Up In The Air – Magasröptű beszélgetések

Kezdjük a legelején egy őszinte önvallomással: nem igazán volt kedvem megtekinteni az Up in the Air című romantikus vígjátékot (a magyaroknak sikerült megint nagyot alkotnia az Egek ura címmel), mivel azt gondoltam, hogy úgyis csak a szokásos giccses maszlagot kapom az arcomba. Gyorsan tegyük hozzá, régen csalódtam filmben ennyire kellemesen. Megfelelő mennyiségű humor, filozófia, dráma is került bele, és a végén sem csöppenünk el a rózsaszín mázban, hanem abszolút a földön (levegőben) maradunk. George Clooney-ról pedig valami olyasmit lehetne írni ide, mint amit a jó borról szoktak.

Ryan Bingham egy középkorú leépítési szakértő. Ez azt jelenti, hogy egy vállalat vezetője felbérli, hogy utazzon oda, és közölje a kollégákkal a rossz hírt, miszerint többé nem kell bejönniük dolgozni. Ryan tehát rengeteget repül, viszont elképesztően magányos. Élete célja, hogy elérje az American Airlines-nál a 10 milliomodik repült kilométer után járó platina bónuszkártyát. A munkában elért mindent, sikeres, megbecsült, a Hertz autókölcsönző és a Hilton szállodalánc VIP ügyfele. Egyik utazása során találkozik Alex-szel, a vele egykorú üzletasszonnyal, aki szintén rengeteget repül. A nő alapjaiban kezdi megváltoztatni a Ryanben kialakult defenzív világnézetet, és a férfi viszonylag hamar beleszeret a nőbe. Eközben főnöke a nyakába varrja a törtető, lelkes, ám a szakmáról vajmi keveset tudó Natalie-t, akit meg kell tanítania a leépítési szakértői szakma praktikáira.

Ryan Bingham során az években kialakult egy védekezési mechanizmus, egy felvett póz, álca a világgal szemben. Nem akar nősülni, nem akar családot, gyerekeket. Alkalmi partnereket akar, fél elkötelezni magát, mivel munkája miatt úgysem működne a dolog. Alex is valami hasonló cipőben jár, és szépen lassan kialakul köztük valami. Natalie egy abszolút hebrencs, zöldfülű törtető vidéki leányból nagyobb városba felkerült, a szakmáról csak elméleti szinten tudó friss diplomás, akinek homlokegyenest más az elképzelése a világról és a családról, mint Ryannek. Idealista, ködös kis álomvilága valahol mégis csak egyezik a férfiével, mindkettőt tekinthetjük egyfajta struccpolitikának. 

 Alakítások terén nem kell csalódni, George Clooney szokásosan meggyőző, hódító sármőr, rutinosan hozza a szerepét, mely korántsem olyan egysíkú, mint mondjuk egy hasonló szerepe volt a Szép kis napban. Vera Farmiga a negyven felé közeledve is elképesztően vonzó, életvidám és kacér. Anna Kendrick, akit korábban a Twilight-sagában lehetett látni, mint valamilyen mellékszereplő, szintén egy kellemesebb meglepetést nyújtott. A lélekben még tinilányként funkcionáló Natalie megformálása annyira nem volt nehéz feladat, de Kendrick szellemesen, és változatosan valósította meg az elképzeléseit a szereppel kapcsolatban. A filmben feltűnik még Jason Bateman, mint Ryan és Natalie főnöke, de most nem róla kell szólnunk még.

A készítőknek volt egy zseniális ötlete. Beültették a kamera elé a valóságban ténylegesen kirúgott dolgozókat, akik szabadon nyilváníthatták ki az érzéseiket. Ez egyfajta dokumentarista stílust is kölcsönöz, másrészt pedig elképesztően élthűvé tette a filmet, ugyanis ezek a magánemberek a saját tragédiájukat megélve a színészeknél is őszintébb és hitelesebb "alakítást" nyújtottak. Sírtak, dühöngtek, apatikusan beletörődtek. A rendezés amúgy is remek volt, Jason Reitman szinte már nagymestere a keserédes szatíráknak, hiszen a nevéhez fűződik a Thank You for smoking és a Juno is. A féldokumentarista stílust pedig vélhetően a The Office című sorozatból szedte, ahol szintén rendezett két részt.  Reitman a forgatókönyvbe is beszállt, így ténylegesen az elejétől kezdve végig tudta vinni az ötleteit a gondolattól a vászonig téve mindezt úgy, hogy egészen finom, mégis rekeszizomszaggató humort vitt bele.

-Do you want the cancer?

-What?

-Do you want the cancer?

-The cancer?

-The can...sir!

 Látvány terén nehezebb értékelni a filmet, ugyanis abszolút nem egy olyan alkotásról van szó, ami igényelné a látványos effekteket, ám itt is volt egy jó ötlete a készítőknek. Úgy látszik ez már csak egy ilyen film. Minden egy új helyszínt, ahol folytatódik a történet, madártávlatból ismerhetünk meg, azaz, mintha repülőből néznénk le a városra, felülről szemlélhetjük a tájat, házakat, folyókat, óceánokat. Zeneileg a film közben túl sokat nem tudunk említeni, ám a végefőcím is eléggé ötletes, és jól sikerült darab lett. Összességében egy szórakoztató, elgondolkodtató, élvezhető alkotás kerekedett ki ebből a filmből, amely akár a legjobb filmnek járó Oscar-szobrocskáért is harcba szállhat, attól függően, hogy miként szerepel a ma esti Golden Globe-on.

Történet	85	81	8,1 90%
Alakítások	85
Rendezés	80
Látvány & hang	78
Zene	75
Összhatás	80