Mennyei öröm tölti el szívünket, hogy ismét láthatjuk egyik kedvencünket a filmvásznon. Az örök Don Juan Ron Perlman ezúttal a szomorúszemű Nicolas Cage mellett vicsoroghat a Season of the Witch című horrorfilmben. Remélhetőleg ez már egy sikeresebb projekt lesz a jó öreg Cage-nek, mert egy ideje képtelen jó filmekben szerepelni. Az első ízelítő alapján nem tűnik rossznak ez a film, eléggé fosatósnak látszik ellenben. A történet a sötét középkorban játszódik, ami eleve szép alap egy horrornak. A 14. században néhány lovag egy kolostorba szállít egy boszorkánysággal vádolt nőt. A szerzetesek, miután tanulmányozták az asszonyt, arra a következtetésre jutnak, hogy a Fekete Halál, az Európán végigsöprő pestis rá vezethető vissza, ő a felelős érte. Egy idő után aztán persze leszabadul a pokol az épületben és környékén. A filmet 2010 március 19-én mutatják be, a félperces ízelítőért pedig katt tovább!