Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

spidey_1.jpgA blog utoljára 2010-ben frissült. Most, akár a hamvak közt magához térő főnix, úgy folytatódik a menet. Marc Webb rebootjával, amelyben Andrew Garfield és Emma Stone egymásba habarodik, mi pedig a mozi kényelmesnek még jóindulattal sem nevezhető székébe süppedve fogjuk a fejünket: ez mi volt? A 3D dübörög, Gwen Stacy lábait kitűnően hangsúlyozza a csizma-fehérköpeny kombó, mégis valami hiányzik. A nagy hatalom nagy felelősséggel jár? Az lehet, de akkor Hollywoodot is el kéne számoltatni ezért a húzásért. Mégpedig jó keményen.

Sokszor, sok helyen mondják, hogy bizony ott a tengeren túlon, azok a bizonyos nagystúdiók iparággá formálták a filmezést, eredetileg nem ez volt a cél. És a célközönség sem persze. Fogja magát tehát a 120 kilós, téglára gyúrt BMW-s és behúz a szőke macájával a moziba:be. Aztán tapsolva röhögnek minden egyes apró poénon, az egyszeri Marvel-fan meg azt sem tudja, hova bújjon. A mozit nem erre találták ki. Az utángyártásra, arra, hogy pár évvel ezelőtti ötleteket, esetleg svéd tetkós lányokat adjanak el nekünk újra, mi pedig a korántsem kicsi pénzeket perkálva dalolva együk meg ugyanazt a gyorskaját. Ettől eltekintve A csodálatos pókember nem rossz. Egyáltalán nem. Csak éppen láttuk már.

If you want the truth, Peter, come and get it!

spidey2.jpgEgyes médiumok nagyhangon mondták, hogy ez a Pókember bizony már tökös legyény! Nos, egyáltalán nem az. Az erőltetett poénok, a nagyzolós stílus és a Twilight-fanokra szabott pofika bizony arra utal, hogy ezt az újragondolást a tiniknek szánták. Már csak az hiányozna, hogy ő is csillogjon, mint egyszeri gyémánt a becsüsnél! Ezt szerencsére nem lépték meg, ugyanakkor az előzetesekben beharangzott FPS nézetet, amiben úgy látjuk a vásznat, mintha mi lennénk maga Póki, nos azt visszavették. Köszönjük szépen. A sztori egyébként lassan indul, nem igazán alapozza meg Peter Parker képességeit, mint például a mechanikus hálóvetőt. Kihagyott ziccer, hogy a szerkezetre és a tökéletlenségéből fakadó esetleges veszélyhelyzetekre nem helyeztek elég nagy hangsúlyt a készítők.

spidey3.jpgA másik nagy hiba, az (kettőt lehet találni): a Gyík. Erős, zöld, izmos, megvan a fehér köpenye is, a feje azonban egy orbitálisan nagy vicc. Lehet, hogy megtetszett a maszkmesternek a Harry Potter Tudjuk kije, de az is lehet, hogy csak az újító szándék nyilvánult meg egy eleve elcsépelt újragondolásban, nem tudni. Az viszont biztos, hogy Connors se nem félelmetes nem volt átalakulva, se veszélyes. Az pedig, ahogy Peter aláfirkantotta a hiányzó formulát, nos olyan volt, mintha dobott volna egy laza Hancockot. Talán ez lett volna a hiányzó láncszem, így kellett volna alátámasztani a fiatal Parker zsenialitását, hogy ő maga dolgozza ki a receptet, a fanyar levest meg főzze meg magának a tudós. Persze a képregény szent, mégis a Gyík képesfelével eleve fityiszt mutattak az egésznek, de legalább Emma Stone szőkén jól nézett ki.

A lengedezés a falak közt szintén jól mutatott, a gördeszkás rész, ahol először használt Garfield láncokat, mint segédeszközöket a kvázi repüléshez, szintén lenyűgözően összerakott jelenet volt. Sikerült megmutatni a Pókember emberséges arcát is végül, még pár könnycseppet is kifacsart magából a főszereplő, mire pedig a filmnek vége lett, szinte mindenki tudta a szuperhős titkos identitását. Hogy ki lapul az álarc alatt. Persze a legtöbben közülük akkorra már halottak voltak, de mégis. A kosárlabdás játszadozás volt talán a röpke 130 perc egyik leginkább eltalált mozzanata, mondjuk legjobban ezt is azok tudták kiélvezni, akik nem spoilerezték el maguknak valamelyik előzetesben. Annyi azonban biztos, hogy akik komoly és érett szuperhősös mesére vágynak, azok várják meg a kábé másfél hét múlva érkező Batmant. Ott aztán lesz sírás-rívás. Itt viszont csak pityogás volt.

Történet
40
60
IMDB logo 7,6
Rotten Tomatoes logo 74%
Alakítások
60
Rendezés
70
Látvány & hang
75
Zene
55
Összhatás
60

Címkék: kritika pókember

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr834664182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrskowalski · http://youarenotinkansasanymore.blog.hu 2012.07.18. 22:18:51

csak úgy érdekel, hogy ilyen nagy szünet után milyen folytatni a blogolást? miért pont ezzel a filmmel?
süti beállítások módosítása