Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Nagyon úgy tűnik, hogy 1958 és 1986 után ismét találkozhatunk a vásznon a léggyé lett mutáns tudóssal, ugyanis a hírek szerint jövőre elkészülhet A légy című, gyakorlatilag klasszikusnak nevezhető horrorfilm újratervezése. A rendező/forgatókönyvíró pedig nem más, mint David Cronenberg lesz, aki az 1986-os remake-et is dirigálta. Az eredeti film 1958-ban készült Vincent Price főszereplésével, majd Cronenberg az alapján rendezte meg Jeff Goldblummal és Geena Davis-szel a maga filmjét, gyilkos, morbid humorral fűszerezve. David Cronenberg döntésének hátterében több dolog is állhat...

Az első, hogy Cronenberg maga, a technikai fejlődésre hivatkozik, és nyilván szívesen látná a szívének kedves filmet a mai fejlettebb műszaki eszközök által újraforgatva. Ami azonban vélhetően meghozta Cronenberg kedvét, az az, hogy tavaly erősen érintett volt egy azonos című operában. Igen, mindenki jól hallotta, Cronenberg rendezte az előadást, és Párizsban, valamint Los Angelesben is bemutatásra került. A történet nagyban a '86-os filmen alapul, ami nem más, mint hogy egy tudós, Seth Brundle (Goldblum) feltalál egy teleportálásra alkalmas masinát, ám amikor magán kísérletezik, a telepodban ragad egy házilégy, így a drága jó Jeff szép lassan undorító léggyé kezd átalakulni. Ja, és az operának még egy pikantériája van: Howard Shore-nak hívták a zeneszerzőt, aki a 86-os film zenéjét is komponálta, és aki azóta picit nevesebbé vált, és három Oscar-díjnál jár...

Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr1001403602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gatto Negro 2009.09.25. 22:17:03

A 86-os remake nagyot ütött...Lehet ezt még űberelni?
süti beállítások módosítása