Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

2009 egyik leginkább várt filmjének, a Guy Ritchie rendezte Sherlock Holmes-nak 2011. december 16-án érkezik a folytatása. A hírt, miszerint a két londoni detektív ismét akcióba lép, a minap jelentette be Barry Meyer, a Warner Bros. fejese. Természetesen Holmes bőrébe ismét Robert Downey Jr. bújik majd, Watsont pedig továbbra is Jude Law alakítja. A filmet újfent Guy Ritchie fogja rendezni, aki idén márciusban már hozzá is látott a forgatás előkészítéséhez. A folytatásban a Warner Bros. egyéb filmes bejelentéseiről is olvashattok.

Címkék: flash hírek superman sherlock holmes

Talán egy hete sincs, hogy írtunk a The Last Exorcism, azaz Az utolsó ördögűzés című filmről, melyben egy eddig kamu-ördögűzésekből megélő pap az általa utolsónak vélt misszióján találkozik a valódi gonosszal. Az ördög ezúttal egy lány teste felett veszi át az irányítást, és a megszokott nyaktekergetés, hányás, levitálás és falon mászást mutatja be. Vajon meg tudja-e állítani Cotton Marcus atya a megszállt lányt az isten háta mögötti, Louisiana mocsaras vidékén épült farmon? -ez a film nagy kérdése. A produceri teendőket Eli Roth végezte, a rendezői széket Daniell Stamm kapta. Az előzetesre nem kellett sokat várnunk, mindössze szűk két hetet. Ugrás után meg is lehet tekinteni a régi klasszikus Ördögűzőre erősen hasonlító alkotás trailerét.

 

Címkék: horror trailer

Megérkezett a második előzetese is a Jonah Hex című képregényadaptációnak. Jonah, a halál torkából, vagy még azon is túlról tér vissza, hogy bosszút álljon családja meggyilkolásáért. Az átlőtt, savval kezelt, de semmiképp sem vonzzó arcú igazságosztó egy szemrevaló prostituáltat talál magának társul, aki még lőni is tud. Jonah Hexet Josh Brolin alakítja, akit legutóbb a Nem vénnek való vidék című Coen-filmben, a Milkben, vagy a Terrorbolygóban láthattunk. A helyi sarkonálló szerepét a Transformersből nemrég kihajított Megan Fox játszhatja el, akire valamiért illik is ez a szerep. Jonah esküdt ellensége pedig a rutinos John Malkovich lesz. A második előzetesből már egyértelműen leszűrhetjük, hogy itt bizony nem kell a mondandót, meg a léyneget keresnünk majd, egyszerűen csak jól kell éreznünk magunkat ezalatt a fiktív western közben, mert nagyon úgy tűnik ,hogy a látvánnyal nem lesz gond.

A minap hivatalosan is bejelentették, hogy az Egyesült Királyság egyik legnépszerűbb sorozata, a Skins betörhet a filmvásznakra is, ugyanis zöld utat kaptak a készítők erre vonatkozólag. Túl sok minden még egyáltalán nem biztos, annyit tudhatunk, hogy a sorozat eredeti alkotói dolgoznak a projekten, a forgatókönyv, melyet Jack Thorne ír, már 95%-ban készen van. Természetesen mindekit az érdekel a legjobban, hogy mi lesz a szereplőgárdával, kiket láthatunk viszont a mozikban. Egyelőre csak annyi biztos ezzel kapcsolatosan is, hogy a legtöbb szereplő visszatér, még akkor is, ha néhányuk időközben jóval ismertebbé vált, így elfoglaltabbá is. Persze kérdés, hogy a rajongók által is jóval sikeresebbnek és eredetibbnek vélt első generációról beszélünk-e?

Címkék: hírek

Alig jöttek ki az első képek a Transformers 3 díszleteiről, melyek között Megan Fox (aki Mikaelát, Shia LaBeouf filmbeli barátnőjét alakította) ráérősen sétálgat, néhány napja jött a hír, miszerint a  színésznő (aki hamarosan a Jonah Hex című képregény-feldolgozásban tűnik fel) otthagyta a produkciót. A pontos okra ugyan nem derült fény, mindenesetre közte és Michael Bay között korántsem volt felhőtlen a kapcsolat. Természetesen a 2011 júliusában bemutatni szándékozott megaprodukció elkészítését ez nem veszélyezteti, ám mivel a forgatás pár napja kezdődött, gyorsan találni kellett egy hasonlóan szemrevaló hölgyet, aki valamelyest leköti két rombolós jelenet között a nézők figyelmét.

Címkék: hírek transformers

A Prince of Persia játék nekem örökké a kétdimenziós kis vacakolást fogja jelenteni a mozgó platókon a felbukkanó tövises csapdák felett. Persze, hiszen nagyjából ez volt az első játék, amivel számítógépen játszottam. Az újabb, háromdimenziós pc-s átültetésekre már csak legyintettem, de a Disney-féle filmadaptációnak is adtam egy esélyt. Hiba volt. Hogy miként lehetne egy szóval jellemezni a Perzsia hercege: Az idő homokja című sivatagi showt? Aladdin Assassin's Creedet játszik. Ez pedig semmi eredetit nem sejtet, csupán annyit, hogy az álerkölcsös stúdió némi fejlődő tendencia után visszazuhan az agyhalott korszakba.

Címkék: kritika prince of persia

Többször írtunk már az Inception, azaz Eredet című közelgő thrillerről, mely tömören arról szól, hogy mi lenne, ha a gondolataink, azaz az agyunk lenne az események fő mozgatórugója, mi lenne, ha a gondolatunkkal irányíthatnánk az eseményeket, vagy éppen elrejthetnénk benne értékes információkat. A filmet Christopher Nolan, A sötét lovag rendezője jegyzi. Az igen meggyőzően sikerült előzetesek a szemnek is igen kellemes szórakozást ígérnek, persze vegyük hozzá, hogy IMAX-ben is bemutatják a filmet. Ezúttal a szinte már kötelezőnek nevezhető karakterposztereket mutatjuk be, melyeken a film néhány főbb karkaterét ismerhetjük meg. Nem is kevés, egészen pontosan hét darab készült belőlük. Sorban: Leonardo DiCaprio (Cobb) az eredeztető, Ellen Page (Ariadne) az építész, Tom Hardy (Eames) a kovács, Joseph Gordon-Lewitt (Arthur) a kulcsember, Marion Cotillard (Mal) az árnyék, Ken Watanabe (Saito) a túrista, és Cillian Murphy (Fischer) a jel. Michael Caine és Tom Berenger ugyan nem kapott posztert, de egy említést bőven megérnek ők ketten is. A premier hazánkban július 22-én várható. Ugrás után megtekinthetők a plakátok.

Címkék: inception

A 20th Century Fox újabb háromdés animációs filmet terít elénk, igaz csak jövő húsvétkor. A kivitelező nem más, mint a blue Skye Animation stúdió, akik a Jégkoraszkot, a Horton hears a Who-t, és a Robotokat is jegyzi. Addig is íme, az első előzetese a Rio című vidám, színpompás animációnak. A film középpontjában Blu áll, aki egy hím arapapagáj. Természetesen fogságban él, egy minnesotai kalitka lakója. Egy napon Blu megtudja, hogy szilárd hite ellenére, nem ő fajának utolsó példánya, ráadásul tojóról van szó, úgyhogy elszökik és a napos brazil turistaparadicsom, Rio de Janeiro felé veszi az irányt. Erős túlzás persze azt állítani, hogy szerelem alakul ki első látásra a két papagáj között, mivel Rio háziasított mivoltánál röpképtelensége lesújtóbb csak. Jewel, a nőstény vad, tüzes, és pompásan repül. Mégis úgy alakul, hogy együtt kénytelenek életük kalandjára vállalkozni, eközben persze mókásabbnál mókásabb karakterekkel találkoznak a szamba fővárosában. A továbbiakban megtekinthető az első ízelítő.

Címkék: trailer animáció

süti beállítások módosítása