Nagy dilemmát jelent általában a nézőknek és a külföldi filmek honosításáért felelős szakembereknek is, hogy az adott produkciót szinkronizálják, vagy feliratot tegyenek a mozgóképre. Nos, ahány ház, annyi szokás, így ez esetenként eltérő, mégis ez a tabu Damoklész kardjaként lebeg fejünk felett. Ugyanis be kell látnunk, az eredeti hangot nem igazán lehet legyőzni, hiszen a filmekben szereplő sztárok játéka, mimikája, hanglejtése, poénjai csak így lehetnek befolyással a történet egészére és a produkció által a nézők felé vetített hangulatra.

Példaként a nem is olyan régen levetített, Quentin Tarantino által rendezett alkotást hozhatjuk fel először, hiszen Brad Pitt akcentusa és affektálása örökre beírta magát a filmtörténetbe, így óriási hiba lett volna a náci-vértől csatakos zsidózsoldosok kalandjait szinkronhanggal megtekinteni. Azonban az esetek többségében már a film címének lefordítása is nehézséget okoz az azért felelősöknek. Az In Bruges című Belgiumban játszódó, rendkívül véres és depresszív hangulatú filmnek a magyar címe, mint mindannyian emlékszünk rá, Erőszakik volt. Ez több, mint baklövés, ugyanis ezzel a mozikba siető embereknek egy könnyed, nevettető elemekkel teli vígjáték vászonra kerülését sugallták, ez azonban korántsem volt így. A fordítások is tehát általában igen gyatrán sikerülnek — újabb példa erre a Férj és féleség lehet — a feliratokat azonban tapasztalatom szerint igen jól össze szokták szerkeszteni. Sok esetben amatőr feliratkészítők munkáiból. A kérdés tehát megoldatlan. Gyatra magyar cím, élvezhetetlen szinkron, mások munkájából felépített feliratok várnak bennünket a mozikban. Mi lehet erre a megoldás? Egyezményes nyelvvé kellene tenni az angolt, hogy ezek a hibák ne forduljanak elő?