Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Divat azt emlegetni, hogy a horrorfilmek műfaja kihalóban van, de a Sorority Row című alkotást látva és bizony  kőkeményen és halált nem megvető bátorsággal végigszenvedve mégis elgondolkozhatunk ennek mély és velős igazságtartalmán, ugyanis nagyon régen nem képesek arra az alkotók, hogy értékes, tanulságos és egyben ijesztő történetet tudjanak a nézőközönség asztalára tálalni. Ehelyett a jól beváltnak hitt receptet próbálják erőltetni ahelyett, hogy a [REC] vonalán haladnának, így a jó nő és itt a gyilkos, hol a gyilkos problémakört újból és újból bemutatva próbálnak minket is a túlvilágra hajszolni. A Zs-kategória tehát újfent virágzását éri, ennek tekintetében pedig itt lenne az ideje, hogy a Hollywood-ban trónoló álomgyárosok egy csöppet megálljanak és elgondolkozzanak.

Korábban számtalan, a filmet reklámozó videó és képes anyagot mutattunk, így nagyjából azért tisztában lehet vele a közönség, mire is számíthat a film megtekintése közben. A keresgélést megelőző szándékkal nem árt azért átismételni a cselekményt sem. A történet szerint egy csapat Theta-Phis, azaz egyetemista diáklányka partizik orrba-szájba, míg egyikük pórul nem jár. Egy rosszul elsült tréfa hatására a korántsem előnytelen külsővel megáldott Megannak annyira bent akad a lélegzete, hogy egy kerékkulccsal kell szenvedésén enyhíteni. Persze ezután menetrendszerűen jön a rég ismert és kiszámítható fordulat, mi legyen a hullával, rákenjük-e a másikra? Miután lerendezik barátnőjüket és hűlt helyét hagyják csupán, eldöntik, hogy ezentúl nem szólnak senkinek, titokban tartják a tragédiát. A bárányok azonban nem hallgatnak olyan könnyedén el.

Egy ötletesnek korántsem nevezhető ugrás után a végzősök búcsúztatásán találjuk magunkat, ahol az ex-gyilkosok éppen a nagybetűs életbe való beszabadulásukat ünneplik, és persze buliznak továbbra is éjjel-nappal. Nincsen ebben semmi meglepő, Amerikában már csak így megy ez, minél mélyebb a dekoltázs, annál jobban görbül a jegy. Miután azonban rejtélyes telefonhívásokat, komolynak szánt MMS-eket kapnak, rájönnek lányaink, hogy nem babra megy a játék, ideje elgondolkozni a további lehetőségeken, ugyanis lehet, hogy Megan visszatért a halálból, de ezúttal lányokat eszik majd vacsorára. Persze nem japán horrorról beszélünk, ennek ellenére a készítők az utolsó pillanatig fent tudták tartani az érdeklődést, így akár meglepetésként is hathat a pszichopata kiléte. De ehhez az szükségleltetik természetesen, hogy ez legyen az első horror, amivel életünkben dolgunk van, máskülönben csalódottan csóválhatjuk a fejünket.

A stílus minden képviselőjénél felvetődik a probléma, hogy kellően látványosak-e az elhalálozások, illetve megvan-e a szükséges izgalom. A kreatív stáb sajnos a második gyilkosság után kifulladt, ezután ugyanis nem voltak képesek kellő változatosságot belevinni a cselekménybe, így meglehetősen egyhangú és vérben szegény halálnemeken kellett végigunatkoznunk magunkat. Nagyjából erre mondhatják, hogy Jigsaw forgott miatta a sírjában. A történet mindazonáltal egy 100%-os koppintás, innen-onnan és még a plágiumot sem tudták a forgatókönyv írói kellően kivitelezni, pedig volt honnan és miből meríteniük. A karakterek műanyag barbie babák, akik közt van magát túl komolyan vevő hiperintelligens lányka, szavakban nem, mondanivalóban annál inkább szegény fővezér, sikoltozó vörös démon és az egzotikus vidékek képviselője is. A gyilkos kiléte talán a filmtörténet legnagyobb kliséje, így nem okozhat senki számára sem fejfájást.

A rendező tehát gondolkozás nélkül eláshatja magát, hiszen egy amatőr is képes lett volna ennyit összehozni. A csillivilli hatásvadász külső mögött nem lapul semmi mögöttes tartalom, így ne sajnálja senki, ha ez a film nem kerül a hazai mozik műsorkínálatába. A közönséget ismerve persze lehet, hogy box office rekordokat döntögetne idehaza, mindenesetre a pörgős zenéken, jó nőkön és közepesen sok vérmennyiségen kívül ne nagyon számítson senki többre. Nem szabad persze azt sem elfelejtenünk, hogy a film a feminizmus szószólója is lehetne, hiszen ez a "testvérek vagyunk mindhalálig, vesszenek a férfiak" szlogen könnyen kinyithatja a bicskát az értelmesebb nézők többségében. Összességében tehát egy igencsak felszínesnek nevezhető film a Sorority Row, melyet maximum néhány liter sör ledöntése miatti émelygés gyógyítására alkalmazhatunk.
 

Történet
50
50
IMDB logo 5,4
Rotten Tomatoes logo 23%
Alakítások
45
Rendezés
50
Látvány & hang
60
Zene
45
Összhatás
50

 

Címkék: kritika horror

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr81700381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása