Miután a Pókember negyedik részét törölték (melyben John Malkovich játszotta volna a főgonosz Keselyűt), a Sony és a Marvel úgy döntöttek, hogy előlröl kezdik az egész sorozatot, amihez teljesen új alkotógárdát is kerestek. Így először a rendező személyében állt be változás, a nevében is passzoló Marc Webb fogja dirigálni a 2012. július 3-án, 3D-ben pompázó filmet, mely James Vanderbilt forgatókönyvén fog alapulni. A legnagyobb találgatás természetesen Peter Parker személye körül forogtak, jó pár név keringett a világhálón, míg végül a mexikói Cancunban egy nemzetközi sajtókonferencián bejelentették, hogy... (Kiderül a folytatásban!)
Hírek a Marvel háza tájáról
2010.06.01. 09:03 |Pár napja írtunk az éppen készülő DC-filmekről, itt az ideje hát, hogy egy pillantást vessünk arra, hogy melyek a legutóbbi fejlemények a legnagyobb képregénykiadó körül a filmadaptációkat tekintve. Kezdjük a legfrissebb, egyelőre még pletykaszintű hírrel: a múlt héten befejeződött Lost-sorozat egyik szereplőjével Josh Holloway-jel intenzív tárgyalások folynak egy újabb, eddig még a vásznon ismeretlen Marvel-hős eljátszására. Bár konkrétumokról egyelőre nem tudni, az Avengersnews bennfenteseinek van néhány tippje, hogy melyik álruhába is bújhat Holloway. A folytatásban erről is olvashattok.