Kiderült, hogy a Star Trek és a Lost című sorozat rendezője nem fog a soron következő, negyedik Mission Impossible filmen ügyködni, ehelyett valami mással fog foglalkozni. A MTV News gárdája kapta mikrofonvégre a híres szakembert, és a Superman franchise újjáélesztéséről, valamint korábbi, elutasított forgatókönyvéről faggatták. Ugyanis a rendező próbálkozott vele, azonban a stúdió elutasította az írását. Abrams bevallása szerint senki sem tájékoztatta egy esetleges rebootról és kifejtette, hogy a forgatókönyv elkészítése igen hosszú folyamat volt.
Gyerekként, mint milliónyi társának, óriási kedvence volt a szuperhős, illetve óriási élmény lenne számára a föld megmentőjének feltámasztása. Úgy tűnik tehát, hogy a rendezőnek semmi ellenvetése sincs az ötlet ellen, azonban a projekt megvalósulása igencsak kérdéses. A hírek szerint ugyanis a Warner Bros. filmstúdió már más szakemberekkel vette fel a kapcsolatot. A Superman franchise sorsa tehát még mindig nem dőlt el, a későbbi történésekről természetesen beszámolunk majd.