Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A Warner Brothers pár napja kiadott közleménye szerint tegnap megkezdték a már egy ideje előkészületi fázisban lévő Clash Of The Titans című film forgatását. A görög mitológia lényei körül forgó történet az azonos című 1981-es film remake-je. A hajdani alkotás nem volt túl nagy siker, inkább Ray Harryhausen utolsó nagy stop-motion animációs technikájú filmjeként vonult be a történelembe. Az új filmet várhatóan 2010. március 26-án mutatják be.

A film története szerint Perszeusz, a félisten megpróbálja megmenteni a családját Hádész haragjától, ám nem jár sikerrel. Perszeusz ezután egy veszélyes küldetésre indul, hogy legyőzze Hádészt mielőtt az megkaparinthatná a hatalmat a főisten Zeusztól és pokollá változtatná a Földet. Bátor harcosokat gyűjt maga köré, akikkel démonok és különböző szörnyek útját keresztezik, de Perszeusz csak akkor győzhet ha megbékél isteni származásával és saját sorsának kovácsa lesz.

A szereposztás biztató. Perszeuszt az idén a Terminator Salvationben majd az Avatarban is főszerepet játszó Sam Worthington alakítja. Az ausztrál színésznek ez lesz másfél éven belül már a harmadik nagyköltségvetésű amerikai filmje, és ebből kettőben szinte címszereplő. A gonosz Hádészt, az alvilág istenét Ralph Fiennes formálja meg, míg a bölcs, emberi lányokkal szívesen háló Zeusz bőrébe Liam Neeson bújik. Gemma Arterton (Casino Royale) lesz a szépséges Ió, a Perszeuszt a csatában kardjával segítő Draco pedig a dán származású Mads Mikkelsen (Casino Royale). Földi ellenfelüket, a hajdani királyból szörnyszerű lénnyé korcsosult Akrisziuszt pedig Jason Flemyng (Benjamin Button különös élete) alakítja.

A hihetetlen Hulk rendezője Louis Leterrier vezényli a filmet, a jelmezeket az Oscar-díjas Lindy Hemming tervezi, aki már A sötét lovagban is remek munkát végzett. A Clash Of The Titans-t London közelében kezdik el forgatni, majd később Wales bizonyos pontjaira és a spanyol Kanári-szigetekre térnek át, azon belül is főleg Tenerife-re. Légi felvételekre is sor kerül Etiópia és Izland felett.

Címkék: hírek hamarosan titánok harca

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr481092146

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása