Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Várhatóan valamikor a jövő év elején érkezik meg a mozikba Brad Anderson, A gépész és a Transsiberian rendezőjének apokaliptikus thrillere, a Vanishing on 7th Street, amelynek hosszan tartó titkolózás után most tették közzé az első előzetesét. A film egy maréknyi túlélőre koncentrál, akik egy olyan világra ébrednek, amelyből a népesség jelentős része nyom nélkül eltűnt. A nappal éjszakává változik, az árnyékok között pedig rejtélyes, rémisztő alakok tűnnek fel, így a fény jelenti az egyetlen reményt a megmenekülésre. A főszerepekben Hayden Christensent, Thandie Newtont és John Leguizamót láthatjuk majd. A filmet az idei Torontói Filmfesztivál "Midnight Madness" szekciójában mutatják be először, de szélesebb közönség csak 2011-ben láthatja majd a mozikban.

Címkék: horror trailer

Kockázatos utat választottak a tengerparton játszódó, háromdimenziós horror film, a Piranha 3D alkotói. Egy víz alatti földrengés utat nyit egy ősi piranha faj megmaradt populációja előtt, akik vérest terrort indítanak a közelben strandolók ellen. A reklámok egy ultra véres, esetenként ijesztő horrort ígérnek, ugyanakkor azt is egyértelművé teszik, hogy a film nem veszi túl komolyan magát. A közös filmélmény komikus mivolta bevonzhatja a baráti társaságokat, de könnyen eshet abba a csapdába, hogy a nézők csak egy rossz másodvonalbeli kis költségvetésű horrorként tekintsenek rá. Erre rácáfolva, a megvalósítás viszont valamelyest túl mutat a B- vagy éppen ZS-kategóriás alkotásoktól megszokott színvonalon, szintúgy mint a színészgárda, amelynek többek között Richard Dreyfuss, Whing Rhames, Eli Roth, Jerry O'Connell, Elisabeth Shue és Christopher Lloyd is része. Erről a kettősségről ad tanúbizonyságot az a három rövid részlet és a különböző közönségrétegekre hangolt TV-reklámok, amelyek az elmúlt napokban bukkantak fel. A filmet ezen a hétvégén mutatják be az amerikai mozik, a magyarországi premier időpontjáról azonban mgé nem született döntés.

Címkék: horror humor trailer

Késő ősz folyamán két olyan kisebb költségvetésű sci-fi is érkezik a mozikba, amelyek egy-egy lehetséges földön kívüli invázióról szólnak. A Monsters című filmben a NASA egyik visszatérő űrszondája hat évvel ezelőtt csapódott a földbe Mexikóban, egy idegen létformát behurcolva. Hamarosan különös lények lepték el Közép-Amerika egy részét, majd ott elszaporodva teljesen birtokba vették az elnéptelenedett területet. Egy újságíró megkeresi főnöke elveszett lányát és a fertőzött területet átszelve, megpróbálja őt eljuttatni az amerikai határhoz. A film a brit Garreth Edwards író-rendező első mozifilmje, amely láthatóan arra a már kihaló félben lévő technikára épít, hogy a szörnyek maguk legtöbbször nem láthatók, viszont annál inkább nyomasztó és félelmetes a jelenlétük. A forgalmazó vélhetően a District 9 sikerére szeretne építeni, a Neill Blomkamp sikerfilmjére emlékeztető, "táblás" reklámkampánnyal.

Címkék: trailer hamarosan district 9

A megannyi mára már kultikussá vált horrorfilm rendezője, Wes Craven, akinek munkái alapján az elmúlt néhány év során folymatosan érkeztek a remake-ek, néhány éve már nem forgatott horror filmet. Most viszont, még a jövőre érkező Sikoly 4 előtt, a My Soul To Take című filmmel tér vissza a műfajhoz, amelynek forgatókönyvét is ő maga jegyzi. A történetben egy 16 éve halottnak hitt sorozatgyilkos kísérti a békés kisváros lakóit. A városka fiataljai közül heten a gyilkos halálának feltételezett napján születtek, így felmerül bennük a gyanú, hogy valamelyikük a pszichopata reinkarnációja, és lelke egyikükben született újjá. A történet főszereplője Adam, vagyis "Bug", akiről kiderül, hogy a gyilkos gyermeke lehet, és talán tudat alatt ő maga hajtja végre a véres kivégzéseket. A fiatalokból álló szereplőgárdát Max Thieriot vezeti, akit a Jumperben és a Chloe című thrillerben is láthattunk korábban, mellettük pedig Frank Grillo is feltűnik. A film, amelynek most érkezett meg az első előzetese, október 8-án debütál az amerikai mozikban, ahol a horror filmeknél régóta megfigyelhető trendnek megfelelően sztereoszkopikus, háromdimenziós formátumban is elérhető lesz.

Címkék: horror trailer

Renée Zellweger Bradley Cooperrel az oldalán száll szembe a gonosszal , egy kislány megmentésének érdekében, a Case 39 című természetfeletti thrillerben. A tavaly kritikai és pénzügyi bukásnak bizonyuló Pandorum rendezője, Christian Alvart jegyzi a filmet, amely több mint egy éve készült el, és 2009-ben a világ néhány országában már bemutatták a mozik, sőt Védtelen gyermek címmel idén augusztus 6-án DVD-permier keretében már Magyarországon is megjelent. Az Egyesült Államokban azonban most mégis megpróbálkoznak a horror mozis forgalmazásával, október 1-jétől. Ehhez kapcsolódóan egy új előzetest és két filmrészleteket is közzétettek, hogy a megszokott módon próbálják meg felkelteni az érdeklődést a film iránt. Zwellweger egy szociális munkást alakít, aki megment és magához vesz egy kislányt, akit megpróbálnak megölni a szülei. Azonban arra nem számít,hogy természetfeletti erők is dolgoznak a háttérben. A színésznő és a barátját megformáló Bradley Cooper mellett feltűnik még a filmben Ian McShane és Callum Keith Rennie is.

Címkék: horror trailer

Novemberben debütál az amerikai mozikban Doug Liman, A Bourne-rejtély és Mr. és Mrs. Smith rendezőjének politikai thrillerje, a Fair Game, amely Joseph Wilson életrajzi könyvének adaptációja. Naomi Watts és Sean Penn alakítják azt a házaspárt, akik politikai célpontokká válnak miután a diplomata férj, Joseph Wilson felfedi a sajtó előtt, hogy az Egyesült Államok a tömegpusztító fegyverekről szóló hamis jelentésekre hivatkozva támadta meg Irakot. Amit ekkor azonban még senki sem tud, hogy a feleség, Valerie Plame egy CIA ügynök, akinek küldetése szintén Irakhoz kapcsolódik. A kormányzat a sajtó figyelmének elterelése érdekében nyilvánosságra hozza Valerie ügynök státuszát, így veszélybe sodorva annak iraki kapcsolattartóit, férje becsületét és családja jövőjét. A filmet már bemutatták a májusi Cannes-i filmfesztiválon is, és az ősz folyamán számos európai országban is a mozikba kerül mielőtt november 5-én limitált számú filmszínházban az Egyesült Államokban is megjelenik.

Címkék: trailer

Karácsonykor érkezik a mozikba a 2000-es Apádra ütök (Meet The Parents) és a 2004-es Vejedre ütök (Meet The Fockers) folytatása, a Little Fockers. A Ben Stiller által alakított Greg Fockernek időközben gyermekei is születtek, így apósa, a Robert De Niro által megformált Jack Byrnes fel akarja készíteni vejét az ezzel járó felelősségre, és igazi "god-Fockert" faragni belőle. Stiller és De Niro mellett Owen Wilson és Barbra Sreisand is visszatérnek, valamint ezúttal csatlakoznak hozzájuk Jessica Alba, Harvey Keitel és Laura Dern is. Eredetileg a korábban Bernie Fockert alakító Dustin Hoffman is részt vett volna a filmben, ő azonban elégedetlen volt a forgatókönyvvel és az sem tetszett neki, hogy a széria korábbi rendezőjét, Jay Roach-ot az Amerikai Pite direktora, Paul Weitz váltotta le. A Little Fockers új nemzetközi előzetese a generációkra fókuszál, és nemcsak a Keresztapa trilógiára, hanem a '75-ös A cápára is tesz némi utalást. A vígjáték december 22-én debütál az Egyesült Államokban, a magyar mozikban pedig 23-ától vetítik majd.

Címkék: humor trailer

Joaquin Phoenix az egyelőre utolsó, 2008-as Két szerető (Two Lovers) című filmje után jelentette be, hogy visszavonul a színészettől és a jövőben hip-hop énekesként, illetve rapperként kívánja folytatni karrierjét. Eddig nem ért el nagy sikereket, hiszen csekély közönségét nem annyira zenei tehetsége, inkább kínos pálfordulása érdekli. A közvélemény előtt azóta sem ismert, hogy a korábban két Oscar-díjra is jelölt színész miért hozta meg ezt a döntést, hiszen színészi pályafutása ha nem is ívelt töretlenül felfelé, nem kerülték el a szerepajánlatok. Phoenix sógora, Casey Affleck, akinek karrierje éppen az elmúlt időszakban kezdett fellendülni, úgy döntött, hogy I'm Still Here címmel dokumentumfilmet forgat a hóbortos színész átlényegüléséről vagy éppen leépüléséről. Az azonban még nem teljesen egyértelmű, hogy a film mennyire csúszik át az áldokumentumfilm kategóriájába, egyesek pedig még azt sem tartják kizártnak, hogy az egész egy nagyívű átverés, avagy "hoax", ami mögött Affleck és Phoenix áll. A film első előzetesében a leginkább a Battlestar Galacticából ismert Edward James Olmos osztja meg gondolatait a lassan feledésbe merülő illetve a sajtóban már csak újdonsült különcségével szereplő színésszel. A 108 perces alkotás szeptember 10-én, limitált terjesztés keretein belül kerül a mozikba az Egyesült Államokban.

Címkék: trailer

Megérkezett Darren Aronofsky legújabb filmjének előzetese. A balett világában játszódó Black Swant, azaz Fekete hattyút, ősz végén mutatják be az amerikai mozik.  A Rekviem egy álomért és A pankrátor rendezője ismét a függőség, paranoia és szakmai elkötelezettség árnyoldalát veszi górcső alá a drámai thrillerben, amely A hattyúk tavának egy feldolgozásában a fehér és fekete hattyú kettős szerepéért küzdő két balerina, Nina és Lilly rivalizálásáról és feszült barátságáról szól. Natalie Portman alakítja a fehér hattyút tökéletes átléssel táncoló Ninát, aki nehezen birkózik meg a rá nehezedő nyomással, míg ellenlábasát, aki a fekete hattyút tudja érzékiebben eljátszani, Mila Kunis formálja meg. A balett rendezőjeként Vincent Casselt láthatjuk majd, a Ninát ösztökélő és mindenben támogató édesanyja, a visszavonult balerina szerepében pedig Barbara Hershey tűnik fel. A sokak szerint Oscar-esélyes film szeptember folyamán a Torontói Filmfesztivál illetve a Velencei Filmfesztivál programjában is szerepel majd, az Egyesült Államokban azonban csak december 1-jén debütál.

Címkék: trailer

Új, felnőtteknek szánt előzetest kapott az ősszel az amerikai mozikba érkező Let Me In, amely a 2008-ban nagy kritikai sikert aratott svéd Låt den rätte komma in (Engedj be! - Let The Right One In) remake-je, illetve az alapját képező azonos című regény egy másik feldolgozása. A történet az iskolában rendszeresen zaklatott, visszahúzódó, 12 éves Owenről (eredeti nevén Oskar) szól, akinek figyelmét felkelti a szomszédjába költöző vele egykorú Abby (Eli), akiről kiderül, hogy vámpír, de ennek ellenére különleges kapcsolat alakul ki közöttük. Abby-t a Kick-Ass Hit-Girlt alakító Chloe Moretz, Owent Az útban (The Road) megismert Kodi Smit-McPhee, Abby gondviselőjét, pedig Richard Jenkins játssza. A filmet a Cloverfieldet is jegyző Matt Reeves rendezi, aki maga írta a remake forgatókönyvét is, és saját bevallása szerint sokat konzultált a svéd film és a regény eredeti írójával, John Ajvide Lindqvisttel. Az eddigi előzetesek tanulságaként számos jelenet és történeti elem a megszólalásig hasonlítani fog a svéd alkotásra, azonban mély nyomot hagyó befejezés, az alkotók szerint, ezúttal egy kicsit máshogyan fog lezajlani. Az amerikai változat október 12-én debütál az Egyesült Államok mozijaiban.

Címkék: trailer let me in

Christopher Nolan új filmje, az Eredet (Inception) az előző hétvégén debütált az Egyesül Államokban, azonban a nemzetközi terepen csak most indul útjára. TV-reklámok, a jelentősebb külföldi piacot jelentő országok pedig mind saját szempontjaik szerint. A francia reklám érezhetően a francia születésű, Oscar-díjas Marion Cotillardra koncentrál, ami azért is feltűnő, mivel az általa játszott szereplő, Mal az amerikai promócióban szándékosan misztikus figuraként tűnik fel, akinek kiléte csak a film folyamán bonatkozik ki. A japánok egy valamivel általánosabb előzetest kreáltak, de ők is érezhetően, legalábbis az amerikai előzeteseknél jobban előtérbe helyezik a japán nemzetiségű, korábban Oscar-díjra jelölt főszereplőt, Ken Watanabe-t, és még a záróképként is az ő jeleneteiből szemezgetnek. Végül pedig harmadikként látható a dél-koreaiak kissé furcsának ható TV-reklámja, amelyben a narrátor szinte vezényszavaknak tűnő hangsúlyozással próbálja nyomatékosítani, hogy ezt a filmet a moziban kell megnézni.

Címkék: trailer inception

David Fincher rendező, Ben Mezrich The Accidental Billionaires című könyve alapján készült filmje megérkezett a bemutatás előszobájába. Fincher rendezésében láthatjuk majd The Social Network címen a Facebook  közösségi portál ötletének megformálódását, kialakulásának történetét, és az azt követő jogi és emberi dráma feszültségekkel teli továbbélését. A film forgatókönyvéhez minden bizonnyal jó alapot képezett a Mezrich féle regény, hiszen az író azon túl, hogy újraélesztett helyzeteket és párbeszédeket gyártott, interjúk tömkelegét, dokumentumok ezreit használta fel kronologikus szerkesztésű írásához.

Címkék: trailer hamarosan

Az Egyesült Államokban kevesebb mint egy hónapon belül debütál a Nickelodeon népszerű rajzfilmsorozata alapján készült Az utolsó léghajlító (The Last Airbender) című fantasy, M. Night Shyamalan rendezésében. A föld, levegő, víz és tűz manipulálására képes népek által benépesített, háború sújtotta fantáziavilágban a fiatal Aang az egyetlen, aki elhozhatja a békét. Az elmúlt napokban Amerikában és nemzetközileg is fokozódott a reklámkampány, így megnézhetünk egy újabb japán előzetest, amely nyugodtabb stílusával az epikusságra és az elemekre koncentrál. Az egyik TV-reklám a tűz népének háborús terveire és vezetőire, Ozai tűz úrra és Zhao admirálisra fókuszál, akiket Cliff Curtis és Aasif Mandvi alakítanak. Egy másik TV-spot pedig az akciót és a Jackson Rathbone által alakított Sokka viccesebb oldalát helyezi a középpontba. Ezek mellett új, nagy felbontású képek is felbukkantak. A film július 2-án kerül az amerikai mozikba, Magyarországon pedig július 29-től lesz látható.

Címkék: trailer léghajlító

Jack Black alakítja a címszerepet Gulliver klasszikus történetének modern, vígjáték jellegű újraértelmezésében, a Gulliver's Travels-ben, amelynek most bukkant fel az első előzetese. A bőbeszédű levélkézbesítő egy véletlen folytán motorcsónakjával a Bermuda-háromszögben köt ki, ahonnan egy vihar a liliputiak földjére mossa őt. A miniatűr nép először rabszolgaként majd kisvártatva hősként tekint rá, ő pedig ráeszmél, hogy nem a méretek, hanem a belső értékek számítanak. A liliputiak hercegnőjeként Emily Blunt, királyukként pedig a brit Billy Connoly tűnnek fel a filmben, amely háromdimenziós formátumban is elérhető lesz, és az Egyesült Államokban december 22-én debütál a mozikban.

Címkék: humor trailer

Talán egy hete sincs, hogy írtunk a The Last Exorcism, azaz Az utolsó ördögűzés című filmről, melyben egy eddig kamu-ördögűzésekből megélő pap az általa utolsónak vélt misszióján találkozik a valódi gonosszal. Az ördög ezúttal egy lány teste felett veszi át az irányítást, és a megszokott nyaktekergetés, hányás, levitálás és falon mászást mutatja be. Vajon meg tudja-e állítani Cotton Marcus atya a megszállt lányt az isten háta mögötti, Louisiana mocsaras vidékén épült farmon? -ez a film nagy kérdése. A produceri teendőket Eli Roth végezte, a rendezői széket Daniell Stamm kapta. Az előzetesre nem kellett sokat várnunk, mindössze szűk két hetet. Ugrás után meg is lehet tekinteni a régi klasszikus Ördögűzőre erősen hasonlító alkotás trailerét.

 

Címkék: horror trailer

süti beállítások módosítása