Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A Paramount Pictures jóvoltából tekinthetjük meg végre a legújabb Iron Man 2, amely az első rész által mutatott irányvonalnak megfelelően ismét egy remek megelőző kampányt kap, hiszen a jól sikerült előzetes mellett láthattunk már néhány plakátot is, amely jól felvezeti a folytatást. Így tehát ehhez hasonló alkotáson előszőr szemlélhetjük meg a szépséges Scarlett Johassont, akinek bizony a vörös haj és feszes bőrszerkó sem áll rosszul, és az alkotás sem szűkölködik majd az eyecandy-faktor képviselőiben. A képregényben egyébként orosz, a jófiúkhoz később csatlakozó Fekete Özvegy a filmben is erőteljesen hozza majd a rosszkislányokra jellemző összes jellemzőt, ennek köszönhetően pedig hálát adhatunk a sorsnak, hogy Emily Blunt végül mégsem vállalta a szerepet. Elég ha az ugrás után látható képre vetünk egy pillantást, és máris láthatjuk a tényeket.

Címkék: iron man

M. Night Shyamalan, akit olyan filmjeiért szeretünk, mint a Hatodik érzék, Jelek, A falu, legújabban pedig Az utolsó léghajlító (igen, mert várjuk eléggé), egy igen érdekes, és merész kijelentést tett a hétvégi Kid's Choice Awardson. Kifejtette, hogy mennyire tetszett neki az első Twilight, és szerinte a 2008-as év legjobb filmje volt! ezek után felmerül a kérdés, hogy netán az indiai rendező is szóba került a Breaking Down kapcsán? Természetesen erről szó sincs, mi csak egyszerűen már erre az abszurd és polgárpukkasztó kijelentésre is felkaptuk a fejünket.

Címkék: hírek

Lassan a végére érünk az új karaktereknek a közeledő, nyári bemutatású Toy Story 3D-nek, de egyelőre még elérhetővé vált rövid időn belül két újabb mosolygós gyilkos. Az egyikük Chatter Telefone, a bájos gurulós telefon, akit legszívesebben minden jóérzésű ember addig ütne, amíg mozog, mert olyan Thomas a gőzmozdony jellege van a kis vezetékesnek. A másik egy meghatározhatatlanabb kategóriájú lény, elképzelésünk sincs, hogy szuperhős ez, vagy szupergonosz, de inkább az előbbi, mivel ennek a homok-szikla-embernek egy rejtett tüske megváltoztatja a barátságos arckifejezését kellően agresszívra. Chunknak hívják egyébként ezt a szép nagy öklös jószágot. Ugrás után a már megszokott forgós poszterek találhatók.

Címkék: toy story

A tavalyi év folyamán jutott a sajtó kezébe az az információ, mely szerint a The Dark Knight, 300, és a Másnaposok címmel futó trió elkészítéséért felelős cég érdeklődést mutat egy jól ismert gigantikus szörny, a Godzilla feltámadása iránt. Örömmel jelenthetjük be, hogy a Legendary Pictures végre megszerezte a forgalmazás jogait, ennek köszönhetően pedig hamarosan ismét a mozikban köszönthetjük kedvenc óriásgyíkunkat. Legutoljára ugyebár 1998-ban, azaz több mint tíz esztendővel ezelőtt láthattuk a szörny pusztítását, és nem kisebb név felelt a produkció sikeréért, mint a 2012 rendezője, Roland Emmerich. Az alkotás akkoriban nagy pénzügyi sikernek bizonyult, azonban a kritikusok és nézők szemében csúnyán elbukott, emiatt kellett tehát ennyi ideig várnunk a folytatásra.

Címkék: hírek

"I'm gonna kill myself and then her!" - hangzik el az ominózus mondat a legújabb, Tom Cruize és Cameron Diaz főszereplésével készülő Knight and Day címmel a mozikba érkező film friss előzetesében, amely tökéletesen példázza, milyennek is kell lennie egy jók kémsztorinak. A történet szerint egy szerencsétlen élettel megáldott szőkeség találkozik egy badass titkosügynökkel, aki felforgatja a nő eddig megszokott, nyugodt világát és pisztolygolyóktól átütött kocsis üldözésektől kezdve a spanyol bikafuttatásokig mindenhol megfordulnak, hogy végül hősünk szembekerüljön azzal az állandó problémával, hogy egy szakmabeli nem igazán kerülhet komoly kapcsolatba civil lakosokkal, hiszen csak a baj van velük.

Címkék: humor trailer

Kedves Mindenki, aki játszott a Tarantino-party apropóján meghírdetett játékunkban! A játékot lezártuk, és a szavazás is megtörtént. A három nyertes tehát önmagán kívül még egy-egy embert vihet be a Tűzraktérbe díjmentesen. Mivel fizikálisan nem kapnak a győztesek belépőjegyet, hanem a nevük kerül fel a bejáratnál található, ingyenes belépést jelentő listára, így értelemszerűen nem közöljük publikusan azokat. Legyen elég annyi, hogy a játékban szokatlanul magas női aktivitás mutatkozott, így ennek tükrében nem meglepő tán, hogy három hölgy került ki nyertesként. A győzteseket értesítjük azon az e-mail címen, melyről írtak, és 24 órán belül reagálniuk kell megerősítve teljes anyakönyvezett nevükkel a listára kerülést. A többiek ettől függetlenül remélhetőleg szintén megjelennek, miképpen mi is részt veszünk az estén. Találkozunk ott!

 

Címkék: játék

Három vadonatúj előzetes bukkant fel a Toy Story harmadik, háromdimenziós részének a háza táján. Az első amolyan futurisztikus sci-fi hangulatot áraszt, melyben a film egyik fő kérdéskörét emlegetik, azaz Andy felnőtt, így nincs szükége többé a régi játékaira, de az újakra sem, melyeket eddig nem is látott. Ebben láthatjuk az összes régi és új karaktert is. A második előzetes amolyan Rec és Paranormal Activity jellegű kézikamerás, éjjellátós horror műfajait ötvözi magában, melyben az eltűnt játékok térnek vissza közénk igen sejtelmes körülmények között. A harmadik egy vidámabb téma, és a korábbi előzetesekben is láthatott jelenetre épül, melyben Trixie chatbarátja megzavarja a beszélgetést. Ezúttal Woody és Buzz társalgása közben ugrik fel a beszélgetőablaka...

Címkék: trailer toy story

Heteken belül a mozikba kerül a Mark Millar képregénysorozata alapján készült képregényhős-szatíra, a Kick-Ass, így a korábbi mozielőzetesek mellett, az Egyesült Államok televíziós csatornáin is egyre több TV-reklám hívja fel a figyelmet, a jelmezes igazságosztó gimnazista történetére. A címszereplő,Dave Lizewski vagyis Kick-Ass szerepében Aaron Johnsont láthatjuk majd, barátját és későbbi nemezisét, Red Mistet a Superbadben McLovinként megismert Christopher Mintz-Plasse formálja meg, a tizenkét éves halálosztót, Hit Girlt pedig Chloe Moretz alakítja, de a lány apjaként, Big Daddy-ként Nicolas Cage is feltűnik. Most öt TV-spotot tekinthetünk meg, valamint két korábban felbukkant jelenetet Red Mist figyelemfelkeltő járművéről, a Mist-mobile-ról, és Kick-Ass első jelmezpróbájáról.

Címkék: kick ass

Sajátos módját választotta legújabb projektjének reklámozására az ismert amerikai gyorsétteremlánc, a Burger King. A tengerentúl hosszabbított nyitvatartással látogathatják az éttermeket az éhes hajnali vándorok. Ennek kommunikálására a cég a Dubaiban székelő Tonic reklámügynökséget kérte fel. Az eredmény egészen vicces lett, ugyanis a cég az éjszakából az ismert horrorszereplőkre asszociált, akik véres dolguk végeztével betérnek eszegetni az étteremlánchoz. Négy hírdetés készült el, melyeket mindenféle helyeken láthat majd a közönség négy közkedvelt gonosszal. Chucky a Gyerekjátékból, Jason a Péntek 13-ból, Freddy Krueger a rémálom az Elm utcában című klasszikusból és, hogy modernebb is beférhessen jelen van a kísértetmaszkos gyilkos a Sikoly-szériából is.

Címkék: horror humor

2010 tizenharmadik hétvégéje egy új három dimenzióban is vetített film eljövetelét hozta, a hétvége összbevétele azoban 14%-kal elmaradt az előző év azonos időszakának eredményéhez képest. A How to Train your Dragon, amelyet Magyarországon a világpremierrel egy időben, Így neveld a sárkányod címmel mutattak be a közelmúlt animációs filmjeinél jobban kezdett, de nem kiemelkedően. A film az első három napja alatt 43,7 millió dollárt hozott, ennek 68%-át pedig a háromdimenziós vetítésekről származó jegybevételek tették ki, ugyanakkor a DreamWorks Animation pontosan egy évvel ezelőtti hasonló vállalkozása, a Szörnyek az űrlények ellen 59,3 millióval debütált a toplista élén. A 165 millió dolláros költségvetésű alkotásnak azonban minden esélye megvan a sikerre, ha a pozitív kritikák hatására a következő hetekben is fenntartja a nézők érdeklődését.

Címkék: box office

Aang és Zuko hercegA március 27-én megrendezett Kids' Choice Awards díjátadó reklámszünetében a Nickelodeon csatorna a három évadot megért rajzfilmsorozatuk alapján készült The Last Airbender, vagyis Az utolsó léghajlító című filmet is promótálta. Az egy perces előzetes kevés újat mutat, azonban ezúttal felbukkan egy jelenet, ahol a két szemben álló oldalt képviselő Aang és Zuko herceg (Noah Ringer és Dev Patel) is összecsapnak, a szél és a tűz erejét felhasználva.  Ez csakúgy, mint a korábbi képi elemek, arra utalnak, hogy a rendező, M. Night Shyamalan nem veszítette el vizuális érzékét, és ennek bemutatására sok lehetőséget kap a tűz, víz, levegő és föld népei által benépesített fantáziavilágban. Még a díjátadó előtt, egy másik reklám is látható volt a Nickelodeonom, amelyben a déli-sarki víz nemzettségébe tartozó Katarát és Sokkát alakító Nicola Peltz és Jackson Rathbone, az esemény hagyományos kellékének és jelképének számító "zöld taknyot" próbálják meg kontrollálni — egyelőre kevés sikerrel.

Címkék: trailer léghajlító

Március 27-én adták át a több mint húszéves múltra visszatekintő Kids' Choice Awards idei díjait, amelyet hagyományosan a Nickelodeon televíziós csatorna rendez meg és közvetít. A műsor koncepciójának alappillérét a takony vagy slejm (slime) képezi, amelynek mesterséges változatából hektoliternyi mennyiséget használnak el a díjátadó során. Mivel az elismerést érdemlő alkotásokat és személyeket itt nem kritikusok, hanem gyerekek választják ki, ezért a nyertesek listája is inkább rajongást tükröz, ezért a jelölteket nem is a "legjobb", hanem inkább a "kedvenc" jelzővel illetik. A Twilight vérfarkasaként nagy népszerűségnek örvendő Taylor Lautner két díjat is hazavihetett, az év kedvenc filmjeként, azonban mégsem az Újhold, az Alkonyat-széria második része került ki győztesen. A legszebb pár kategóriában azonban az Alkonyat-univerzum szerelmi háromszögének évődő tagjain, és Avatar szerelmesein kívül még az amerikai elnöki házaspár is kapott egy jelölést.

Címkék: hírek díjátadó

Tátott szájjal néztük annak idején végig James Cameron legújabb filmjét, az Avatar című szuperprodukciót, amely talán igazságtalanul maradt alul A bombák földjén című háborús remekkel szemben, de mégis a piac egyik legütőképesebb filmjének bizonyult. A The Hollywood Reporter egyik újságírója járt nem olyan régen utána az utómunka részleteinek, így megtudhattuk hogy a rendező elvárásai olyan magasak voltak anno, hogy minél több verzióban készítették el a filmet, így pedig a világ minden mozijában azonos szinten élvezhető alkotássá emelték az Avatart. Nem volt egyszerű útja a filmnek, míg elért egy vidéki Multiplexbe, így több mint száz verzióban készítették el az egész estés kalandot.

Címkék: hírek avatar

Időről-időre el szoktunk mélyedni a különféle fanok és művészek által készített alkotások birodalmában, ennek köszönhetően pedig számos remekül sikerült posztert és ál-előzeteseket láthattunk már a blogon, most pedig ismét visszatérnénk ehhez a sorhoz, ugyanis a Red Vic Movie House, amely San Francisco városában található, most ünnepli 30. születésnapját. Ennek apropóján látott napvilágot két remek poszter, melyeknek középpontjában a Csokigyáras milliomos, Willy Wonka és nem olyan régen megismert csodálatos Mr. Fox állnak. Mielőtt persze a szakavatottak hirtelen felindulásból megpróbálnák rávetni magukat az alkotásokra le kell szögeznünk, hogy a poszterek limitált kiadásban kerültek piacra, így csupán néhány szerencsés tengerentúli teheti ki őket a falra, nekünk marad a nyálcsorgatás.

Címkék: összeállítás

Felbukkant M. Night Shyamalan új filmjének, az egy potenciális trilógiát megkezdő The Last Airbendernek első japán előzetese, ami jóval többet mutat meg a tűz, víz, föld és levegő irányításának módjáról, mint a korábbi előzetes illetve annak második változata. A Nickelodeon rajzfilmsorozata alapján készült, alternatív fantáziavilágban játszódó történet a jég száz éves fogságából kiszabaduló fiatal Aangről szól, aki az Avatar reinkarnációja, az egyetlen, aki hatalommal bír mind négy elem felett, így ő hozhat békét a háború sötétségébe borult földre. Aanget megtalálói, a víz népének két tagja, Katara és Sokka segítik küldetésének teljesítésében, miközben a hódító háborút kirobbantó tűz nemzettségének száműzött hercege, Zuko, az Avatar elfogásával akarja visszaszerezni becsületét. A címszereplőt az újonc, ám harcművészetekben jártas Noah Ringer formálja meg, Katarát és Sokkát Nicola Peltz és Jackson Rathbone alakítják, Zuko herceget pedig a Gettómilliomossal ismertté vált Dev Patel játssza. A film az Egyesült Államokban július 2-án debütál majd, a magyar mozikban július 29-től lesz látható, Japánban pedig egy nappal később indul útjára.

Címkék: trailer léghajlító

süti beállítások módosítása