebizonyítsuk, a sztárok is csak emberek. Vessünk hát néhány pillantást arra, amit első áldozatunk, Will Smith eddigi élete során elért.

A nagymamám egyszer azt mondta nekem, Will, soha ne vedd a szívedre a kudarcokat, azonban azt se hagyd, hogy a sikerek a fejedbe szálljanak.

Rövid életrajz

A színész 1968-ban született, Philadelphiában, egy négygyermekes család második szülöttjeként. Anyja iskolai alkalmazottként, apja pedig egy cég igazgatójaként kereste számukra a mindennapi betevőt. A kis Will a Pennsylvania-i Overbrook Középiskolában végezte tanulmányait. A "Herceg" becenév ragadt rá az évek során, mivel bámulatosan tudta elkerülni a problémás szituációkat és persze a velük járó következményeket. Mivel éles elmének és tehetségesnek tartották, beiratkozott egy — az előzőnél sokkal — híresebb és nehezebben elvégezhető iskolába. Mivel vonzotta a zene, összeállt Jeff Townes-szal és új "művészneveket" felvéve (DJ Jazzy Jeff és Fresh Prince) híresek lettek. Smith ekkor rengeteg pénzt költött, házra, kocsikra, ékszerekre. 20 évesen azért azt mondhatjuk, hogy megszédítette a korán jött elismertség. Mielőtt azonban minden pénzét elverte volna, szerencsére kapott egy felkérést, mely egy sitcom-szerződés volt. Egy Beverly Hillsben játszódó sorozatban kapott főszerepet, melynek címe Kaliforniába jöttem volt. Ez számunkra is ismerős lehet, ugyanis ekkor alapozta meg későbbi karrierjét. Hat évad után (1993-tól) filmekben kezdett szerepelni. Az igazi áttörést azonban a Bad Boys (1995) hozta meg neki, a jéghegy csúcsa pedig A függetlenség napja volt.

Túl sokan költenek olyan dolgokra, amiket nem engedhetnek meg maguknak és nem is igazán akarnak. Csak azért teszik ezt, hogy elkápráztassák azokat, akiket nem is igazán szeretnek.

Ismertető jegyei

Gyakran játssza zsaruk vagy ügynökök szerepét.

Ha nem színész-zenész lennék, akkor informatikus. Mindig is jó voltam matekból. Valószínűleg én lennék az a fickó, aki feltalálta az RC-t. (távirányítós játékok - a szerk.)

Magánélete és sikerei

Jelenlegi feleségét a Kaliforniába jöttem forgatása közben ismerte meg. Jada Pinkett Smith-től két gyermeke született, előző házasságának egyetlen gyümölcse, a kis Trey. Elmondása szerint, A függetlenség napja-beli karakterét a Harrison Ford által megszemélyesített Han Solo ihlette. Rap teljesítményéért, és a "Summertime" című számért Grammy Díjat kapott. Szeret sakkozni. 1999-ben majdnem ő játszotta Neo-t a Mátrix-ban, azonban a szerepet végül elutasította. Folyékonyan beszél spanyolul. 2005-ben a TV Guide "Tini idolok" listáján a 15. helyre jelölték, a People a 100 legszebb színész között sorolta fel. A VH1 nevű ismert zenei csatorna szerint az 50 legjobb hip-hop előadó közt is helye van. Már 20 éves kora előtt milliárdos volt, nagy rajongója a pankrációnak. A Guinness Rekordok könyvében is helyet kapott, mivel 12 óra alatt ő jelent meg legtöbbször egy film (Hitch) premierjén.

Az emberek nevetnek, de ha igazán akarom, 15 éven belül én leszek az elnök.

Filmes bevételek
 

Hancock (2008) $20,000,000
The Pursuit of Happyness (2006) $20,000,000
I, Robot (2004) $28,000,000
Bad Boys II (2003) $20,000,000
Men in Black II (2002) $20,000,000
Ali (2001) $20,000,000
The Legend of Bagger Vance (2000) $10,000,000
Wild Wild West (1999) $7,000,000
Enemy of the State (1998) $14,000,000
Men in Black (1997) $5,000,000
Independence Day (1996) $5,000,000
Bad Boys (1995) $2,000,000
Six Degrees of Separation (1993) $500,000
Made in America (1993) $100,000
Where the Day Takes You (1992) $50,000

Ha nem akarsz keményen dolgozni, inkább hagyd másra. Szívesebben dolgozok olyannal, aki szörnyen tehetségtelen, de 110%-ot belead, mint olyannal, aki jó munkát végez, de feleannyira se hajt.

Jelenleg

Családjával együtt Beijing-ben tartózkodik, ahol az elkövetkezendő három hónap során fia a Kung Fu Kid-ben fog szerepet játszani.

Legyen bármekkora a probléma, én megoldom. Szeretek élni és ezt nem lehet csak úgy megjátszani. Minden egyes napért hálás vagyok. Azt hiszem, még a kamerák is tudják, hogy mennyire boldog ember vagyok.

 

Címkék: a hét arca

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr651304554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása