Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Immár hivatalosan is kijelenthetjük, hogy készül a Chronicles of Riddick című filmek harmadik tagja, mely rendkívül elmés módon a Riddick alcímre fog hallgatni, most pedig gondolkozhatunk rajta egy darabig, hogy miért. Ha megvan a válasz, akkor tovább is haladhatunk a részletekkel, a hírek szerint ugyanis az alkotás forgatókönyve ismét jó kezekben lesz, ugyanis az a David Twohy fogja a történések fő vonalát jegyezni, aki a franchise első két tagját is írta és rendezte, így a stílus és a karakter nem állhat tőle túlzottan távol. Vin Diesel az eddigiek során is elejtette már párszor, hogy nem fog félbemaradni a trilógia, most azonban szerencsére már a stúdió is fel merte vállalni a folytatás tényét, így kezdhetünk nagy erőkkel örömködni.

A cselekmény fő vonalát, azaz hogy miről fog szólni, hol fog játszódni a Riddick egyelőre titokban tartják, belső értesülések azonban azt súgják a média fülébe, hogy az új film hangvétele leginkább a Pitch Blackhez lesz hasonlítható, azonban az alkotás Diesel karakterére, azaz a főhős személyisége fog fókuszba kerülni. Nagy valószínűséggel a forgatások is hamarosan elkezdődnek majd, persze figyelniük kell a készítőknek "Riddick" másik jelenésére, amikor is nagy teljesítményű verdákban üvölteti majd a hip-hopot a Fast & Furious ötödik, szintén nagyszerűnek és pörgősnek ígérkező részében.
 

Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr41754148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása