Nápolyban sokféle ember él. Legtöbbje dolgos, egyszerű olasz, vagy ahogyan ők hívják magukat, napolitano. A hírhedt Camorra, vagy Gomorra pedig épp az ő életüket keseríti meg, vagy emeli fel. Matteo Garrone rendező még tavaly filmre vitte Roberto Saviano botránykönyvét, a Gomorra című nápolyi maffiáról szóló írását, és nem kisebb sikert ért el, mint a cannes-i fődíjat, az Arany Pálmát. Igaz, vélhetően merészsége is segített meghozni a sikert, hiszen nem mindennapi filmet láthatunk erről a speciális maffia-rendszerről, mely felépítésében egyáltalán nem hasonlít a szicíliai Cosa Nostrára. Az ilyen filmeket pedig előszeretettel követik figyelemmel az érintettek... Vér, fegyverek, drog, mindenféle náció és külvárosi nápolyiak hajtás után.
A Camorra nem más, mint a Nápoly és környékén tevékenykedő bűnszervezetek összefoglaló neve. Ellentétben a híresebb szicíliai Cosa Nostrával, itt nincs egy nagy "keresztapa", capo, aki irányítja a dolgokat. Nem hierarchikus berendezkedésű a Camorra, hanem inkább egymás mellett állnak. A Camorrán belül több klán van, mindegyiknek egy vezető van az élén, akik nem tartoznak senkinek sem felelősséggel. A klánok olyakor egymással is háborúznak, de általában fel van osztva a "gazdasági tevékenység" a különböző klánokra. A Camorra tagjai általában az olasz munkásosztályból kerülnek ki, akik egész életüket a nápolyi külvárosi betondzsungelben tengették. Néhány tanultabb, iskolázottabb személy felsőbb tisztséget szerezhet, de igazából a sztereotíp, de igaz kép lehet a jellemző: melegítős, elhízott olaszok lövöldöznek egymásra. A másik réteg a bevándorlókból kerül ki, afrikaiak, ázsiaiak legtöbbször.
A filmre rátérve csak dícsérő szavakat tudnánk használni, hiszen egy remek, pontos társadalmi képet kaphatunk a posztapokaliptikus panelok között felnövő nemzedékekről, mindezt dokumentarista stílusban, kézikamerával felvéve. A film több szálon fut, egy-egy klán életének fontosabb történéseit mutatja be a bő két óra alatt. Annak ellenére, hogy a legtöbb szál elvarratlan maradt, elég jó, és izgalmas filmet sikerült összehozni. Az élethűségre és a pontosságra pedig a legjobb bizonyíték, hogy az eredeti könyv szerzőjét, Roberto Savianot bizony el szerette volna tenni láb alól a Gomorra, így az író a mai napig testőrökkel veteti körül magát. A kameraállások igen valóságosak lettek, a történet pedig egészen apró részletekre is kitér, mint például hogyan avatják "férfivá" a fiúgyerekeket beavatás címszóval.
A filmben láthatjuk Totót, aki a panelrengetegben él édesanyjával, és kacsintgat a Gomorra felé, láthatjuk Pasquale történetét, aki a textilipari maffia főszabója, és a kínaiakkal lepaktál titokban, Don Ciro-t, aki a hálapénzeket osztogatja a lakóknak, és a fegyverkereskedő kolumbiaiaknak nevezett klánt is, akik életét két domináns-wannabe tinédzsersrác keseríti meg. A legismertebb, és legvalóságosabb számunkra talán a hulladékszállító klán lehet, gondoljunk csak a tavalyi nyárra, amikor hetekig Nápolyt láthattuk a hírekben, hogy nincs senki, aki elvigye a szemetet, a hulladék meg csak rohadt a közel 50 fokos hőségben.
A színészi alakításokat csak dícsérni lehet annak fényében pláne, hogy többnyire amatőr színészeket foglalkoztatott Garrone. A zene egyszerű, ámde autentikus módon olasz popszerűség, amit italopop gyűjtőnéven is lehetne hívni... Összességében remekül mutatja be a klánok életét a film, valamint a családok között őrlődő fiatalokat, akiknek nincs nagyon sok választása, mint csatlakozni az egyik bűnbandához, ha nem akarnak kereszttűzbe kerülni.
| Történet | | 78 |  | 7,2 |  | 90% | |
| Alakítások | |
| Rendezés | |
| Látvány & hang | |
| Zene | |
| Összhatás | |
