Nem is olyan régen láthattuk a mozik vásznain a legújabb X-men filmet, amely kedvenc zúzós mutásunk eredetét és évszázadokon átívelő kalandjait mutatta be, most pedig megérkeztek az első fontos hírmorzsák a folytatással kapcsolatban. Tudni illik, hogy Hugh Jackman már a sokak szerint remekül sikeredett akciófilm óta emlegeti, hogy a második rész bizony Japánban játszódik majd. A hírek szerint pedig szerencsére Christopher McQuairre befejezte a forgatókönyvet, így repesve várhatjuk a rebootnak is beillő japán sztorit. Belső értesülésekre hivatkozva ugyanis kijelenthetjük, hogy erős irányváltás jellemzi majd a filmet, hiszen a Frank Miller által írt történeten alapuló cselekmény erősen romantikus vonalat fogfelvenni, hiszen egy japán nőhöz kapcsolódó sztorit ismerhetünk majd meg a folytatásban.
A Wolverine-nek lesz még folytatása
2009.05.05. 11:30 |Az elmúlt hétvégén olyan jól nyitott az X-Men Origins: Wolverine az amerikai és világ bevételi toplistáinak élén, hogy a 20th Century Fox és Hugh Jackman produkciós cége, a Seed meg is kezdték a film folytatásának előkészítését, ami ugyanúgy a későbbi pengés X-Men-re koncentrálna.
Címkék: hírek wolverine
Box Office: 2009 18. hétvége
2009.05.04. 10:10 |A tizennyolcadik hétvégét, ahogy várható volt, az X-Men Origins: Wolverine uralta. A film, annak ellenére lett kifejezetten siker, hogy már április elsején kiszivárgott egy munkakópiája, ráadásul nem az eddigi X-Men trilógia folytatása, hanem egy előzmény, igaz a korábbi filmszéria és a képregények legnépszerűbb karakterére, Wolverine-re koncentrál. A 85,1 millió dolláros bevételével ez a második legjobb X-Men-film nyitás, megelőzve a közülük általánosan legjobbnak tartott X-Men 2-t is, viszont a 2006-os harmadik rész 103 milliós nyitását nem tudta felülmúlni. A nézők 52%-a volt 25 év feletti, tehát sok köztük a régi rajongó.
Címkék: box office wolverine
Kiszivárgott a Wolverine
2009.04.01. 11:40 |A Fox stúdiónál biztosan örülnének ha kiderülne, hogy csak április elsejei tréfa, miszerint az X-Men Origins: Wolverine című filmjük, aminek csak május legelején esedékes a bemutatója, kiszivárgott az internetre. Az X-Men trilógia szereplőinek előéletét bemutató film munkakópiája máris szétterjedt a torrent trackereknek köszönhetően, így szinte esélytelen, hogy teljesen gátat szabjanak neki. Persze kérdés, hogy mennyire rombolja a film bevételi esélyeit, vagy akár éppen hogy növeli az érdeklődést.