Perzsia hercege – Homokvihar kuszálta Disney-gépezet

A Prince of Persia játék nekem örökké a kétdimenziós kis vacakolást fogja jelenteni a mozgó platókon a felbukkanó tövises csapdák felett. Persze, hiszen nagyjából ez volt az első játék, amivel számítógépen játszottam. Az újabb, háromdimenziós pc-s átültetésekre már csak legyintettem, de a Disney-féle filmadaptációnak is adtam egy esélyt. Hiba volt. Hogy miként lehetne egy szóval jellemezni a Perzsia hercege: Az idő homokja című sivatagi showt? Aladdin Assassin's Creedet játszik. Ez pedig semmi eredetit nem sejtet, csupán annyit, hogy az álerkölcsös stúdió némi fejlődő tendencia után visszazuhan az agyhalott korszakba.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csóró koldusgyerek, aki a piacon beleköt a király katonáiba. A királynak imponál a bátorság, és örökbe fogadja a kis purdét. A Dastan névre hallgató lelenc ügyesebben harcol, mint bátyjai, így viszik magukkal a háborúba őt is. Egy szép napon a király bátyjának, Nizmanak kémei jelentik, hogy a szövetséges Alamuth alamuszi módon fegyvereket kovácsol az ellenségnek. A perzsa hadtest lerohanja a várost, és  házassági szövetséget ajánl megtorlás helyett Tamina hercegnőnek. A király megérkezése után, a vigasságon megmérgezik a királyt, és mindenki Dastanra gyanakszik, aki meg is szökik Taminával. Dastannál van az alamuth-i szent tőr, melyben az idő homokja található. Később kiderül, hogy nem Dastan bátyja ölte meg apját, hanem az alattomos Nizam testvér, aki csak az idő homokjára akar szert tenni.

A történet olyan lineáris, mint egy vonalzó, ellenben jól elnyújtották. Körülbelül háromszor gondoltam azt (reméltem), hogy na most jön a végső leszámolás, de tévedtem, mert nyújtották, mint a rétes tésztát. Sajnos a Disney visszafejlődött arra a szintre, hogy a gonosz mindig meglakol, a jó meg elnyeri jutalmát. Spoilerek nélkül, de megsúgom, itt is ez történik, vélhetően úgysincs ember a földön, aki másra számított volna. Eljutottunk oda, hogy már van vér. Tehát ha valaki leesik valahonnan, meghal, ha megszúrnak valakit, akkor bibis lesz. Hurrá. A karakterek átlagosságára és banális tucatságára ezen a ponton hívnám fel a figyelmet. Dastan az igazság bajnoka, az erkölcs hordozója. Lényegében a Disney '93-as Aladdinja hús-vér szerepkörben. Tamina a folyton csacsogó, ravaszkodó, átverő, idegesítő módon tőrrel meglépő női főszereplő. Nizam, akit az elején jónak gondolunk, de aztán a film felénél kiderül, hogy ő a gonosz, ja de nem, hiszen már az előzetesekből, meg a film tartalmából is megtudtuk, hogy ő lesz a főköcsög. Aztán van a kötelezően idegesítően vicces karakter, ez itt most egy feketekereskedő, illegális struccviadalokat fenntartó dervis: Amar sejk. Sajnos az ő, és bennszülött kisbarátjának a szeszélyes héja-nász viszonya sem túl eredeti, de legalább megpróbálták.

Ehhez képest nézzük akkor, kik követték el ezeket a förmedvényeket. Két színészen képtelenség napirendre térni, egyszerűen nem fér a fejünkbe, hogy miként kerültek ilyen produkcióba. Kezdjük azokkal, akikről simán elképzeljük: Jake Gyllenhaal, mint Dastan. Vele kapcsolatban kissé fáj a dolog azért, mert azt hittük, hogy megkomolyodott és normális szerepekben látjuk már csak, de tévedtünk. Gemma Arterton, a felkapott aktuális szépség. Két szuperprodukció rövid időn belül... A titánok harca Ió-ja után itt ő alakítja Tamina hercegnőt, aki naná, hogy Dastannal blokkoltatná magát. Szóval elérkeztünk a két fájó ponthoz. Ben Kingsley, az Oscar-díjas, az örökké komoly, a legenda, A SZÍNÉSZ. Hogy kerül ebbe a filmbe? De komolyan? Kingsley játsza Nizamot, az alávaló, alattomoskodó, öncélú, zsarnok királyi bátyót. Alfred Molina a másik tüske a szívünkbe, de tőle könnyebben elviseljük a Pókember 2 után. Itt kell megemlíteni, hogy egy fuldoklásba rejtett röhögési roham tört ránk Tamina szinkronos zuhanási manővere közben, ami lehet, hogy eredeti nyelven nem is olyan vicces...

Ejtsünk néhány szót a látványról is, persze. Ez az idő homokos effektes visszaforgatósdi ez még elmegy, nem rossz, oké. De a koreorgáfia? Egy-egy ilyen üldözéses jelenetnél egy teljesen más számítógépes játék jut eszembe, az Assassin's Creed, ahol baromi látványosan volt megoldva az ugra-bugra a háztetőkön, és az akkori arab világ is. Volt egy pont, ahol szinte hangosan felszisszentem a koppintás miatt, persze, hogy a játékot leginkább jellemző és védjegyévé tevő toronyugrás. Felmászik a bérgyilkosunk a magas kilátóba, kitipeg a szélére, és beleveti magát az utcán található szénásszekérbe. Na itt ugyanezt láthattuk majdnem, csak biztosító kötéllel és csak néhány emeletnyit, hogy Dastan beugorhasson egy ablakon. Ja, persze szigorúan lassítva. Ennyi felesleges slow motiont, és hatásvadász kilassítást az életemben nem láttam, borzasztó.

A film zenéje alapvetően olyan semmilyen, persze az ilyen akció-kalandfilmeknél valahogy örökös alappá vált A múmia, Alan Silvestri időtálló zenei alkotása, mely nagyon sok zeneszerzőt megihletett már arab motívumaival, és pergős, hangosan kirobbanó főtémáival. Még maga Alan Silvestri is saját magától lop, nem hogy mások (Van Helsing). Jelen esetben ezt Harry Gregson-Williams követte el, aki elég nagy névnek számít a szakmában. Jó, a zenére még nem húzzuk annyira a szánkat, mindenképpen csak javítani fogja az összpontszámot. A rendező Mike Newell, aki nevéhez köthetően igen jó filmek (Donnie Brasco, Négy esküvő egy temetés), ugyanis annak ellenére, hogy a stílusból és a jelekből arra következhetnénk, hogy egy fiatal rendezőről van szó, tévedni fogunk, ugyanis a direktor úr éppen 68 éves. Érdekes.

Összességében sajnos nem tudom figyelmen kívül hagyni azt, hogy unalmas volt, borzasztóan sablonos, klisés, és mindezt frenetikus látvány sem kompenzálta. Néha lehet persze röhögni a gagyizmuson, mint ahogy a Titánok harcánál is tettük, de jó lenne végre normális filmeket is megtekinteni. Ez így sajnos nagyon kevés, nagyon sok pénzből. Hollywood, ébresztő!

Történet	40	51	6,7 55%
Alakítások	55
Rendezés	50
Látvány & hang	62
Zene	60
Összhatás	40