Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Alien tojásRidley Scott új részleteket árult el az előkészületekben lévő Alien előzményfilmről, amellyel a rendező több, mint három évtizednyi kihagyás után tér vissza ahhoz a sorozathoz, amelynek ő fektette le az alapjait. Most az is kiderült, hogy Scott tervei valójában két filmre vonatkoznak, de egyelőre az első fejezettel kapcsolatos munkálatokra koncentrál, és ő is megerősítette, hogy háromdimenziós formátumban forgatják majd.

A látványtervezés már megkezdődött, és Scott jelenleg a 20th Century Fox stúdióval egyeztet a filmhez szükséges költségvetés nagyságáról, de biztos benne, hogy a kéz alkotás már 2011-ben vagy legkésőbb 2012-ben a mozikba kerülhet. A forgatókönyv negyedik változata készült el, ami közel áll a véglegeshez. A történet 2085-ben, mintegy harminc évvel azelőtt játszódik, Ridley Scotthogy a Nostromo legénysége rátalál az ismeretlen idegen űrhajó roncsaira és először találkozik a hajó pusztulását okozó vérszomjas lényekkel. Választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy ki vagy mi használhatta a hatalmas vezetői ülésnek tűnő szerkezetet a roncs belsejében. Emellett a film egyik fő témáját a terraformálás adja majd, illetve az élet elpusztítása egy másik létrehozásával, és az ezekhez a kérdésekhez kapcsolódó dilemmák. Scott kijelentései szerint Sigourney Weaver, vagyis Ellen Ripley karaktere nem tűnik fel az első filmben, de a főszerepet most is egy nő alakítja majd.

A rendező mindig is ódzkodott a folytatásoktól, az Alien vs. Predator-filmekre is csak pénzügyi vállakozásként tekint, a mostani koncepció viszont elég frissnek és érdekesnek tűnt számára ahhoz, hogy ne csak producerként vegyen részt a munkálatokban, hanem újra visszaüljön a rendezői székbe.
 

Címkék: hírek alien

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr291947680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása