Az Oscar-díjas rendező, James Cameron régóta dédelgette terveit, a sci-fi és fantasy elemekből építkező Avatar megvalósításáról. Eltökélt szándéka volt, hogy olyasmit tár a nézők elé, amit még sohasem láthattak, és hogy új irányt mutat a háromdimenziós megjelenítés, és a meggyőző színészi alakításokkal felvértezett digitális szereplők terén. Néhány évnyi kemény munka után elkészült a film, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

A 22. század közepén járunk, az emberiség a végletekig kiszipolyozta a Földet, de újabb nyersanyagforrások felkutatásának reményében eljutott a csillagokhoz. Egyik közeli szomszédunk gáz óriásának egyik holdja az élettől duzzadó Pandora, amelynek lebegő hegyei egy speciális szupravezető érc gazdag lelőhelyei. A mamutcég, az RDA évek óta a bolygó kolonizálására törekszik, hogy kibányássza a kincset érő lerakatot, a törzsi közösségekben élő őslakos nép, a na'vik azonban az útjukban vannak. Jake Sully, a tólószékbe kényszerült háborús veterán, aki mindig is kereste a helyét a világban, egy szomorú esemény következtében új lehetőség elé néz: átveheti ikertestvére helyét, és egy avatart irányíthat, egy ember-na'vi hibrid testet, amivel szabadon mozoghat az idegen pandorai légkörben. Jake nem önzetlenül vág neki az útnak, a kihívásnak való megfelelés mellett abban reménykedik, hogy a cég anyagi segítségével egy napon újra lábra állhat. Ennek érdekében beépül a na'vik egy csoportja közé,mindeközben pedig lassan közelebbről is megismeri a na'vi klánt, leginkább a törzs hercegnőjén, Neytirin keresztül, aki feltárja előtte az idegen világ titkait és szépségét. Eljön azonban a pont, amikor már kibékíthetetlen ellentétbe kerülnek az emberek és na'vik érdekei, így elkerülhetetlennek tűnik a háború, amelyben a technikailag fejletlen na'viknak nem sok esélyük van. Jake és az Avatar program kutatói két világ között találják magukat, de egyértelműnek tűnik számukra, hogy mi a helyes út.

Cameron bevallottan merített a klasszikus sci-fi és fantasy művek legjavából. Egy olyan film és egyben teljes univerzum megteremtése volt a célja, amit a műfajok iránt rajongó gyerekként ő maga is szívesen megnézett volna annak idején. Az Avatar főleg utóbbi műfaj, a fantasy elemeit vonultatja fel, ugyanakkor az emberi jelenléten keresztül a sci-fi gyökerei is megmutatkoznak. Mindemellett a film ezzel párhuzamosan egy karakterdráma, ami egy szokatlan környezetbe helyezve teszi fel az alapvető kérdéseket: mit jelent embernek lenni, mi a lélek, mi határoz meg egy személyt, és hol foglaljuk el helyünket a világban.

A bevezető egyértelművé teszi, hogy a sérült tengerészgyalogos, Jake Sully a film igazi főszereplője, hiszen a néző is az ő szemszögéből kap betekintést a Pandora misztikus világába, őt végigkísérve láthatjuk kibontakozni a cselekményt, és az ő érzelmei és döntései határozzák meg a történet menetét. Narrációja, ami végig a film keretéül szolgál. Ezzel az író-rendező amellett, hogy kedvére sűrítheti a történéséket, és felgyorsíthatja a szereplők bemutatásának folyamatát, egy újabb eszközt is kap arra, hogy Jake gondolatai a felszínre kerüljenek. Amivel ha néha kissé didaktikusan is, de képletesen a nézők felé is szól, és bevonja őket. Cameron ki is használja a lehetőségét és eléggé feszes tempójúra vágta össze a történéseket, mindemellett elég időt hagyva a főszereplőkre, és főképp a film mozgatórugójának, Jake és Neytiri kapcsolatának kibontására, ami egyben a két faj egymásra találásának is egyféle szimbóluma. A rendező természetesen egy érthető történetet szeretett volna a vászonra vinni, ami egyszerre kedvez mindenkinek, és a lehető legközvetlenebbül szól a nézőkhöz. Ezzel együtt sem kellett teljesen feláldoznia az egyediséget.

A film minden eddiginél szélesebb körben és jobban alkalmazza motion capture technológiát, amellyel a színészek játékát, meglepően nagy részletességgel láthatjuk viszont digitális másaikon. Cameron azt ígérte, hogy a na'vikon keresztül teljes egészében visszatükröződik majd az őket megformáló színészek alakítása, és ehhez az ígérethez az új-zélandi Weta Digital segítségével sikerült is tartania magát. Ha elő is fordulna olyan, addigra a néző már annyira belefeledkezik a szeme elé táruló világba, és karakterekbe, hogy nincsen ami kiszakítsa a filmből. Az Avatar ebből a szempontból nagy előrelépés a technológiát korábban is alkalmazó filmekhez képest. Ez az emberi komponens sokkal befogadhatóbbá teszi az idegen, ugyanakkor mégis ismerős na'vikat, és a néző nagyon hamar nem csupán üres tekintetű bábfiguraként, vagy technikai bravúrként, hanem hús-vér, élő, és ami legfontosabb, érző karakterekként tekint rájuk. Sam Worthington hitelesen adja vissza a megtört tengerészgyalogost, akinek nincs már vesztenivalója, amikor belevág az új kalandba. Őszíntének érezzük felszabadultságát és örömét, amikor avatarként újra talpra állhat, de az új élete hamar konfliktusba kerül emberi énjével, és egyre inkább idegen alakját tekinti a sajátjának. Vívódását tovább fokozza, hogy ahogy lassan egyre inkább elszakad emberi formájától, úgy két világ közt toporogva, a lojalitása is keresztűzbe kerül. Zoë Saldanát végig csupán Neytiri, a na'vi hercegnő alakjában láthatjuk, alakítása és figurája mégis legalább annyira meghatározó, mint Jake-é. Sikerül életet lehelnie, és mindig megmarad néhány, ami emlékeztet arra, hogy Jake-kel ellentétben ő ízig-vérig na'vi. A köztük lévő összjáték kifejezetten jó, hiszen még úgy is természetesnek hat, hogy alakításukat többnyire csak közvetetten láthatjuk a vásznon.

Sigourney Weaver egy elhivatott botanikusként, Dr. Grace Augustine szerepében tűnik fel. Weaver energikus a szerepben, Jake mentorává válik, a kezdeti ellenszenv ellenére megkedveli az "üresfejű" veteránt, és egyféle pótanyaként szolgál a na'vikért küdők kis csoportja számára. Grace botanikus és környezetvédő létére erős dohányos, ami egy érdekes fogás Camerontól, annak érdekében, hogy a tudománynak és növényvilágnak élő karaktert emberközelebbivé tegye. Joel Moore egy fiatal tudósként Norm Spellmanként csatlakozik az Avatar programhoz, aki lelkesedése, Michelle Rodriguez pedig egy pilótanőt Trudy Chacont játssza, aki maga is csak a pénz és kaland kedvéért kelt útra, de igazságérzete nem hagyja cserben. Mindannyian szembesülnek a na'vik világával, és észreveszik annak értékeit, ellentétben Giovanni Ribisi karakterével, a profitorientált Parker Selfridge-dzsel, aki bármire képes, hogy megszerezze azt amiért a cég ideküldte. Ugyanakkor a látszólag végletesen eltökélt Selfridge is meginog a morális kérdések súlya alatt, amit Ribisi kellően visszafogottan ad át. Az emberi kolónia biztonsági főnökét alakító Stephen Lang remekül adja elő, a kissé sarkított, már-már karikatúraszerűen háborúra termett Quaritch ezredest. Az ezredesről azonban szívesen megtudnánk többet is annál, hogy a küldetés számára mindennél fontosabb, ennek érdekében pedig mindenre kész, minden áldozatot meghoz, és mindenek felett hisz az erőszakban. Quaritch céltudatos karakter lett, már-már gépszerű, ami ugyanakkor szándékos is lehet Cameron részéről, így hangsúlyozva ki katonai gépezet embertelenségét. A mellékszereplők többnyire valóban csak másodhegedűs szerepet töltenek be, így nem kapnak túl sok lehetőséget a karaktereik elmélyítésére, motivációik kifejtésére. A bensőségesebb, csendesebb pillanatok, vagy éppen a hőstettek, epikus pillanatok nagy része a főszereplőknek jut.

A film vizuális világát tekintve egészen átütő. Cameron a Pandora ökoszisztémájával egy egész kis univerzumot teremtett, ami a szemünk előtt elevenedik meg. Amint belépünk ebbe az idegen dzsungelbe, magával ragad a rendező álomszerű víziója. Ez a világ nagyon aprólékosan kidolgozott, és a részletek azok, amik egységessé, és akár hihetővé teszik Pandorát. A lények felépítése, a köztük lévő misztikus kapcsolat ugyanakkor egoztikussá és idegenné teszik, de mégsem túlságosan idegenné. Ennek következtében egyik állatokkal, vagy akár növény sem lóg ki, az élővilág tele van egyedi lényekkel, amikre rácsodálkozhatunk, mintha csak a földi természet egyik csodáját figyelnénk meg a közvetlen környezetükben. A Weta Digital nagyon jó munkát végzett a környezet megtervezésében, ügyelve arra, hogy az emberek se lógjanak ki belőle. A valódi felvételek és a Pandora világa egy hihető egységben fonódnak össze, sosem hull le a lepel, még az olyan kritikus jeleneteknél sem, ahol na'vi és ember találkoznak szemtől szemben. Mivel az operatőri munkát is nagy részt maga Cameron végezte, és lehetesőgét teremtett rá, hogy a virtuális világban is saját maga készítse a felvételeket, ezért a kameramozgás nem csak hogy operatőri munkának látszik, hanem valójában majdnem mindig az is, tovább segítve a képi világ hihetőségét.

A film zenéjét James Horner szerezte, aki az Aliens és a Titanic után harmadik alkalommal dolgozott együtt a rendezővel. Cameron és Horner egy sokszínű, különféle elemekből építkező, ugyanakkor a klasszikus vonalat követve olyan, amik főtémákra épülve vezetik végig a nézőt a filmen. Ezt a zeneszerzőnek sikerült is megvalósítania, ugyanakkor talán a gyökerekhez való visszanyúlás következményeként, szembetűnőek a hasonlóságok Horner korábbi munkáival, amik egy-egy pillanat erejéig kiszakíthatják a film világából azokat, akik ismerik ezeket a dallamokat. Maga a zenei aláfestés ugyanakkor a film egészét tekintve jól megállja a helyét és kerek egészet alkot, a főtémákon keresztül egy újabb kapcsolódási pontot adva a nézőnek a szereplőkhöz és a Pandora egzotikus világához.

Az Avatar tehát egy ambiciózus vállalkozás, ami egy újszerű élményt nyújt a nézőknek. Az összetett, idegen világ szépségei, a na'vi és emberi kultúra összecsapása, az epikus színtéren zajló küzdelem, vagy éppen két lélek egymásra találása pedig mindenkit megszólít.
 

Történet	75	85	8,7 83%
Alakítások	80
Rendezés	85
Látvány & hang	100
Zene	80
Összhatás	88