Sikerült megtekinteni a közelmúltban a Megan Fox főszereplésével készült Jennifer's Body című szatírikus filmet, most azonban az a kérdés, hogyan tovább? Ugyebár a világ legszebb nőjének tartott sztár számos filmben fog még nemsokára feltűnni, ezek egyike a Transformers harmadik része. Megan igencsak kihúzta a gyufát a popcorn-film rendezőjénél, így olyan találgatások is napvilágot láttak, miszerint Bay megöli az alkotás egyik főszereplőjét és egy másik csinos pofika után néz. Mint kiderült azonban, mindez szerencsére fals információ.
Nem is olyan régen faggatták a híres filmes szakembert a cseréről, illetve további szándékairól, aki azonban tagadta az értesüléseket. "Nem, nem igaz. Fontos szerepe van Megannak a harmadik részben is." Itt azonban nem állt meg, folytatta is, "Imádom őt, egyszerűen olyan fiatal még. Bejártuk a stábbal a világot, Fox pedig igazi ikonná nőtte ki magát. Még mindig csak 23 éves és óriási az elismertsége." - Úgy tűnik tehát, a csatabárdot elásta a T3 stábja, így ezután minden erejükkel a forgatásra összpontosíthatnak majd.