Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A 2010-es év tizenhetedik hétvégéjén ismét sorra alulteljesítettek az újonnan bemutatkozó filmek, így az év eddigi legrosszabb összesített hétvégi eredményét produkálták, ami a tavalyi év azonos időszakához képest is 13%-os visszaesést jelent. A Jennifer Lopez és Alex O'Loughlin párosára épülő romantikus vígjáték a The Back-Up Plan, amely Magyarországon június 10-én, Ilyen a formám címmel debütál, a legerősebb premierfilmként is csak a második helyet szerezte meg az ismét az élre törő sárkányok mögött. A 35 millió dolláros költségvetésből készült film 12,3 milliót hozott a hétvégén, és az eladott jegyek számát tekintve a háromdimenziós animáció előtt végezhetett.

A bosszúállú elitalakulatról szóló akció-vígjáték, a The Losers csak a hétvégi toplista negyedik helyén debütált 9,6 millió dollárral. A Jeffrey Dean Morgan, Zoë Saldana és Chris Evans főszereplésével készült képregény-adaptációtól ez az alacsonynak számító 25 milliós büdzséjéhez képest sem sok, így a film legfeljebb ezt az összeget hozhatja vissza a következő hetekben. A Disney újabb természetfilmje, az Oceans, a nyolcadik pozícióban nyitott, 6 millió dollárral. A dokumentumfilmhez képest szokatlanul nagy, 80 millió dollárból forgatott alkotás ezzel is a harmadik legjobb első hétvégést eredményt produkálta műfaján belül. Ugyanakkor hiszen a tavaly ilyenkor Earth címmel mozikba került hasonló jellegű alkotás 8,8 millióval indult útjára.

A korábban bemutatott filmek közül iismét a How to Train Your Dragon, vagyis az Így neveld a sárkányodat szerepelt a legjobban. Az ötödik hetében járó animációs film újra az élter tört, és kevés, 23,5%-os csökkenés után ezen a hétvégén 15 millió dollárt hozott. A DreamWorks által 165 millióból megalkotott film amerikai összbevétele így már elérte a 178 millió dollárt, ehhez pedig 177 millió társul a nemzetközi piacokról. A Steve Carell és Tina Fey nevével fémjelzett Date Night, amit Párterápia címmel már a magyar mozik is vetítenek, viszonylag jól tartja magát és harmadik hetében nézettsége most 36,6%-kal esett vissza. Az 55 millió dollárból forgatott film ezúttal 10,6 milliót hozott, amellyel 63,5 millió dollárra emelte amerikai összbevételét, az Egyesült Államokon kívól pedig eddig 27,5 milliót hozott.

A reményekkel ellentétben, az előző héten a vártnál rosszabb eredménnyel debütált Kick-Ass most sem érdekelte jobban a közönséget, a pozitív visszhangot elnyomták a gyerekeket is bevonó erőszakot elitélő kritikák, és a film 9,5 milliós hétvégi bevételével, 52,1%-os csökkenés után egészen a toplista ötödik helyéig csúszott vissza. A Mark Millar képregénye alapján készült, 17 éven felülieknek szóló, R-besorolású akció-vígjáték amerikai összbevétele 34,9 millió dolláron áll, amihez a nemzetközi piacokról tobábbi 21,4 millió társul. A 30 milliós költségvetésű film tehát, ha nem is lesz túl sikeres nem feltétlenül hoz bukást.
 

Részletes hétvégi toplista
1 How to Train Your Dragon $15,025,000 -23.5% 3,665 $178,021,000
2 The Back-Up Plan $12,250,000 - 3,280 $12,250,000
3 Date Night $10,600,000 -36.6% 3,294 $63,471,000
4 The Losers $9,605,000 - 2,936 $9,605,000
5 Kick-Ass $9,500,000 -52.1% 3,065 $34,870,000
6 Clash of the Titans
$9,000,000 -41.5% 3,271 $145,639,000
7 Death at a Funeral
$8,000,000 -50.7% 2,459 $28,449,000
8 Oceans $6,000,000 - 1,206 $8,466,000
9 The Last Song $3,700,000 -37.9% 2,794 $55,398,000
10 Alice in Wonderland
$2,200,000 -39.8% 1,385 $327,473,000

 Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr801950876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása