Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Április másodikán, azaz múlt pénteken zajlott le a Tűzraktérben a Quentin Tarantino munkássága köré épített party. A korábban a Szomszédok retro-party-t is jegyző REC Production által megszervezett összejövetelre igen szép számú lelkes fiatal érkezett. Az alternatív jelmezes bálnak is titulálható estén volt beszélgetés neves filmesztétákkal, kritikusokkal, hallgathattunk Tarantino filmzenét, és legfőképpen magunkba szívhattuk a jellegzetes atmoszférát, amit a hely ezen alkalomra átvedlett speciális díszletei is elősegítettek. Blogunk első helyszíni beszámolója és első páros posztja ez, így hát ugrás után RaulReal és Turisas kollégák tudósítása olvasható a Death Proof Party Killers fantázianevet viselő éjszakáról.

A beharangozókban ígért Tarantino-dizájn első ránézésre annyiból állt, hogy a falakról a party szórólapjai lógtak, néhány filmtekercs, meg átszúrt testű fekete harisnyába bújtatott próbababák és azok megcsonkított testrészei csüngtek a szabadtéren lévő drótokról. Sötétedésnél azonban előbukkant a lényeg, ahogy a kivilágítás is egyre erősebb lett: az asztalok és bárpult fölött kifeszített fehér ponyvára hatalmas Ponyvaregényes ikonképeket veítettek, mely a gyérebb fényben egészen kellemes látványt nyújtott a szemnek. A REC lelkes szervezői olyan apróságokra is figyeltek, minthogy Tarantino-s fantázianevet adjanak a pultokban kapható italoknak, valamint a jelmezbe öltözött vendégeknek fecskendős felest osztogassanak ajándékba. Szerencsére szép számmal érkeztek a beöltözött vendégek, de erről majd később. Azt este egy, az alaphangulatot megadó, kötetlen beszélgetéssel kezdődött, igaz, még kissé családiasabb hangulatban.

Réz András, Vágvölgyi B. András, Varró Attila. A magyar filmezés és kritikaírás három ismert alakjával mindig örömmel ül le az ember komoly témákról diskurálni, hiszen nem meglepő módon a szakemberek nem intézik el egy "jó volt" szintű kritikával a látott műveket, így tulajdonképpen a színpad előtt ülők egy filmtörténeti utazásnak lehettek tanúi, amelynek során egészen a kezdetektől, azaz Tarantino tékás karrierjétől kezdve utazthatták körbe a rendező életpályáját. A "spirituális" utazást a REC lelkes munkatársa, Hajdú Gergő vezényelte le, aki gátat szabott az elcsatangoló gondolatoknak. A mi szerepkörünk kissé köztes volt, hiszen kérdezgettük az esztétákat, de helyenként hozzá is tettünk a témához. Egészen bennfentes információkat is kaphattunk, hiszen többen is a beszélgetőtársak közül megtapasztalták már a klasszikus Tarantino-hangulatot, amikor is az emberek képesek voltak órákat sorban állni, csak hogy láthassák kedvencüket, még akkor is, ha tudva levő volt, hogy fél napja távozott a zseni. A témákat tekintve a klasszikus helyszínektől kezdődött a séta, így bejárhattuk az akkori Amerika lebuj helyeit, főleg a korra jellemző gyorséttermeket. A visszatérő motívumok, azaz az újra és újra előbukkanó, különös hangsúlyt kapó női lábfejek mellett szó esett a rendező klasszikusnak mondható fogásairól is, így filmjei során könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy mint a Becstelen brigantyk egyik legfontosabb jelenetében mi is fogságba esünk, és egy, a vásznon teljes nagyságában feltűnő könyörtelen női alak közli velünk, innen bizony máshova nem mehetünk, csak a pokol legmélyebb bugyraiba.

A kötetlen eszmecsere ezek után a zenei és képi hatások ellentétére, valamint a klasszikus, western hangulatú zeneszámok használatára helyeződött át a hangsúly. Az egyik legérdekfeszítőbb mumentum volt azonban, amikor a húzóarcok közül ketten, azaz Vágvölgyi és Réz András egymásnak feszülve, de persze korántsem komolyan vitáztak arról, vajon mekkora bevétele lehetett Tarantino legújabb filmjének, helye van-e a TOP10-es listán, illetve volt-e valaha ehhez hasonló alkotás, amely a box office kereteit ilyen szinten át tudta volna törni. Végül, de nem utolsó sorban éppen erre a témára helyeződött a hangsúly, hiszen szóba került a közönségre való rövid összpontosítás után, hogy vajon meddig állhatja meg a rendező által használt, karakterekre, monológokra és több mint tíz perces vágásokra figyelő előadásmód, amely talán a Becstelen brigantykat is helyenként döcögőssé, mégis feszültséggel teli művé varázsolta. Végső konklúzióként azokkal a gondolatokkal távozhattunk a színpadról, hogy bizony kezdhetik forgalmazni a 3D-s tévéket, Tim Burton annyi klasszikus mesefilmet gyaláz meg, amennyit csak akar, mindig lesznek vevők Tarantino stílusára és az általa képviselt eszmevilágra. Végignézve a megjelent fiatalabb korosztályt, akik helyenként még be is voltak öltözve, duplán elgondolkoztató és mégis igaz lehet az állítás.

A beszélgetés végeztével az asztalok és székek lekerültek a színpadról, hogy a pódium az est hátralévő részére teljes egészében a zenéé lehessen. A Cayetana együttes kezdte a hangulatcsinálást, és ez a tulajdonképpen behatárolhatatlan műfajú együttes már megmozgatta a táncra éhes talpakat. Ezután érkezett a Patent zenekar, akik a Stuntman'z nevezetű fúvós együttessel, valamint Szabó Mariann egykori Unisex-énekesnővel felpörgetve Tarantino filmek zenéiből adtak egy kb. egyórás összeállítást. Bátran kijelenthető, hogy a zenekar fellépése a buli tetőpontját jelentette, kiváltképp, amikor különösebb felkonferálás nélkül belecsapott a zenekar a Ponyvaregény gyakorlatilag mindenki által ismert taktusaiba, vagy a Kill Billből ismert japán rock and roll nótába. A közönségen végignézve sok eufórikus és katarktikus élményben lévő arckifejezéssel táncoló embert láthattunk. Nem érdemtelenül. A parádés hangulatú koncertek után különböző DJ-k biztosították a hangulatot a hajnalig mulatni vágyóknak, úgy, mint Clairvo, Bov & Chocolizer, valamint Lucretia Protellor. Ezalatt odakint jelmezversenyt rendeztek.

Talán mondanunk sem kell, hogy igen nagy ösztönző erőként hatott az ingyen ital, amit a beöltöző vendégek kaptak, így szép számmal tűntek fel félszemű emberkéktől kezdve egészen a Kill Billben látott kedvenc egészségügyi dolgozóinkig. Természetesen a főhős, Tarantino egyik kedvenc kolléganője Uma Thurman is megmutatta ezer arcát, hiszen a sárga ruhás bosszúállótól kezdve a fekete hajú csélcsap milliárdos feleségig minden formában feltűnt. Hogy senkinek ne legyen nyugalma Vincent Vegáék is képviseltették magukat, ennek köszönhetően pedig biztosak lehettünk benne, hogy ez bizony egy olyan este, ahol a belépés majdnem ingyenes, a távozás viszont korántsem garantált. Nem szabad elfeledkeznünk a frissen befutott hősökről sem, így Aldo Raine és a piromániás zsidó szépség, Shosanna is képviseltette magát, ennek fényében pedig minden színes bőrű arra ólálkodót, lakatot és filmvásznat gondosan el is tettek a szervezők, akik maguk is szívesen öltöztek be, de talán a parti képei jobban árulkodnak arról a hangulatról, ami az estét övezte, hiszen valószínűleg még Tarantino is egy-két könnycseppet ejtve bólogatott volna az elkárhozottnak hitt fiatalság kulturális elemekkel megspékelt őrült estéjét látva.

 


 

Címkék: tudósítás

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr651897717

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tűzraktér 2010.11.08. 13:16:17

Helyszín: 1061 Bp., Hegedű u. 3. Látogatás: 2009. szeptember 24. 18:00-22:10 > Ez az egyre szaporodó biciklis társadalom fundamentalista belső keménymagjának gyűjtőhelye. Tudjátok az...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása